Egy év elmúlt

Ma, a Szentlélek kiáradásának ünnepén visszagondolok az elmúlt egy évre.
Ennyi idő telt el, amióta visszatértem Debrecenbe.
Hitemben megerősödtem, számtalan új barátot szereztem, a régiekkel szoros kapcsolatban vagyok.
Családom mellettem áll, ami erőt ad, gyengeségeimet leküzdeni.
Nem merültem bele fájdalmaimba, nem sopánkodom, nem játszom a sértődöttet, megbántottat.
Felül tudtam emelkedni ezeken a visszahúzó erőkön.
Angélával, Lóránttal olyan kapcsolatot sikerült megőriznem, amit a szeretet vezérel, egymás tisztelete, megbecsülése, segítése szem előtt tartásával.
Kívánom, hogy a Szent Lélek maradjon velünk.
Az egész nemzetnek ezt kívánom!

Szerelem

Mivel adózhatnék szebben ennek a szent érzésnek, mint egy klasszikus szonettel:
Shakespeare
Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(fordította: Szabó Lõrinc)

2

" Legyen nekem gyereknap!"

Felnőtt életem végigkísérte egy saját gyermek utáni vágyódás.
Talán szüleim korai elvesztése, talán az motíválta, hogy 14 éves fiúgyermekként kishúgot kaptam.
Babáztam, mert az érzés-
Hogy magamhoz ölelhetem, érezhetem az illatát, láthatom angyali tekintetét, hallhatom gőgicsélését, megfoghatom a kezét, beletúr a hajamba-
Sok mindent visszaadott, ami addig hiányzott az életemből.
Ezek motiváltak abban, hogy amikor első házasságomban azt éreztem, nem kaphatom meg ezt az ajándékot, békésen elváltam feleségemtől.
Debrecenből Tiszadobra mentem, ahol a Gyermekvárosban, állami gondozott gyermekek között kerestem a boldogító érzést.
Majd megtaláltam az akkor hatéves Lórit és édesanyját, Angélát.
Összekötöttük az életünket.
Volt kinek meséljek esténként, lefekvés előtt.
Volt, akinek fogjam a kezét, iskolába kísérjem, segítsek a ház i feladat elkészítésében.
Tanítottam énekelni, szerelni.
Örömét, biztonságát vigyáztam minden nap.
Igyekeztem édesapaként élni mellette.
De becsaptam magam és talán Őt is.
Tudnom kellett volna, mert a gyermekvárosban megtapasztaltam, hogy bármit tehetek, az édesapát nem pótolhatom.
Szinte reszkettem értük.
„ Lopni, csalni, hazudni lettem volna képes” értük.
Nem tettem, de önmagamból sok mindent feladtam.
Sajnálom, hogy életünket külön utakra kellett terelnünk.
Hiányukat máig is megszenvedem.
Nem vagyok keserű, néha egy kicsit szomorkodom, mint most is.
De Kalkuttai Teréz Anya gondolatát tartom szem előtt:
A Jézus iránti szeretetnek annyira be kell töltenie értelmünket és szívünket, hogy többé már nem tulajdonítunk figyelmet az emberi érzelmeknek.
Féltő gondoskodással maga Jézus fogja megóvni azok a szívét,
akik neki adták magukat.

Kalkuttai Teréz Anya

Reményik Sándor: Reinkarnáció

Ha adsz nekem részt a feltámadásban;
Ó add Uram, támadjak fel virágban,
Harangvirágban örvények felett,
Himbálják viharok a kelyhemet,
Vagy örökkévaló csend simogasson,
Csengjek misére sziklatemplomokban,
Bazalt-tornyokon hajnali misére,
És ne kérdezzem: mért élek, mi végre,
Hadd hervadjak egy kicsit boldogabban,
Hadd lássam kissé szebbnek az eget,
Figyeljek jobban mélységek szavára,
A csengetyűmmel dicsérjem neved:
Harang a harangozót, Istenem.

Gáz van!

Továbbra sem politizálok, az ezerszám érkező továbbított leveleket is óvatosan kezelem.
Most mégis kivételt teszek, mert az eset felháborító.
Névvel, címmel, elérhetőség feltüntetésével kaptam.
Kommentár nélkül közreadom:

Makói
gázfosztás!!! Tudjon róla minden
Magyar!!!






































Gombostűt
a tűpárnában.

Magyarország földjének mélyén,
Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi
kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani
Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív,
húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez
juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év
alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz
év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhető en
felzárkózhatna a gazdag Európához.

Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az
Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg
kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.

Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában.. A
Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása
szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a
600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld
alatt.

A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre
a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz
kitermelésére
és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék
bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e
páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.

Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki
lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar
gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne
függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a
béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.

Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz.
Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan
szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg
jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket
meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös
cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással
szembenálló erői.

Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de
senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését.
Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel
vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak
jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása
az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék.
Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.

A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés tartalmáról. Van
azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói
gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az
ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A
történelmi
hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni.
Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó
jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még
nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami
megmenthető.

A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán
vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre,
sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát.
Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben
odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a
fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.


Küldd tovább mindenkinek!
Tudjon róla minden Magyar!

Juhász
Ágnes Katalin
________________________
Juhász Ágnes Katalin
FŐGÁZ
Földgázelosztási Kft.
1117 Budapest;
Budafoki út. 54.
Tel: +36 20 778
0350
Fax: +36 1 456 3986
Nem háborodok fel, nem káromkodok, csak egy tanmesét illesztek a végére:

Gazdasági helyzetünk


1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.
2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.
3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek, és újra elmentek majmokat fogni.
4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.
5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.
6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50$-ért."
7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.
8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.
Isten hozott a Wall Streeten...

Meghallgatáson

Most érkeztem haza a Kenézi Kórházból.
Nem fellépésre készülök, csupán arra voltam kíváncsi, jószívű vagyok- e.
A kórház ultrahangmérnöke azt mondta, nem talált rendellenességet.
Megnyugodtam, nem fordulhat elő velem, hogy álmomban jobblétre szenderülök.
Így hát derülök.

Az ima ereje

A napokban egri cursillos barátom továbbított nekem egy levelet, melyben egy kedves, 26 éves hölgy kérte imáinkat, mert egy nehéz orvosi vizsgálat előtt állt, amitől nagyon félt.
Ismeretlenül is imádkoztam Érte.
Ma, örömmel olvastam a napi postámban az alábbi levelet:
Kedves Etelka és Testvéreim!

Köszönöm az imáitokat, és próbálom
viszonozni közbenjárásaitokat!

Túl vagyok a vizsgálaton. Negatív lett.
A szövettan eredménye kb. 2 hét múlva lesz meg.
Megköszönöm, ha elmondtok egy rövid fohászt. :)

Áldott Kezekben voltam, *_vagyok!_*
Az Altatóorvos látta, hogy sírdogálok, erre elkezdte simogatni az arcomat,
s kérte, hogy beszélgessünk, nézzek a szemébe,
mert ha a fejemben rendben van minden, akkor lesz sikeres a vizsgálat.

Teljesen megnyugtattak, sokat foglalkoztak velem, rámszánták az idejüket!
Mondták, kérdezzek bátran, csak szólaljak meg :))))

Először az altatóasszissztens nővér kezdte a kezemet simogatni, vígasztalni engem.

Háromszor rámnézett a Főorvosasszony - pedig nem Ő vizsgált... Hanem, az Osztályvezető Főorvos úr!

Szavakba alig tudom önteni, mennyi Szeretetet, Odafigyelést, Megértést kaptam.
Mindenki annyira Kedves és Rendes volt: HÁLA, HÁLA, HÁLA AZ ÚRNAK!!!!
Értetek is Drága Testvéreim!!!

Angyali Sereg vigyázott rám, remélem örökre velem lesznek!

Oltalmad alá futunk Istennek Szent Szülője:

O.

Gyermeknap előtt

Aranka húgom az elmúlt héten Erdélyben járt egy csoporttal.
Gyermekvédelemmel foglalkozó pedagógusok, szakemberek voltak.
Sorra látogatták az erdélyi nevelőotthonokat.
Elragadtatással mesélt nekem Böjte Csaba Atyáról.
Miután egy kicsit utánakerestem, úgy látom, Ő napjaink” Szent Fülöpje”.
Mások figyelmét is felhívom Rá, igazán kiérdemelte.
A következőket lehet tudni Róla:

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24.) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
Édesapját egy verse miatt a Ceauşescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében azonban szabadulása után másfél hónappal meghalt. Mégis alapvető élmény volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.
Civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt feladta, egy évig élt bányászként a Hargitán. Ezzel akaraterejét próbára téve lelkiekben már a papi pályára készült. A ferences rendbe még a Ceauşescu-diktatúra alatt jelentkezett 1982-ben, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, majd 1989-ben pappá szentelték.
Több helyen eltöltött szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.
Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét ismerik többek között egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melyben vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

Néri Szent Fülöpről jut eszembe

Tegnap ránéztem a naptárra, láttam, Fülöp napja van.
Nincs Fülöp nevű ismerősöm- gondoltam.
Azután este, a hitoktatást megelőző misén András Atya emlékezetembe idézte Néri Szent Fülöp személyét.
Be sem kellett hunyni a szemem, hogy felidézzem kedvenc filmem, a Legyetek jók, ha tudtok!- történetét.
Emlékszem, nem mertem társaságban megnézni, mert szégyelltem volna, hogy időnként potyognak a könnyeim.
Nekem, egy 53 éves, sokat megélt embernek.
A Tiszadobi Gyermekvárosban töltött tizenkétéves nevelőmunkám pillanatai jutnak eszembe.
Abban az időszakban nem a hit vezérelte lelkemet.
Állandó depresszió uralkodott rajtam.
Igyekeztem jelmezt ölteni, mások elől eltakarni gyötrődésemet.
A gyerekek tiszteltek, szerettek, azt látták, ez egy birkatürelmű ember, akit nem lehet kihozni a sodrából.
Sosem kiabál, mindenkivel szeretetre méltóan bánik.
Ma már tudom ez a személyiségem nem sziklára épült.
Az első áradás magával ragadta, elsöpörte.
Nem bánkódom.
Az életben mindenre egyszer van lehetőségünk.
Néri Szent Fülöpnek sem életútját szeretném bemutatni, inkább életének vidám oldalát idézem fel:
Egész sereg jellemző esemény híre maradt ránk Néri Fülöpnek, Róma szeretetreméltó második apostolának életéből. Még Goethe is csodálta őt, és ,,humoros szentnek'' nevezte.
Alighogy Rómában megtelepedett, napjait az utca-apostolkodásnak szentelte. Nem tartott az embereknek dorgáló beszédeket. Jobban szeretett vidám beszélgetést kezdeményezni az utcán csavargó ifjakkal, a firenzei kereskedőkkel, az apró üzletek tulajdonosaival és a szegény művészekkel. Szellemesen és népies szókimondással kezdte, hogy azután -- megnyílt szívük láttán -- hirtelen megkérdezze: ,,Mikor szedjük össze végre bátorságunkat, hogy elkezdjünk valami jót tenni? Nem késlekedhetünk vele, mert a halál sem késlekedik!''
Egyszer egy fiatal barátja sikeres tanulmányairól beszélt neki. Fülöp akkor így szólt hozzá: ,,Szerencsés ember, most tanulsz. Pár év múlva doktor leszel, és kezdesz pénzt keresni. Ügyvéd leszel és prelátus, és sok egyéb tisztséged is lesz. Boldog leszel, és már nem is fogsz mást kívánni.'' A diák már azt hitte, hogy Fülöp komolyan beszél. De akkor magához vonta, és ezt suttogta fülébe: ,,És aztán?'' Ez a súlyos kérdés új irányt adott az ifjú jóbarát életének.
Fülöp rendkívüli látomásai közül az a legnevezetesebb, amelyben egy pünkösdi napon a katakombákban részesült. Bensőséges imába mélyedve azt látta, hogy valami nagy fényesség, egy tűzgolyó közeledik feléje, és ajkait perzselve szívéig hatol. A földre zuhant, és föl kellett tépnie a ruhát a mellén a tűz heve miatt. Közben ezt dadogta: ,,Hagyd abba, Uram, túl sok ez!'' Egész teste reszketett, és amikor kezét a szívére tette, ökölnyi dudorodást érzett, amely többé nem múlt el. Ettől kezdve a legkisebb Istenre irányuló gondolat olyan szívdobogást váltott ki Fülöpben, hogy a körülötte lévők is hallották. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy szíve erősen megnagyobbodott, fölötte két bordája eltörött, s kifelé domborodott.
Hogy ez a jó pásztor milyen szeretetreméltóan tudta báránykáit kisebb hibáiktól is megszabadítani, mutassa két jelenet: Egy divatos dáma, aki magas sarkú cipőt viselt, megkérdezte tőle, hogy nem bűn-e ilyen magas sarkon jönni-menni. Csak ennyit szólt: ,,Óvd magad a megbicsaklástól, nehogy eless.''
Egy piperkőc ifjúnak nagy volt a fodros gallérja. Fülöp szelíden megsimogatta a nyakát e szavakkal: ,,Többször is megsimogatnálak, ha ez a gallér nem bökné az ujjamat.''
Szívesen volt együtt pajkos fiatalokkal az utcán vagy kinn a szabadban. Gyakran egész csapat töltötte meg a szobáját. Mivel játék közben hangoskodtak, ennyit mondott nevetve: ,,Ha nem követnek el bűnt, tőlem akár fát is hasogathatnak a hátamon!''
Sokan ,,csodatevőnek'' tekintették Fülöpöt, ő maga azonban nem sokat törődött vele. Egyszer fölkiáltott: ,,Azt akarják, tegyek csodát. Én pedig nem akarok csodát tenni!''
Egy napon Fülöp a pápát megszabadította fájdalmaitól. Egy bíboros akkor azt mondta neki: ,,A pápa annyira megörült a látásának, hogy elfelejtette fájdalmait.'' Ám Fülöp határozottan kiigazította: ,,Nem. A fájdalmait valóban én vettem el. Olyan embereknél, akiknek fontos ügyeket kell intézniük, a betegség sok kárt okozhat. Ezért meg kell gyógyítani őket.''
Egy leányt különleges viselkedése miatt megszállottnak tartottak. Fülöp egész józanul ezt mondta vele kapcsolatban: ,,Adjátok férjhez, akkor majd meggyógyul.''
Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat'' -- mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent -- tájékozatta őket --, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.''
Hogy csökkentse azt a nagy tiszteletet, amellyel hozzá közeledtek az emberek, s hogy magát megalázza, Fülöp nem egyszer megjátszotta a csodabogarat, sőt egyenesen a bolondot. Nem ritkán megtörtént, hogy az emberek letérdeltek előtte, és ruháját akarták megérinteni. Ilyenkor odasózott nekik, és heves szavak kíséretében elkergette őket. Ha asszonyok fogták körül, vette a szemüvegét, és sorban mindnek az orrára rakta. Ismerősöknek és ismeretleneknek állába, hajába vagy fülébe kapaszkodott.
Időnként fordítva vette föl ruháját, máskor azt látták, hogy egy köteg bogáncsot tart a kezében, és meg-megállva bolondos élvezettel szagolgatja. Nyilvános tereken táncolt, s bort ivott egy üvegből a házról házra járva kéregető Félix kapucinus testvérrel. Arcának csak egyik feléről vétette le a szakállat és félig borotváltan ugrándozva, táncolva járt az emberek közt.
1583. november 22-e reggelén érdekes menetet láttak a nevető rómaiak az utcákon vonulni. Elől zászlóként lobogtatott valaki egy lepedőt. Utána jöttek a többiek házi holmikkal: az egyik egy székkel, a következő egy seprővel, a harmadik a tűzgyújtó szerszámmal és így tovább. Az első oratoriánusok költöztek új házukba. Csak Fülöp öreg macskáját hagyták ott, amely a templom raktárában az egereket fogdosta.
1595 úrnapjának estéjén azt mondta mosolyogva lakótársainak: ,,Most meg kell halnom.'' Azután lefeküdt. ,,Nem félsz?'' -- kérdezte az egyik testvér. Fülöp megrázta fejét, és derűsen azt mondta: ,,Nem, nem félek. Isten jó. Majd egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben.''
Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette!

Tanulok

Ma, hittanra készülök.
Elővettem Lukács Evangéliumát.
Elolvastam az éppen aktuális részt, majd utánanéztem Avilai Szent teréznek.
Vasárnapi szentmisénken, az igét hirdető keszthelyi karmelita szerzetes vendégünk róla tett említést.
Élete, tanításai elmélyültebb tanulmányozást igényel.
De időben, életében, szellemiségében közelebb áll hozzám Kalkuttai Teréz Anya.
Életének, eredményeinek méltatása helyett álljon itt Teréz Anya:
• Az élet himnusza
• Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
• Az élet szép - csodáld meg!
• Az élet boldogság - ízleld!
• Az élet álom - tedd valósággá!
• Az élet kihívás - fogadd el!
• Az élet kötelesség - teljesítsd!
• Az élet játék - játszd!
• Az élet vagyon - használd fel!
• Az élet szeretet - add át magad!
• Az élet titok - fejtsd meg!
• Az élet ígéret - teljesítsd!
• Az élet szomorúság - győzd le!
• Az élet dal - énekeld!
• Az élet küzdelem - harcold meg!
• Az élet kaland - vállald!
• Az élet jutalom - érdemeld ki!
• Az élet élet - éljed!

A levélbontás öröméről

A napokban hosszú levelet kaptam Zsuzsitól, Kanadából.
Mérhetetlen boldogság volt mindannyiunk számára, mert keveset tudtunk Róla.
Leveléből kiderült, hogy férje halála után újraépítette életét, boldogan él új párjával Roberttel.
Írt arról, hogyan él, mennyire elfoglaltak a napjai.
Mégis vette a fáradságot, leült és csak velünk foglalkozott.
Az elektronikus levelezés csodálatos dolog.
Számítógéphez ülök, levelet írok, pár kattintás és gondolataimat máris olvashatják barátaim.
Én ezzel a csodával igyekszem helyesen élni.
Ha levelet kapok, máris válaszolok rá, ha nem hosszabban, legalább annyit írok vissza, hogy köszönöm.
Csak a tolakodó, vagy az emberi hiszékenységre alapozó” kamu” leveleket és íróikat utasítom vissza.
Tegnap este a debreceni rádióban hallgattam bele egy beszélgetésbe, amiben megemlítették, hogy Albert Schweizer milyen nagy figyelmet, gondot fordított, hogy minden levélre válaszoljon.
Úgy tartotta:
Nem tudhatom, hogy ennek az embernek milyen nagy szüksége van rám.
Gondolkodásáz szimpatikusnak, követendőnek tartom.
Ez indított arra, hogy egy kicsit utánanézzek ennek a Nobel- békedíjas, német filozófus, orvos, tanár , orvos, orgonaművész gondolkodónak.
Még felsorolni is sok volt.
Afrikában, ahol kórházat alapított, leprásokat gyógyított, egyszerűen úgy nevezték: A Nagy Fehér Varázsló.
Filozófiáját Veletek is megosztom:
Schweitzer világnézete az élet tiszteletén alapult. Nézete szerint a nyugati civilizáció hanyatlóban van, mivel fokozatosan elhagyja etikai alapját – az élet igenlését. Szilárd meggyőződése volt, hogy az élet tisztelete a legmagasabb rendű alapelv, ezzel bevallottan ugyanazt az irányzatot képviselte, mint Lev Tolsztoj. Néhányan Assisi Szent Ferenchez hasonlították, amely hasonlat ellen nem tiltakozott.
Schweitzer véleménye szerint az élet és a szeretet ugyanazon az alapelven nyugszik: tisztelet az élet minden megnyilvánulása iránt és személyes szellemi kapcsolat a világmindenséggel. Ennek megfelelően, az etika abban áll, hogy minden egyes élőlénynek az élniakarását ugyanolyan tisztelettel kell fogadni, mint a sajátunkat.
Ahogy belépünk a világba, szörnyű dráma játszódik le: mindenki élni akar, és ha együtt nézzük ezeket az egyéni vágyakat, akkor egymással szembe fordulnak. Csak a gondolkodó élet az, amely tudatában van a többiek élni akarásának és szolidaritást vállal vele. Ez a szolidaritás azonban nem válik valóra, mert az emberi élet nem tud kiszabadulni abból a szorításból, hogy más ellenében kell megélnie. De egy etikus lény igyekszik kiszabadulni ebből a szorításból, valahányszor csak alkalma nyílik rá.
Schweitzer egész életében az élet tiszteletének a védőügyvédje volt. Úgy vélte, hogy a felvilágosodás kora lezüllesztette saját magát, mert a gondolkodása nem volt elég megalapozott. Ezért az emberiség új reneszánszában és felvilágosodásában reménykedett. Egy olyan emberiségben hitt, amely sokkal mélyebben tudatában van a világegyetemben elfoglalt helyének.
Az élet tisztelete, amely a saját életakarás megismeréséből származik, oda vezeti az egyes egyént, hogy életét más emberek és minden élő teremtmény szolgálatának szentelje. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy ezt az elméletét a gyakorlatba is átültette.

Választás előtt

Nemsokára ismét az urnához járulunk.
Kit válasszak?
Előveszem a költő szavait:
Szabó Lőrinc

A PÁRT VÁLASZOL
Ember, hogy ne légy csupaszon,
erőidre és terveidre
láthatatlan páncélt terítve
valaha még védelmet adtak
neked is a legfőbb hatalmak,
a hiuság és a haszon.
Most itt dideregsz csupaszon.
A hiuság, amért megölted,
magával vitte az erődet,
s mert haszna nincs semmi igaznak,
ami maradt lelkedben, az csak
az érdektelen szánalom.
Én is így járok, csupaszon.
De nekem semmi az igazság:
járom a nagyobb érdek utját.
Csak az megváltó, aki használ!
Te nem mozdulsz? Nem is akarsz már
segíteni a barmokon?
Akkor mégse vagy rokonom.
Te! te kívül vagy a világon!
Nem is nevetsz a butaságon!
Nem is lázadsz ellene! - Ember,
most már tudom, hogy idegennel,
az undor és az unalom
magányával vitatkozom!
Ki kellett volna oltanod rég
az életedet, s hogy birod még,
azért birod csak bizonyára,
mert tudásod képmutatása
eddig megvédett utadon.
Vigyázz! Készítem ostorom:
mert gyenge vagy a hitre, tettre,
mert nem figyelsz az emberekre,
mert érdektelen vagy, beteg vagy,
mert igazság vagy, szörnyeteg vagy
s számodra nem lesz irgalom!

4

3

2

Pillanatképek

Debreceni cool- túra

A református hálaadó ünnep lehetővé tette számomra, hogy bejussak a Református Kollégium épületébe, udvarába.
Sétát tettem a könyvtárban.
Jó érzés volt magaménak tudni a debreceni cívis hagyományokat, értékeket.
A könyvtár igazgatói irodán ezt a nevet olvastam: Gáborjáni Szabó Botond.
Tudom, hogy kedvelt költőm, Szabó Lőrinc ebbe a családba tartozik.
Ezt a nevet viseli több irodalmár, festő, így elhatároztam, hogy igyekszem többet megtudni róluk.

Urunk mennybemenetelének ünnepén

Mai szentmisénket keszthelyi szerzetes vendégünk vezette.
Szent János és Szent Teréz gondolatait ajánlotta figyelmünkbe.
Üzenete számomra leginkább arról szólt, hogy tovább kell folytatnom a Szentírás olvasását, az ismerkedést szentjeinkkel.
Most utánanéztem, mit is ünneplünk a mai napon:
Az üdvösségterv időrendjét Isten, az idők Ura a legnagyobb bölcsességgel határozta meg. Az Egyház ünnepei ennek az időrendnek örök emlékezetét őrzik. Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus negyven napon át többszöri megjelenésével bizonyította feltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg "néhány nap múlva" meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára felemelkedett, mígnem felhő takarta el őt szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az Egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon (vagyis Húsvét VI. vasárnapja utáni csütörtökön, melynek régi magyar neve "Áldozócsütörtök") ünnepli e szent misztériumot. Magyarországon ez idő szerint ünneplése a rákövetkező vasárnap történik.

Mit tartalmaz ez az ünnep?
1. Ünnepeink nem egy gondolatra, tanításra, hanem egy tényre, egy Krisztus-misztériumra alapozódnak. E napon tehát magának a mennybemenetelnek tényét ünnepeljük, imádjuk, érte adunk hálát. E szent titkot szemlélve azonban az Egyház tanításának fényében megvilágosodik előttünk a misztérium értelme is.
2. Krisztus a mennybemenetelkor tette teljessé üdvözítő művét, lezárta földi küldetését. "Teljes lett minden műve már". Ezért a jeruzsálemi keresztények e napon kimentek Betlehembe, a születés helyére, s onnan bejöttek az Olajfák hegyére, a mennybemenetel színhelyére. Az összefoglalás napján tehát az egész krisztusi útért hálát adtak. Az "Istenember, égi Hősnek" erről az útjáról szólt már az ádventi himnusz: "Megindul Atyja székitől, s Atyjához ismét visszatér...".
3. A Mennybemenetel Húsvét folytatása, az Atya válasza Krisztus alázatos engedelmességére. "Ezért az Isten felmagasztalta őt, és olyan Nevet adott neki, mely felette van minden névnek, - s e Névre minden térd meghajoljon, földieké és égieké..." (Fil 2,9). Krisztus megdicsőülésének első állomása a feltámadás, második a mennybemenetel és a helyfoglalás Atyjának jobbján ("Mondá az Úr az én Uramnak: ülj az én jobbomra!"), a harmadik állomása pedig majd dicsőséges újraeljövetele lesz.
4. "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek". Krisztus nem úgy ment a mennybe, ahogyan onnét lejött. Lejött, mint Isten, visszatért, mint Istenember. Emberségünket is fölvitte magával, az "emberiség első zsengéjeként" lépett be a menny kapuján.
5. "Olyan főpapunk van, aki behatolt az egekbe..." s mindörökre saját vére által lépett be ebbe a szentélybe, most az Atya arca előtt áll, s ott közbenjár értünk" (Zsid 4,14; 9,12; 9,24; 7,25).
6. "Ti meghaltatok, és életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben; majd amikor ő, a ti életetek megjelenik, akkor ti is vele együtt megjelentek a dicsőségben. Azért ami fenn van, azt keressétek, ott, ahol Krisztus ül az Atyának jobbján." Tehát Krisztus a mennybe ment azért is, hogy mi, akiknek élete az övével egyesült, a mennyei dolgokban "lakjunk", azt ízlelgessük, elsősorban azzal törődjünk. (Vö. Kol 3,1-4.)
A Mennybemenetel tehát: misztérium-tény, beteljesedés, megdicsőülés, helykészítés, közbenjárás, a szellemiekre való figyelmeztetés. Ennek örömében tartsuk meg e szép ünnepet.

2

Zarándokúton Debrecenben

Amióta átérzem, mekkora adományt kaptam második életemmel, azóta él bennem az igény, hogy méltó módon adjak hálát Megváltómnak.
Pünkösd közeledtével sokan kelnek zarándokútra hasonló megfontolásból.
Engem is hívtak szentföldi zarándoklatra.
András Atya vezetésével június hónapban indul egy csoport a Szentföldre.
Az út költségei elérik a háromszázezer forintot, amit nem tudtam vállalni.
De az igény bennem élt.
Amikor hírét vettem a reformátusok Debrecenben zajló alkotmányozó zsinatának, hálaadó ünnepének, nem kellett győzködnöm magam, hogy ott a helyem.
Nem törődtem a tízezres tömeggel, szédüléssel, egyensúlyzavarral, harminc fokos forrósággal.
Magam is csatlakoztam a református magyarság egyesítő menetéhez.
A Kossuth tér harminc fokot meghaladó forróságában, én csak melegséget éreztem.
Kárpátaljai, erdélyi, felvidéki, határon inneni és túli magyarok között most éltem át először, hogy uniós állampolgár vagyok.
Korra, nemre, bőrszínre felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül örvendeztem tízezrekkel a téren.
Katolikus vagyok, de családom egy része református.
Otthonomnak is ezt a gyönyörű, református többségű alföldi várost tekintem.
A tömegrendezvényt érdekes módon nem kísérte a szokásos szemét:
A bóvliárusok hada, dülöngélő részegek, lökdösődés, botrányok.
Az emberek szeretettel fordultak egymáshoz, segítőkészek, figyelmesek voltak.
Mentő vijjogást is csak keveset hallottunk
Tőlem szokatlan módon, egy kedves idős hölggyel ismerkedtünk össze.
Beszélgettünk életünkről, a hitről, hallgattuk a református énekeket, néztük az önfeledt táncosokat.
A nap egyik legszebb pillanata volt a számomra, amikor a népviseletbe öltözött táncos fiatalokhoz csatlakoztak a téren sétálók és rendezők.
Délután négy órakor, amikor megkondultak a Nagytemplom harangjai, a szívem is nagyot dobbant.
Krisztust ünnepeltük, debreceni cívisek, Kárpát- medencei magyarok.
Mi már tudjuk:
„ Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”

2.

Amire képes vagyok

A cím szó szerint értendő.

Tegnap ellátogattam Tiszadob honlapjára.
Örömmel tapasztaltam, hogy a sógorom, Illés Laci által gondozott lapon új fotók láthatók.
Magam is rengeteg fotót készítek.
A mobilom, szinte mindig nálam van, de már sikerült hozzájutnom egy digitális fényképezőgéphez is.
Naplómban a fotóknak legalább olyan fontosságot tulajdonítok, mint gondolataimnak.
Most például megosztom veletek, Laci képeit.

2

Áldásom Rátok

A napokban kaptam hírt Kata unokatestvéremtől.
Korábban már írtam róla és családjáról.
Akkor édesanyját temettük.
Most édesapja, keresztapám az, aki nagyon beteg, 24- órás gondozást igényel.
Kata és családja saját otthonába vette, ott ápolja nagy szeretettel, odaadással.
Ma Máriabesnyőre zarándokolt, mert attól vár támogatást, megerősítést, akiben még senki nem csalatkozott.
Én innen a távolból küldöm áldásomat.
Imáim a napokban értük szólnak.

A Honvédelem Napján

Ma reggel, a televízióban egykori iskolatársamat, a vezérkari főnököt láttam viszont, aki a honvédelem időszerű kérdéseiről nyilatkozott.
Személyes kapcsolatom a hadsereggel már alig van, néhány egykori barátommal, munkatársammal, bajtársammal azonban tartom a kapcsolatot és odafigyelek a hadseregről érkező híradásokra.
Valaha szeptember 29.- én ünnepeltük a Fegyveres Erők Napját.
Az ünnep teljesen átváltozott, de magaménak érzem.
Életem meghatározó részét töltöttem a hadseregben.
Ott váltam férfivé, ott szereztem tartást, ott éltem meg a valódi hazaszeretet érzését.
A közösségről alkotott képem, igényem a valahová tartozásra ott formálódott.
Sajnálom, hogy fiataljaink döntő része hiányában van ennek a felnőttként végzett nevelőiskolának.
Én szívesen gondolok rá.

Az őszinteség ára

- A sors úgy hozta, hogy Angéla édesapja állapota felől érdeklődtem, mert szívműtéten esett át.
- A vonal másik végén Angéla édesanyja szólt a telefonba.
- Csak rövid ideig tartott beszélgetésünk, mert amikor azt hallottam, hogy minden bajomnak az az oka, hogy nem voltam őszinte.
- Nos ekkor udvariasan befejeztem a beszélgetést.
- Bántott a dolog, mai töprengésem is ide vezetett vissza.
- Egész életem igyekeztem úgy vezetni, hogy tetteimért soha ne kelljen szégyenkeznem.
- Így aztán mindenkor, mindenkivel őszinte lehetek, mert a hazugság távol áll tőlem.
- Bűnnek tartom, amit nem veszek a nyakamba.
- Persze az én felfogásommal kiszolgáltatom magam a rosszindulatú embereknek.
- A bevezető gondolatban említett megjegyzésre csak úgy reagálok, hogy megbocsájtok az ellenem vétkezőknek.
- Előveszem Karinthy Frigyes kedvenc versét:
Karinthy Frigyes:
Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.

Erőpróbáim

Életemben számtalanszor néztem szembe kihívásokkal, sosem hátráltam meg.
Tegnapi erőpróbám, amit kiálltam, mások számára talán nevetségesen kicsiny, számomra mégis nagy jelentőséggel bír.
Ágnes megkért, hogy egy húszkilós csomagot hozzak el munkahelyéről, a kórházból.
Már éreztem magamban annyi erőt, hogy elvállaljam.
Gyalogosan sétáltam a kórházig, majd magamhoz vettem a csomagot és visszaindultam.
Csorgott rólam a verejték, legszívesebben többször is letettem volna terhemet, de mint a megszállott, görcsösen kapaszkodtam a kosár fülébe.
Eszembe jutottak régi próbáim.
Például, amikor szinte egyedül készítettem el a teraszt, vagy amikor szinte egyedül bevetettem az ezer négyszögöles kertünket, majd szinte egyedül betakarítottam, felhordtam a termést.
Dolgoztam éjt nappallá téve, mindig jóleső érzés töltött el, ha kiálltam a próbát.
Testem, szervezetem csikorgott ugyan, de nem vettem róla tudomást.
Kicsit furcsállottam, amikor rám szóltak, hogy vasárnap is dolgozom.
Nem lesz áldás a munkádon!
- Mondták.
- Ma már tudom, hogy igazuk volt.
- Testileg összetörve, egy ilyen, számomra teljesíthetetlennek tűnő feladat is elvégezhető, ha a lelkem az vezeti, aki egykor értünk az életét is odaadta.
- Boldog vagyok, hálát adok Neki érte.

Szomorúfűz

A madarak és fák napja ugyan elmúlt, én most gondolok kedvenc fáimra.
Például tiszadobi otthonom kertjébe ültetett vörösfenyőmre, és az Andrássy- kastélyparkban, a Tisza parton álló szomorúfűzre.
Korábban egy versemben megörökítettem, de talán Reményik Sándor szebben szól:
Reményik Sándor: Szomorúfűz



A tó partján a komor fűzeket
Világos zöldbe öltözteti lassan
A napról-napra melegebb sugár,
Megfejti téli titkát ágaiknak,
Smaragdragyogást tereget reájok, -
Csak földre hajló, fáradt vonalát
A fűzfagallynak nem másítja meg,
Nem emelheti ég felé soha.
Gyerekkoromban, - rég volt, - tán igaz sem:
Anyámat kértem: rajzolj valamit!
Rajzolt egy házat s egy szomorúfűzfát,
(Lerajzolhatott volna engem is,
Lehajtott fejjel, úgy, ahogy most állok
A tóparti szomorúfűz alatt.)
Én akkor azt kérdeztem, hogy: mi ez?
Anyám felelt: Ez egy szomorúfűz.
Én faggattam tovább: Mért szomorú?
S aztán még arra is kíváncsi voltam,
Hogy: "Mikor nem lesz többé szomorú?"
A váratlan kérdéstől megzavarva,
Anyám elhallgatott.
Így hallgattam el én is, valahányszor
Azt kérdezték: Mért vagyok szomorú,
Mikor nincsen rá különös okom? -
Zavart a kérdés. - Most már nem zavar.
Most már tudom, hogy törvény alatt állunk:
Elvettetnek a különféle magvak,
Öröktől készült, titkos ősmagok,
Egyikből tölgy lesz, másikból fenyő,
A harmadikból mindíg rezgő nyárfa,
Jegenyévé szökken a negyedik, -
S az utolsó, de tán a nem legkisebb
Szomorúfűzfa lesz talán.
Törvénye az, hogy ágait lehajtsa
A tó tükrére csüggedt-komoran,
Akkor is, mikor napfény hull reá,
Akkor is, mikor zöldje ütközik, -
S tavaszba fordul a vénhedt világ.

Az Internet Világnapján

Tegnap a tömegkommunikációról emlékeztünk meg, ma az internet világnapján arra gondolok, mit adott nekem a világháló.
Írtam már róla, hogy szinte csak kávét nem tudok főzni vele.
Újságokat olvasok, amikhez másképpen nem jutok hozzá, zenét hallgatok, TV-t nézek, filmeket.
Programokról, és mindenféléről tájékozódom.
Ha valamit nem tudok, őt kérdezem meg.
Írok és olvasok Vele, ismerkedem a segítségével, kapcsolatot tartok a barátaimmal.
Legyenek akár néhány házzal arrébb, vagy a világ másik pontján.
Nekem többnyire áldás, de tudom, hogy rossz kezekben lehet rendkívül veszélyes fegyver is.
Vagy léleknyomorító kísértés, függőséget okozó kábítószer.
Tanuljuk meg jóra használni!
Tanítsuk meg gyermekeinket is arra használni, ami lelki gyarapodásukat szolgálja.

Május

A katolikus naptár úgy nevezi: Pünkösd hava.
Az én naptáramban a szerelem hava.
Ma azonban kicsit megváltozott az értelme.
Valahogy úgy vagyok vele, mint az angol nyelv.
Ha Valakit, vagy Valamit nagyon szeretünk, a LOVE szót használjuk.
Szerelmem tárgyai változtak:
Az irodalom, A Tisza és Tiszadob, a Tiszahát.
Mindenekelőtt: az Élet.
Ma ismét egy Szabó Lőrinc verset vettem elő:


SZÉL HOZOTT, SZÉL VISZ EL

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

Apró örömök

Korábban folyamatosan boldogtalannak éreztem magam.
Ha a foglalkozásomra kérdeztek rá, némi szarkazmussal azt mondtam: boldogságkutató.
Majdnem a világot kellett elveszítenem ahhoz, hogy rájöjjek:
A boldogság, az öröm itt van körülöttem, csak észre kell vennem, át kell élnem.
Ha a kicsit meglátom, az egész, a nagy is rám fog találni.
Most éppen boldog vagyok, mert erkélyünket, kicsi kertünket szép virágokkal telepítettük be.
Reggelente melengető napsugár, a madarak éneke ébreszt.
Minden napban találok valami érdekeset, szépet, különlegeset.
Ez a törekvésem részemmé vált.
Próbáld ki Te is!

Mózes napján

Ma rápillantottam a naptárra, A Mózeseket ünnepeljük.
Nincs Mózes nevű barátom, hacsak nem a bibliai Mózes.
Őt is nemrégen kezdtem megismerni.
Bibliai, vagy irodalmi fejtegetés helyett, egy kicsit elmerengek, felidézek egy Szabó Lőrinc verset:
Szabó Lőrinc:
KÁR

Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.

Sír bennünk az igaz szív
s éppúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.

Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.

Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgy is jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.

A lélekről gondolkodom

A kora nyárias idő megváltozott, a nap a felhők mögé húzódott vissza.
Én is gondolataimba merültem, most éppen a lélekről gondolkodom.
Milyen csodálatos is a magyar nyelv.
Ha valakit, vagy valamit életre keltünk, azt mondjuk:
Életet leheltünk bele.
Mint ahogyan Isten, az élet leheletét lehelte Ádám orrába.
Gyermekkoromtól belém nevelt világfelfogásommal nehezen értettem, mitől vagyok én- én.
Ma úgy gondolom, születésemkor megkaptam az Úrtól az élet energiáját, amit egyszer vissza kell adnom.
Hogy addig mi legyen, egy versemben így írtam:
Törvénykönyvemből

Tartsd tiszteletben életed, halálod,
Adj nekik kellő méltóságot!
Akár életed delén vagy alkonyán jársz,
Egy méltósággal leélt élet után
A megváltó, kegyes halálra vársz.

Merj remélni, szenvedést boldogságra cserélni,
Mások rosszallásával nem törődve élni!
Légy Te a Világ, melynek törvényeit megszabod,
Atyád s Anyád erkölcsét magadévá téve
Gyermekeddel féltőn megoszthatod!

Ha majd gyermeked fogja reszkető kezed,
Ágyadnál unokád fürkészi fátyolos szemed,
Akkor pillants magad mögé vissza!
„Volt értelme küzdelmes életemnek,
Lelkem útra kész, bűntelen és tiszta.”

Reményik Sándor: A kereszt fogantatása

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.
A Szentlélek ráharsogott: Te fa!
Máriától, a Szűztől most jövök,
Csirázik immár az Isten fia,
És áldott ő az asszonyok között.
Most rajtad a sor: im, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között,
Érezd, hogy nő benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,
Míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából
Állítsanak a világ közepébe.
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán,
Ős-fádnak ezer apró másaképen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad
Millió megbilincselt életrabra,

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
Tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett,
Ordító erdőn ment harsogva át,
Csak egy fa értette meg a szavát, -
Lehajlott óriási koronája:
Kereszt-sorsának megadta magát.

Reményik Sándor: Gondolatok az imádkozásról

Ma oly sok kérdés tépett, szaggatott.
És egyre sem jött mentő felelet.
Testvér, Te hogy gondolod ezeket?
Miért imádkozol?...
Hogy kiért, tudom: gyermekeidért,
És apjokért, a Te jó uradért,
Minden testvéredért,
És magadért legutolsó sorban.
De miért, de miért?
Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz,
S a világokat tengelyük körül
Forgatja örök-egy forgással,
Akihez a Te imádságod szárnyal:
Mi kicsiny dolgainkat számon tartja?
Mit tudod Te, mit tudom én,
Mit tudjuk mi, mi az Ő akaratja!...
Amit elvégzett; meg kell hogy legyen,
Változtat-e azon ima, fohász,
Imádkozzál bár völgyben, vagy hegyen,
Vagy tenger fenekén?...
Ó, de úgy-e a remény, a remény?
Vagy talán Te is úgy imádkozol,
Mint én, mint én?
Hitetlenül, süketen és vakon,
Csak, mert valamit még próbálni kell,
S mert mást nem tudok, hát imádkozom,
Mert különben a szívem megszakad.
Ó, tudom, Te nem így imádkozol
Az érzéketlen csillagok alatt.

Pünkösdjeim

Valójában a pünkösdről oly keveset tudok.
Életem első részében számomra csupán a tavaszt, a virágokat jelentette.
Most egy kicsit utánanéztem, mit is ünnepelünk két hét múlva:
Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
Az 50 nap a zsidó vallásból ered.
Ők ünnepelték a Pészach ünnepét.
Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepeltek.
Majd lángnyelvek jelentek meg, melyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre: megteltek szentlélekkel.
Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, azt tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki- ki a maga nyelvén megérti.
Előállott Szent Péter és prédikálni kezdett.
Sokan megértették beszédét, és belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek.
Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.
Ma, amikor az ünnepre készülök, hálát adok mindazoknak, akik eljuttatták hozzám a tanítást.
Tanulok, mert van mit bepótolnom.
Nem akarom elsütni azt az olcsó poént, hogy ki az, aki holtig tanul.
Inkább azt mondom, amíg élek, tanulok és tanítok, mint ahogyan Ő tette.

Itthonról haza indulni

Pünkösd előtt eljutottak hozzám egy cursillos barátom, Boxi Atya gondolatai.
Olvassátok!:
Sokadszor indulok el Csíksomlyóra, a Pünkösdi búcsúra, ezzel a gondolattal. És mégis…. mindig kapok valami újat abból az érzésből, hogy oda tartozom. Gondolkoztam már azon, miért érzem ezt? Megpróbálom megfogalmazni ezt, a mostani előkészület szellemében.
Éltem a határon túli magyarok között életszerűen is – hiszen négy évet a Kárpátaljai magyar testvéreim között szolgáltam.
Mostani szolgálatom „testközelben” folyik a Felvidéki magyar testvéreim közelében. Mindegyik csoport hordoz valamit abból, amit mi – az Anyaországban lévők, régen elfelejtettünk.
Mit érzek, amikor Csíksomlyóra megérkezem? Miért érzem ott magam annyira otthon?
Először is: mindig olyan csoporttal indulok útnak, akik számára fontos ez az út. Erősítőt, kapaszkodót jelent nekik abban, hogy újra élővé tegyék a magyarságukat. Úgy érzik, hogy mindig kapnak valamit azoktól, akik komoly áldozatok árán maradtak meg magyarnak.
Másodszor: a szégyenteljes népszavazás után, amikor meggyaláztuk a velük közös örökséget, olyan hamar tették túl magukat ezen az érzésen, hogy önmagunkat, soha nem tartanám képesnek ilyen nagyfokú megbocsátásra.
Harmadszor: az ott ünnepelt Csíksomlyói búcsú után mindig fel vagyok töltve azzal a meggyőződéssel: Nincs, nem lehet elveszve az a magyar nép, aki – jogilag – egy másik állam területén, ennyire egy lélekkel tud részt venni közös ünnepén. Nem tudja ezt felülmúlni, semmilyen más európai találkozó. Ennek az összejövetelnek lélek-építő erejét nem tudja felülmúlni az Európai Unióba való belépés, vagy bármilyen más, hangos csindaradattával rendezett folklór-találkozó sem.
Isten, - aki a Magyarok Istene /is/, és Szűz Mária, aki a Magyarok Nagyasszonya /is/, nagyon szereti ezt a népet. Nem a sikereiért - /ha volt olyan neki egyáltalán?/! Azért a ragaszkodásért, és azért az elszánásért, amelyet, minden gyengesége, gyávasága, önárulása, megalkuvásai ellenére, tanúsít Krisztus Anyja mellett.
A legrosszabb gyermeknek is van esélye a megtérésre, amíg marad benne annyi emberi érzés, hogy visszatérjen az Édesanyjához. Visszatérjen, és tudjon Neki hálát adni, Tőle kérni, Érte köszönetet mondani.
A Csíksomlyói búcsú számomra, már régen nem CSAK vallásos zarándoklat. Önmagam értékének, a világban való helyem megtalálásának az alkalma, minden esztendőben. Amikor zarándokaim ajkán felhangzik az ének: Nagyasszonyunk, Hazánk reménye…., mindig elszorul a szívem, és megtelik várakozással: MOST, TALÁN ÉPP MOST kezdődik meg az a csodálatos folyamat, amelyben a magyar – bárhol is él, - visszanyeri önértékelését, nemzeti méltóságát.
Isten, aki szeret minket, és Mária, aki felkarolni akar minket, meg akarja adni, ki akarja eszközölni nekünk ezt a csodát!!!
Testvérem! Hiszel TE ebben? Akkor ott a helyed Mária gyermekei között, a hegyen. És ki ne hagyd az alkalmat, mert szükséged van rá!
Nem hiszel benne? Akkor sosem fogod megérteni, hogy hogyan vesz a szent helyen, egyszerre levegőt annyi magyar, hogy a tiszta levegővel, tiszta szívből, tiszta lélekkel, tiszta szándékkal énekelje: Magyarországról, édes Hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról!
Boxi atya
A legkisebb zarándok

Szabó Lőrinc Egy kis értelmet a reménynek!

Nem boldogságot, csak hitet, csak
egy kis értelmet a reménynek,
adj, Istenem,
emberi sorsot a szegénynek!

Nézd, gyönyörű volna az élet,
van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,
és milliók
rabjai a nyomoruságnak.

Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
ezerféle ravasz gonoszság,
pedig erős
nép nélkül elpusztul az ország.

Nektárral és ambróziával
csordul a Föld, s nem jut kenyér se, –
mondd, Istenem,
törvény az ember szenvedése?

Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?
Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
Szidtad magad,
mikor téli esőben áztál?

Ha nem éheztél, dideregtél,
nem szólok hozzád soha többet,
úgyse tudod,
mit gondol a szegény előtted;

de ha tudod, mi a csalódás,
ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
akkor, uram,
hozzád küldöm imámat én is:

– Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
ki közönyével megtiport,
de add nekem
ajkáról a biztos mosolyt,

a hitet, erőt! Adj új lelket
a sok-sok hitetlen szegénynek,
adj, Istenem,
egy kis értelmet a reménynek!

Amíg tehetem

Nem vagyok exhibicionista, nem viszket a szám.
Nem maradok csendben, nem teszem le a tollat, beszélek, írok rendületlenül, amíg tehetem.
Még annyi mindent nem tudok, nem próbáltam meg, nem tettem meg.
Minden este hálát adok a napért.
És minden reggel új gondolatokkal, tervekkel köszöntöm a napot.
Amíg tehetem!

Nem mehetek

Ma egy vers ötlött elém, miután elolvastam leveleimet.
Nem én írtam, de nekem, rólam is szól.
Megosztom Veletek:
Közel voltam hozzá
már vetettem láncaim,
a fény suhant felém,
lent hagytam súlyaim,
láttam alant a testem
néma volt a döbbenet,
nem hittem el én sem
hogy most, és itt történik meg velem.

Megszűnt idő és tér
s a végtelen, mi anyagi,
de érzékeltem mindent,
rémlett, jártam ugyan itt.
Jött elém, ki majd vezet,
s a krízisen átsegít,
hang nélkül beszéltünk,
és én magamévá tettem szavait.

Még nem mehetek, közölték
dolgom van ezen a helyen,
vannak szálak, mik bomlottak
s bogoznom kell most nekem.
A kedvesnek is könnye apad,
nem rázza pőre testemet,
a lélek a helyére költözik,
ezt igaz részben, de köszönöm neked.

Egy születésnap kapcsán

László Atya szerdán ünnepli 31. születésnapját.
Kis csapatunkkal este fogjuk felköszönteni, soron következő foglalkozásunkon.
Személyesen, én azzal tisztelem meg, hogy Róla gondolkodom.
Reményik Sándor versei közül válogattam, most igyekszem felfedezni magamnak a műveit.
Próbálok párhuzamokat keresni.
Arra gondolok, milyen hatással voltak rám Levente Atya gondolatai, amikor egy agyvérzés után kellett talpra állnom.
Abban az évben, karácsonyra készültünk.
Örömvasárnapon gyóntam először életemben tiszta szívvel, önátadással.
Elmondtam, mennyire fontos számomra az a karácsony.
Az Atya azt tanácsolta, képzeljem magam a születéstörténet valamelyik szereplőjének helyébe.
Ma is ezt teszem, ha meg akarok érteni egy gondolatot a bibliából, Jézus tanításaiból.
Most például László Atya vasárnapi miséjére gondolok, amelyben a bizalomról szólt.
Eddigi életem tanulsága, hogy a bizalom, és bizalmatlanság az emberek között úgy működik, mintha tükörből lennének.
Barabásról tett említést, aki pártfogásába vette Sault, mert társai bizalmatlanok voltak vele.
Nos, az én „ Barabásomnak” László Atyát tekintem, aki Debrecenbe érkezésem óta segíti a lelkem az igaz úton vezetni.
Legutóbbi kórházi kezelésem idején is sokat jelentett látogatása, érdeklődése, figyelme, értem szóló imája.
Köszönöm, születésnapján szeretettel köszöntöm.
Isten éltesse sokáig!

Reményik Sándor Rakéta- hajó

Valaki ma értem imádkozott.
Nem, nem bírom máskép megérteni
Az édes enyhülést, mely elfogott.
Valaki értem jól imádkozott.
Imája roppant kezdő-sebességgel
Megragadott, és végtelenbe vitt,
Sötét sorsommal búgva befutotta
Az Isten-távol fény-mérföldjeit.
Mellette naprendszerek múltak el,
Mint vonat mellett éjjel házikók, -
Jézus kikötő-szíve várta már
Az értem kilőtt rakéta-hajót.
És szóltak ott fenn: Jól van, hát legyen.
Függesztessék fel ma este a fátum, -
Egy órára, míg a nap lemegyen,
Legyen neki szabadság, kegyelem.
S egy óráig, míg a nap lebukott,
Áldottam gyöngyházfényű ég alatt
Az ismeretlen rakéta-hajót,
Mely értem Isten trónjáig halad.

Reményik Sándor" Istenem"

Pap volt. Tiszteletesnek titulálja,
S vigyázza lépteit az ápoló.
Az arca: végzetbarázdálta föld,
A szeme: két nagy, hullámtalan tó.
Köd úszkál rajtuk s borong tétován,
Mint hajnalban a tengerszemeken, -
Hervadt, igétlen, öntudatlan ajka
Csak egy szót morzsol folyton: Istenem.
"Istenem, Istenem, Istenem... "
Ötvenszer egyvégtiben: Istenem, -
Hogy a hallgatót hideg futja át,
Figyelve e szívetlen, szárnytalan,
S dadogva mégis dübörgő imát.
E lélek infernókat járhatott be,
Amíg a téboly partján kikötött, -
A csendes téboly árnyai alá:
Az Isten még oda is vele jött.
"Istenem, Istenem, Istenem... "
Ötvenszer egyvégtiben: Istenem.
Ha szólnak hozzá, ez a felelet,
Minden kérdésre ez a felelet.
E száj az együgyűség kapuja,
S az örökkévalóság malma lett.
Csak jár, csak jár, őrülten őröli
A Mindenható egyetlen nevét,
És közelében félve halkul el
És megdermed az emberi beszéd.
"Istenem, Istenem, Istenem..."
Hogy zakatol a megbomlott malom!
Az Isten neve: óriás malomkő,
Benne a világzúzó-hatalom.
Csak jár, csak jár, őrülten őröli
Hulló hóvá az élet rongyait...
Ó, szent és szabadító őrület:
A legnagyobbra mégis megtanít.

Szent Faustyna nővér

Aki olvassa írásaimat, tudhatja, hogy időről- időre tanulmányozom egy- egy szent életét, mert példákat keresek magamnak és talán másoknak is.
Ma, megfordítottam az ajándékba kapott Irgalmas Jézus képet és a következőket tudtam meg róla:
1905- ben született.
Jézus 1931- ben megjelent Szent Faustyna nővérnek, és a következőt kérte:
„ Fess egy képet, annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással:
Jézusom, bízom Benned!
Azt kívánom, hogy tiszteljék ezt a képet az egész világon.
Megígérem, hogy az a lélek, aki ezt a képet tisztelni fogja, nem vész el.
Megígérem azt is, hogy már itt a földön győzedelmeskedni fog ellenségei felett, főként halála óráján.
Magam fogom védeni, mint saját dicsőségemet.
Később még hozzáfűzte:
„ A két sugár a vért és a vizet jelenti.
A halvány sugár a vizet, mely a lelket tisztítja meg, a piros a vért, ami a lelkek élete…
E két sugár irgalmam belsejéből tör elő, midőn a lándzsa haldokló szívemet megnyitotta a kereszten.
Ezen sugarak elrejtik a lelket Atyám haragja elől,
Boldog, aki ezek árnyékában fog élni,
Mert Isten igazságos keze nem éri el.”
Maria Faustyna Kowalska nővért I I. János Pál pápa 200. április 30.- án szentté avatta.
Szent Fausztina, polgári nevén Helena Kowalska 1905-ben született a lengyelországi Łódź melletti Glogowiec faluban egy tízgyermekes család harmadik gyermekeként.
Gyermekkorától kezdve az ima szeretete, a szeretet, az engedelmesség, és az emberi nyomor iránt való érzékenység jellemezte. Iskolába csak 3 évig járt, majd elhagyta otthonát és gazdag családokhoz ment szolgálóleánynak.
Húsz éves volt, mikor belépett az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába, amelyben Maria Faustina nővérként 13 évet élt le szakács, kertész és portás munkakörben. Élete az Istennel való rendkívül bensőséges egységet takarta, habár igen egyhangúnak és szürkének tűnhetett. Gyermekkorától kezdve szeretett volna nagy szent lenni és következetesen törekedett is erre, együttműködve Jézussal az elveszett lelkek megmentésében. Egész életét fölajánlotta áldozatként a bűnösök megmentésére. Ennek a jegyében is hunyt el, hosszadalmas, fájdalmas betegeskedés után.
Fausztina nővér küldetésének lényege abban áll hogy:
• újra felidézze a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságot Isten irgalmas szeretetéről minden ember, még a legmegátalkodottabb bűnösök irányában is;
• megismertesse az Isteni Irgalmasság új formáit
• kezdeményezzen egy világméretű mozgalmat az Isteni Irgalmasság tisztelőiből és apostolaiból, amely a vallásos élet megújulásához vezet.

Megyek az orrom után

Lépek előre kettőt, egyet hátra,
Képet formáznak felhők, az eget látva
Beleborzongok a látványba,
Lidércek, szörnyek, árnyak
Riasztanak, körbezárnak,
Megyek hét határnak.

Magam elé bámulok, oldalra nézek,
Előttem koldus topog, toprongyos lélek,
Párja követi, mindketten vének,
Mocskosak, kiszolgáltatottak,
Ma még nem ettek, loptak
Napot. Mi lesz holnap?

Valami szépet kellene találnom,
Szemeim nyugtatni napsütötte tájon,
Ember embert ne utáljon
Csak azért, mert elesett,
Jövőtlen, elkeseredett
És nem él mód felett.

Behunyom szemem, kissé jobban érzem magam.
Az utca zaját hallom, vijjogó mentő rohan,
Az elképzelt világ máris odavan.
Zuhanok, orra esem,
Feltápászkodom véresen,
A koldus fogja kezem.

Nézz a szemembe

Nézz a szemembe! pillantásunk összeér,
Mint barátsággal egymás felé nyújtott tenyér.
Tenyeremben érzem tested minden rezdülését,
Szíved ritmusát,
Ered lüktetését,
Melegséget, ami barátságot sejtet,
Magában hordoz minden sejted,
Vagy nyirkos, hideg hűvösséget közvetít kezemnek,
Amit akaratod előlem el nem rejthet.
Szorításod jelzi határozottságodat.
Az okozott fájdalom durvaságot mutat
A puha, lágy érintés gyengédségről árulkodik,
A simogatás mozgásba hozza tested, lelked energiáit.

Nézz a szemembe és megtudod, kivel állsz szemben

Ha a pillantásból jóság, barátság, szeretet jut eszedbe,
Őszinteség,
Szemed ne hunyd be!
Tekinteted ne fordítsd másfelé!
Hagyd, hogy energiám legyen lelkedé!

Légy nyitott, bátor mások szemébe nézni!
Többet mesél az rólunk, mint egy önéletrajz,
Vagy a szomszéd néni.

Zárójelentés

Az utolsó napot már magamban töltöttem.
A szobatársak vagy hazamentek, vagy másik szobába helyezték őket.
A szomszéd kórteremben fekvő betegek kérdezték, nem zavar- e, hogy magam maradtam.
Szeretem a jó társaságot, nem bánt, ha magamban vagyok.- feleltem.
Nem tettem hozzá, csak gondoltam, hogy szerencsére egy ideje magamban sem vagyok egyedül.
Nem fejtegettem tovább hitbéli meggyőződésemet.
Este azért egy kicsit zavart a síri csend.
Nem tartott sokáig.
Tíz óra tájban hozták a betegszállítók Pista Bácsit.
Már az elhelyezkedése is csatazajjal járt, különösen, hogy időnként nagyokat káromkodott.
Szerencsére nem horkolt.
Viszont időnként akkorákat dörrentett, hogy gondolkodtam, menedékjogért folyamodok a nővérkékhez, hiszen a tömegpusztító fegyvereket a világszervezetek betiltották, de én életveszélyes fenyegetettségben vagyok.
Túléltem az éjszakát.
Másnap reggel, végre fény derült a titokra.
Megérkezett kezelőorvosom.
Elárulta bentlétem okát, az általa levont következtetéseket, javaslatait.
Ígérte, ebéd után elkészíti zárójelentésemet, majd hazaenged.
Betegszállítót kértem hazautazásomhoz, mert a családban, barátaim körében senki nem tudott segíteni.
Nem tudtam, minek tettem ki magam.
Vizit után kilenc órakor összecsomagoltam, majd a kórterem székére ültem.
Vártam.
Délután háromkor még mindig.
Kicsit már türelmetlen voltam, de a nővérke nyugtatott, hogy már megrendelték a mentőt.
Délután négy órakor megjöttek.
Este hat órára otthon voltam.
Boldogság áradt szét bennem.
Csak az a kérdés, vajon a végjáték mikor kezdődik, mire van időm?
Hiszek, reménykedem, imádkozom.
Mindenesetre a László Atyától kapott Irgalmas Jézus képet bekeretezem és jól látható helyre teszem a szobámban.