Na, ezt megúsztam.
Kórházi kezelésem utolsó napján úgy éreztem magam, mint egy klimaxos férfiember.
, aki „kapuzárási pánikban szenved.”
Esetemben inkább „ kapunyitási pánikról beszélnék.”
Agyvérzésem után egy kisebb agyi infarktuson estem át.
Szerencsére újabb, maradandó nyomot nem hagyott.
Csak a kérdést:
Vajon, mire van még időm?
Félő, hogy egy újabb alkalommal gyanútlanul álomra hajtom a fejem és”zombiként” ébredek fel.
Ha felébredek.
Beszélgetnem már nem sok emberrel van lehetőség.
Gondolataimat leírom, felteszem a világhálóra, hátha valaki rátalál.
Mint az űrbe küldött, földönkívülieknek szánt üzenet.
Ilyenek vagyunk mi, földlakók.
Ez vagyok Én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése