Ma, utazás előtti készülődésben vagyok.
Napom azzal kezdődött, hogy látogatást tettem Sík Sándor virtuális emlékszobájában.
Dicséretes, hogy a piarista rend milyen nagy gondot fordít a költő szellemi örökségének ápolására.
Elhatároztam, hogy tovább ismerkedem a költő munkásságával.
Nem feledkezem meg, Reményik Sándorról sem, hiszen az Ő versei is nagyon közel állnak hozzám.
Sőt, párhuzamosan olvasom Böjte Csaba gondolatait, mert példának, követendő útnak tekintem az Ő életét is.
Mai napom egy Reményik Sándor versnek szentelem:
A fügefa
Nem megmondottam-e néked, hogy higyj,
S meglátod dicsőségét az Atyának?
Higyjek... De ép ez lenne a csoda,
Elindulása minden más csodának.
Ha egyszer megtelnék a kebelem -
Úgy lenne tele, ahogy most üres -
S leborulván, kőhöz sujtva fejem,
Nemcsak szám szólná: Uram, meg ne vess!
Higyjek... - de ha hiába akarom!
Ha nincs bennem, honnan vegyek hitet?
Pedig ez a Te alfád s omegád,
Egyetlen és örök feltételed.
Kinyitnám Neked minden kapumat -
De ha merevek s makacsok a zárak!
Teremts bennem, teremts bennem hitet,
Ha Teremtője Te vagy a világnak!!
Tedd, hogy lerogyjak eszméletlenül
S új eszmélettel virradjak fel reggel -
Le ne peregjen rólam harmatod,
S bár egy rögöt mozdítsak meg hitemmel!
Állok, fügefa, gyümölcstelenül,
De gyümölcstelenségem férge rág -
Te jössz, szigorún int szemöldököd
S megátkozod a tehetetlen fát.
Mivel eddig nem termett jó gyümölcsöt,
Ne is teremjen többé már soha -
Átkod előtt is átkozott volt régen -
S tehetett-e róla a fügefa??!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése