Szedő Dénes ferencrendi szerzetes, költő és műfordító 1902-ben Budapesten született. 1923-ban lépett a ferences rendbe. Évekig - a negyvenes évek első felében is - Pécsett dolgozott. Elsősorban a költészet és a rajz kifejezőeszközei álltak hozzá közel, de a zenében, különösen az énekben is az istenkeresés derűjét élte meg. Minden művészethez és művészihez vonzódott, a ferences egyszerű lelkiség kifejezését élte meg benne. Életműve nem csupán lelkiségének, de költői értékeinek gazdagságával ékes. A diktatúra éveiben a hatóságilag megszabott rendi kereteken kívül maradva, egy budai bérlakás csöppnyi szobájából is menynyei távlatokat tudott nyitni lelki gyermekeinek és művész barátainak egyaránt. 1983-ban tért haza Urához. Vasadi Péter így írt róla lapunkban: "Akkor volnánk igazi vesztesek, ha nem lettél volna, ha nem az lettél volna, aki vagy. Akivé lettél." (R.P.)
Info: Új ember 2002.11.17. LVIII. évf. 46. (2833.)
Ismét nagyon érdekes dologra bukkantam a minap. Szedő Dénes költő, műfordító és elsősorban ferences rendi szerzetes verset írt a Váchartyánban található kersztről.
Szedő Dénes (1902-1983): Hartyáni feszület
Kezed-lábad szabadon:
sróf tart a derekadon,
temetői Krisztusom.
Sovány tested öntöttvas;
ezüstszínre mázoltak
együgyűen, gyöngyalak.
Fád keríti kerítés
hasztalan: vadvirág és
gyom töri át, szelíd nép.
Ölelgeti bús fádat,
csókolgatja vas lábad
igazlelkű áhítat.
Rossz szolgád is rádköszön;
szava, mint a rács-közön
átkúszó virágözön:
körül fonja derekad
s - ahol a sróf belemart -
mint a repkény rátapad.
Feltettem magamban a kérdést, vajon mi okból írt verset egy ferences szerzetes egy kis falu pléh keresztjéről és hol található az említett kereszt?
A hithű embereknek nagyon nehéz évek voltak 1947-től, de az 50-es években mindenütt bezárták a keresztény rendek ajtajait is. Így ír erről a korszakról Szedő Dénes:
"Már csaknem bizonyos a teljes szétszóródás aug. 20-a után. Legfeljebb egy kolostort hagynak az öregeknek. A többiekre civil élet, vagy kisebb részben világi papság vár, az elöljárók beosztása szerint. Most már csak új stációmról jelentkezem. Minden jól van, hiszen Isten áll mögötte. Néha mégis:
Ledőlnék, mint az elfáradt gyerek,
s végigsírnám e súlyos életet."
(1950. augusztus 13.)
"E hónap közepéig Tihanyban próbáltam a felejtést, azóta Pesten járok állás után, ami nincs. Szép kicsi szobám van ezzel szemben, és békességem. Tanulok angolt, franciát; zongorázok - egyéb semmi. Reggelenként bemutatom az áldozatot, esténkint meghalok." (1950. szeptember 29.)
Egy ideig Borsos Miklósnál húzta meg magát, Illyés Gyula és Németh László segítették. Egy éven át a fővárosi egészségügyi gyermekotthonban nevelő Pilinszky Jánossal és Nemeskürty Istvánnal. Végül sikerül egyházmegyei szolgálatba állnia, nyolc év alatt hét helyen is megfordul mint káplán. Végül betegség szakítja meg aktív lelkipásztori munkáját. 1956 októbere inspirálta a most előkerült, még kiadatlan Vértanú hazám című versét, mely tiszta hazafiságának tanúja. A forradalom utolsó napjaiban született - november 1-jén - a Kodály Zoltánnak ajánlott, s a Facimbalom című verseskötetében már megjelent, Az Őrszem című költeménye.
Már a harmincas évektől komoly kapcsolatokat ápolt Kodály Zoltánnal.
1934-ben egy közös munkájukról írta Szedő a következő sorokat:
„Kodály hiányolta, hogy egyetlen templomi énekünk sem tükrözi Jézusnak a gyermekekhez fűződő kapcsolatát. Biztatott rá, írjak ilyesféle énekszöveget. Két bibliai témát ajánlott. Első az ?Engedjétek hozzám a kisdedeket? jelenete volt; a másik: miképp viszonozták a gyermekek Jézus rokonszenvét, amikor a szent városba bevonult. Megírtam mind a kettőt. Kodály az elsőt tisztelte meg azzal, hogy szépséges zenei köntöst szabott rá.”
1946-ban kis vegyeskart adott a kezembe, – emlékezett Szedő Dénes, – akkoriban írta egy ötfokú héber dallamból. Próbáljak – mondotta – valami zsoltárszerű szöveget írni a hangjegyek alá. Így született az Adorationból a Naphimnusz címen ismert kórusmű.
Ez a barátság az a történelem viharaiban hol eltávolodott egymástól, hogy egyre közelebb került. 1950-ben, mikor Szedőt internálták Kecskemétre Kodály volt, aki megpróbálta kiszabadítani és lelkesítő leveleket küldött neki, pedig tudta, hogy a cenzor úgy is elolvassa írásait.
A hatvanas-hetvenes évek rejtett, dolgos napjai a világirodalom remekeivel ajándékozzák meg irodalmunkat (Dante, Petrarca, Carmina Burana, Paul Claudel, James, Villon, francia, német, olasz, kínai költészet antológiái).
Számtalan latin nyelvű liturgikus ének és magyar népének az ő fordításában, átdolgozásában került be az Éneklő Egyház című népénektárba, illetve a Zsolozsmáskönyvbe. Kár, hogy remek Salve Regina-fordítása nem vált közismertté, bár nagyszerűen énekelhető az eredeti gregorián dallamra.
Élete alkonyának nagy ajándéka volt verseinek és műfordításainak 1981-es megjelenése (Facimbalom). ). Weöres Sándor és Károlyi Amy képeslapon köszönték meg a kötetet: "Gratulálunk! Az év könyve!" A közeli jó barát, Bárdos Lajos szerint: "Hallatlanul elmélyült és kifinomult költészet. Az egész egyetlen vonal, mégis, versről versre más, sorról sorra új. Hogy lehetne hatmillió katolikus magyart rákapatni?" (1982. október 20.)
Nagyon sokan vagyunk Magyarországon, akik Kodály Zoltán Biciniumok c. művén nőttünk föl és ezt tanultuk az iskolában ének órákon, de vajon melyikünk tudta azt, hogy ezeknek az apró dalocskáknak a szövegírója is az a Szedő Dénes volt, akit ma már talán az egyik legnagyobb műfordítónak és vallási költőnek tudunk és aki ha nem is sok időt, de annyit mindenképpen Váchartyánban töltött, hogy egy verset tudjon írni az itt, a helyi temetőben álló keresztről.
Emma
Forrás:
Magyar Ferences Család - Hidász Ferenc ofm
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola - Ifj. Sapszon Ferenc
Kodály Örökség program
Új ember Katolikus hetilap 2003.10.05 LIX. évf. 40. (2878.)
Breuer János:A szegényeket felmagasztalod
Életrajzi lexikon
Szedő Dénes ferencrendi szerzetes, költő és műfordító 1902-ben Budapesten született. 1923-ban lépett a ferences rendbe. Évekig - a negyvenes évek első felében is - Pécsett dolgozott. Elsősorban a költészet és a rajz kifejezőeszközei álltak hozzá közel, de a zenében, különösen az énekben is az istenkeresés derűjét élte meg. Minden művészethez és művészihez vonzódott, a ferences egyszerű lelkiség kifejezését élte meg benne. Életműve nem csupán lelkiségének, de költői értékeinek gazdagságával ékes. A diktatúra éveiben a hatóságilag megszabott rendi kereteken kívül maradva, egy budai bérlakás csöppnyi szobájából is menynyei távlatokat tudott nyitni lelki gyermekeinek és művész barátainak egyaránt. 1983-ban tért haza Urához. Vasadi Péter így írt róla lapunkban: "Akkor volnánk igazi vesztesek, ha nem lettél volna, ha nem az lettél volna, aki vagy. Akivé lettél." (R.P.)
Szedő Dénes
A városkapuban
A városkapuban, sebét kötözve
várt. Egy jaffai vén halárus arra
baktatván szamarán, ott látta este.
"Látom - szólt -, olyan ez, mint ősidőktől
minden pusztafi. Áll, akár a bálvány
támasztván a falat. Vajon mióta
strázsál itt s mire vár? A Messiásra?
Vagy tán ő maga az? Titokban eljött,
s énrám várakozik, mert itt az óra?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése