a koraérő júniusi körte:
Incseleg a lomb közt ígéretes zöldje,
De ha leszakítod, savanyú is, fás is,
Képmutató zamatába ínyed belevásik:
Látod, Uram, látod, ilyen vagyok én is.
Ahhoz, ami lennék, fiatal is, vén is.
Fiatal is: hamar-lángú, hamarosan hülő,
Vénecske is: sápítozó, suton ülő.
Hiába hernyózol virrasztó kézzel,
Hasztalan öntözöl mindennap mézzel,
Haszontalan porhanyítod köröttem a földet:
Maradok én, Uram, a te hálátlan zölded!
Akiért annyi verítéket ontál,
Csak ilyen, Uram, ez a félszeg kontár.
Igéid ellen kéreg a bőre.
Jótét helyébe jót ne várj tőle.
Jóakarat, hiszen, volna elég benne,
Csak az akarattól akarás is telne!
Egy akarás sarkába szegődne a másik,
Futná a vetéstől egész aratásig!
Ilyen ütődött, Uram, szegény szolgád!
Maga módján hiszen tevegeti dolgát,
Kantározni, nekimenni nem is akad párja,
Csak a dolog derekát már a jó égtől várja.
De hisz, édes Uram, te vagy az az ég is.
Te tudod, hogy akármilyen, tied vagyok mégis.
Hozzád futok akkor is, ha a lelkem vádol.
Langymeleget, Uramisten, ki ne vess a szádból!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése