2011. április 27., szerda

Arany János Debrecenben


Debrecen és Nagyszalonta ezzel a közös projekttel terjeszti ki a kultúra területére intenzív gazdasági kapcsolatait - hangsúlyozta Pajna Zoltán, a cívisváros alpolgármestere a projektet bemutató keddi debreceni sajtótájékoztatón. Mint mondta, a több mint 130 millió forintból megvalósuló kulturális-turisztikai program vezérfonala Arany János életútja lesz.


Pajna Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a kultúra által motivált utazásoknál az épített örökségen és a kulturális eseményeken túl egyre hangsúlyosabb az irodalmi turizmus, egyre vonzóbbak a szerzők életének helyszíneihez és eseményeihez kapcsolódó túrák.


A magyar-román határon átnyúló együttműködési program kereteiből nyert összeget a kiírásnak megfelelően új szolgáltatások megvalósítására fogják felhasználni. Ezek között lesznek városnéző játékok, létrehoznak egy Arany János életét bemutató kiállítást, valamint egy interaktív panoptikumot is a Toldi alapján.


Török László, Nagyszalonta polgármestere beszámolt arról, hogy a városban június első hétvégéjén Arany János-fesztivált rendeznek, de készítenek internetes játékokat és többnyelvű kiadványokat is. 


Hozzátette: városuk turizmusa még gyerekcipőben jár, de nem lehetett kérdéses, hogy annak hangsúlyos eleme Nagyszalonta szülöttének, Arany Jánosnak az életútja lesz.


Mint arra Pajna Zoltán rámutatott, Debrecen és Nagyszalonta a jövőben igyekszik turizmusát összehangolni, a két település iskolái és más szervezetei egymáshoz szerveznek majd utazásokat, a turistákat pedig az utazási kiállításokon való közös megjelenéssel és kiadványokkal igyekeznek idecsábítani.
(forrás: MTI )

Nincsenek megjegyzések: