Itthonról haza indulni

Pünkösd előtt eljutottak hozzám egy cursillos barátom, Boxi Atya gondolatai.
Olvassátok!:
Sokadszor indulok el Csíksomlyóra, a Pünkösdi búcsúra, ezzel a gondolattal. És mégis…. mindig kapok valami újat abból az érzésből, hogy oda tartozom. Gondolkoztam már azon, miért érzem ezt? Megpróbálom megfogalmazni ezt, a mostani előkészület szellemében.
Éltem a határon túli magyarok között életszerűen is – hiszen négy évet a Kárpátaljai magyar testvéreim között szolgáltam.
Mostani szolgálatom „testközelben” folyik a Felvidéki magyar testvéreim közelében. Mindegyik csoport hordoz valamit abból, amit mi – az Anyaországban lévők, régen elfelejtettünk.
Mit érzek, amikor Csíksomlyóra megérkezem? Miért érzem ott magam annyira otthon?
Először is: mindig olyan csoporttal indulok útnak, akik számára fontos ez az út. Erősítőt, kapaszkodót jelent nekik abban, hogy újra élővé tegyék a magyarságukat. Úgy érzik, hogy mindig kapnak valamit azoktól, akik komoly áldozatok árán maradtak meg magyarnak.
Másodszor: a szégyenteljes népszavazás után, amikor meggyaláztuk a velük közös örökséget, olyan hamar tették túl magukat ezen az érzésen, hogy önmagunkat, soha nem tartanám képesnek ilyen nagyfokú megbocsátásra.
Harmadszor: az ott ünnepelt Csíksomlyói búcsú után mindig fel vagyok töltve azzal a meggyőződéssel: Nincs, nem lehet elveszve az a magyar nép, aki – jogilag – egy másik állam területén, ennyire egy lélekkel tud részt venni közös ünnepén. Nem tudja ezt felülmúlni, semmilyen más európai találkozó. Ennek az összejövetelnek lélek-építő erejét nem tudja felülmúlni az Európai Unióba való belépés, vagy bármilyen más, hangos csindaradattával rendezett folklór-találkozó sem.
Isten, - aki a Magyarok Istene /is/, és Szűz Mária, aki a Magyarok Nagyasszonya /is/, nagyon szereti ezt a népet. Nem a sikereiért - /ha volt olyan neki egyáltalán?/! Azért a ragaszkodásért, és azért az elszánásért, amelyet, minden gyengesége, gyávasága, önárulása, megalkuvásai ellenére, tanúsít Krisztus Anyja mellett.
A legrosszabb gyermeknek is van esélye a megtérésre, amíg marad benne annyi emberi érzés, hogy visszatérjen az Édesanyjához. Visszatérjen, és tudjon Neki hálát adni, Tőle kérni, Érte köszönetet mondani.
A Csíksomlyói búcsú számomra, már régen nem CSAK vallásos zarándoklat. Önmagam értékének, a világban való helyem megtalálásának az alkalma, minden esztendőben. Amikor zarándokaim ajkán felhangzik az ének: Nagyasszonyunk, Hazánk reménye…., mindig elszorul a szívem, és megtelik várakozással: MOST, TALÁN ÉPP MOST kezdődik meg az a csodálatos folyamat, amelyben a magyar – bárhol is él, - visszanyeri önértékelését, nemzeti méltóságát.
Isten, aki szeret minket, és Mária, aki felkarolni akar minket, meg akarja adni, ki akarja eszközölni nekünk ezt a csodát!!!
Testvérem! Hiszel TE ebben? Akkor ott a helyed Mária gyermekei között, a hegyen. És ki ne hagyd az alkalmat, mert szükséged van rá!
Nem hiszel benne? Akkor sosem fogod megérteni, hogy hogyan vesz a szent helyen, egyszerre levegőt annyi magyar, hogy a tiszta levegővel, tiszta szívből, tiszta lélekkel, tiszta szándékkal énekelje: Magyarországról, édes Hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról!
Boxi atya
A legkisebb zarándok