Az év egyik meghatározó hit élménye volt számomra, amikor Virágvasárnap beültem a Szent Anna Székesegyházban az első padsorba, hogy meghallgassam Csaba Testvér lelki gyakorlatát.
Elővettem digitális Pajtás fényképező gépemet, hogy megörökítsem a pillanatot.
Mellettem, előttem milliós gépek kattogtak.
Amikor visszanéztem képeimet, csalódottan állapítottam meg, hogy nem méltóak a megosztásra.
Ezért szavakkal igyekszem lefesteni Csaba Testvér emberi nagyságát.
Farmerben és szürke, kapucnis pulóverben érkezett.
A szentmisére magára öltötte díszes mise ruháját.
Nem a ruha tette, hogy a hallgatóság minden szavára, gesztusára figyelt, reagált.
Hol egy könnycsepp, hol egy jóízű kacaj jelezte, hogy mondandója „átjön”.
A világban mindenütt ismerik, politikusok, az üzleti élet, a tudomány és művészetek nagyjai közt is otthonosan mozog.
De a kölcsönvett képből az is kitűnik, hogy igazán, csak gyermekei között érzi otthon magát.
Miben áll emberi nagysága?
Hogy tud kicsiny maradni.
Hihetetlen energiája is abból fakad, hogy elfogadta az Úr meghívását egy feladatra, melynek alázattal tesz eleget nap mint nap.
Ha kell, könyvet, újságcikket ír, ha kell lelki gyakorlatot tart, ha kell lemezt készít Bródy Jánossal és az alapítvány gyermekeivel.
Ha kell, Lőrinc barát szerepét játssza a Vígszínházban.
Személyét mindig az utolsó helyre helyezi.
Mint ahogyan édesanyja, mestere, segítője Bíró J. fr. Antal Atya is akik nem ültek díszhelyre, hanem csendesen félrehúzódtak az emberek közé.
Ferences lelkiségünk így szól erről:
A minoritás, vagy „kicsiny-lét” a ferences lelkiség következő fontos eleme. Szent Ferencet megrendíti Isten alázata, az, ahogy Fiában, hatalmáról lemondva, az emberekhez fordul. Az alázat alázatot szül: Ferenc megérti, hogyha Isten ezen az úton közeledik az emberhez, ha az alázatosság az a horizont, amiben megjelenik, akkor nekünk ott, a kicsiben kell keresni, és ezen az úton járva találjuk meg őt. Ezért kéri testvéreit, hogy mindenkinél kisebbek és mindenkinek alárendeltjei legyenek, ezért nevezi közösségét Kisebb Testvéreknek. Követőitől megkívánja, hogy a világban forgolódva mondjanak le minden rangról és hatalomtól, vállalva akár a kitaszítottságot is, maradjanak meg egyszerűségben és béketűrésben. A minoritáshoz hozzátartozik továbbá a megalázottakkal, a nyomorgókkal vállalt sorsközösség, az igazi szolidaritás. Ferenc elsősorban nem arra buzdít, hogy a szegényekkel szerettessük meg helyzetüket. A valódi szabadságra, a nagyvonalúságra, az igazi lemondásra hívja fel a figyelmet, s eközben a szegények mellett, kora hatalmasait is meg kívánja szólítani, hogy (saját gondjaik és nyomorúságuk közepette) rátaláljanak Istenre és az ő mindent betöltő gazdagságára.
A ferences szegénység szintén a minoritáshoz tartozó eleme Szent Ferenc lelkiségének: „A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet. És mint zarándokok és jövevények, akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak e világon az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnát gyűjteni, és nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön” (2Reg 6,1-2). Ez a szegénység nem egyszerűen a kevéssel való megelégedést jelenti, hanem a tulajdon nélküli életet. Tulajdonnak pedig nem csak tárgyakat lehet tekinteni, hanem épp így szellemi javakat, az akaratot, sőt rossz esetben a másik ember személyét is. Szent Ferenc a tulajdonról tudatosan és önként lemond: ami a kezébe kerül, azt ajándéknak tekinti. A ferences lelkületű szerzetesközösségeket gyakran úgy ismerik, mint koldulórendeket, ez azonban csak részben igaz: A Szeráfi Atya azt kéri követőitől, hogy hűséggel és odaadással dolgozzanak (ebben is kövessék a szegények életét) és csak ha ezért nem kapnának megfelelő bért, akkor „járuljanak az Úr asztalához”, azaz kezdjék meg az alamizsnagyűjtést. Másrészről a szegénység nem más, mint Krisztus követése, aki megalázta magát és szegénnyé lett értünk. Amíg a birtoklás gyakran megosztja az embereket, a szabadon vállalt szegénység összeköti őket. Nem utolsó sorban a szegénység visszatérés a teremtettség állapotához, amikor az ember még mindent ajándékként fogott fel, és bízott a gondviselő Isten gondoskodásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése