Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa bemutatta Andrea Riccardi II. János Pál pápáról írt életrajzi kötetét. A L'Osservatore Romano április 12-i száma közölte beszédét, melyet összefoglalunk.
II. János Pál enciklopédiája – szíve szerint így nevezné a a bíboros a könyvet, hiszen a történeti adatokhoz a pápai tanítás egyes elemeinek objektív, mélyreható elemzése társul. Áttekintést nyújt életéről, hittételeiről és döntéseiről. A kötet nem pusztán levéltári adatokon alapul, hanem a szerző II. János Pállal, XVI. Benedekkel, bíborosokkal, püspökökkel, laikus hívőkkel való beszélgetésein is.
Az olvasó végigkísérheti Wojtyla gyermek- és ifjúkorát, folyamatában láthatja lelki fejlődését. Megtudhatja például, milyen út vezetett a wadowicei zsidó gyerekekkel való közös játéktól a Soá elítéléséig. Megtudja, hogyan ment be – mint pápa, elsőként - a római zsinagógába, hogy lett zarándok a Szentföldön, hogyan helyezte el egyszerű, békéért való könyörgését a Siratófalnál.
A fiatalokkal való intenzív kapcsolatát elemezve megállapítja, hogy Wojtyla természetéből fakadóan fiatal volt: végtelen reménységgel tekintett a jövő felé. Sandri bíboros kiemeli, hogy olyan pápát állít elénk a kötet, aki nem fél a világi hatalomtól, kész mindenkivel találkozni, bízik a meggyőzés erejében. Központi üzenete, a “Ne féljetek!” alapja a vértanúság öröksége és aktualitása. Ő maga készen állt az élet próbatételeire.
Teljes képet kapunk a kötetből Wojtyla kulturális tapasztalatairól is, a különféle filozófiai irányzatokkal való találkozásáról. Hangsúlyosan megjelenik, hogy egy olyan pápáról van szó, aki személyes hangon szól. Bemutatja, hogyan alakult ki a hagyományos formákon túlmutató, kreatív megoldásokkal élő diplomáciai tevékenysége. Láttatja, milyen nyitottsággal állt az egész világ előtt, nem kerülte el a figyelmét semmi. Megmutatja, hogyan nézett szembe az új Európa kihívásaival, a terrorizmussal, a latin-amerikai felszabadítás teológiájával, a pünkösdi mozgalommal, a szektákkal, hogyan építette a kényes kapcsolatokat a moszkvai patriarkátussal. Hangsúlyozza, hogyan vált a lengyel pápa utazásai által egy megújult népi vallásosság előmozdítójává az egész világon.
Különleges figyelmet szentel II. János Pál és Joseph Ratzinger bíboros kapcsolatának. Úgy beszél erről a kapcsolatról, mint amit a gondviselés alakított ki az egyház javáért. Sandri bíboros hangsúlyozta, hogy Riccardi mindkét pápa bizalmának birtokosa, ezért is képes meggyőzően leírni ezt a különleges barátságot, amely a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapult. A Hittani Kongregáció prefektusaként Ratzinger a korszakalkotó jelentőségű hittételek hűséges és aktív magyarázója volt.
Az életrajz különleges figyelmet szentel II. János Pál keleti kapcsolatainak, az általa különösen szeretett Libanonnak, és a szétszórtságban élő a keleti katolikus egyházaknak. A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa elmondta, hogy ő maga is különös szeretettel áll a “kereszténység gyökerének élő őrzői”, vagyis az ősi keleti egyházak előtt.
Sandri bíboros köszönetet mondott a szerzőnek, hogy megírta ezt a teljes, igényes és jól dokumentált életrajzot, amely segít megérteni „Wojtyla rejtélyét”. Bemutatja , milyen lángolóan és hosszan imádkozott, és ezáltal képes volt „megélni és belélegezni Krisztust”, elérkezni a misztika küszöbéhez. Különös módon szól a fájdalomról, a szenvedésről, a kereszt küldetéséről, amelyet nyája pásztoraként elsőként ő maga élt meg. Ahogyan Riccardi mondja: a szenvedéssel koronázta meg egész életét mint ember és mint népe pásztora: „A megalázkodás és a tehetetlenség voltak a dicsőség koronájának tövisei, amellyel elvezette az egyházat a Kálváriára, a feltámadás előcsarnokába.”
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése