Szombaton, miután ősszepakoltam néhány hónapra elegendő holmit, útnak indultam Erdély nyugati felére, az Érmellékre.
Úticélom Gálospetri volt, a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona.
Hátrahagytam családot, biztonságot, kényelmet, a nagyvárost.
Ez a kis erdélyi falucska ötszáz lelkes település.
A tájegység tulajdonképpen szorosan kötődik Hajdú Bihar Megyéhez és Szabolcs- Szatmár egy részéhez.
Amint megtudtam, eykor Debrecen módos cívisei nagy számban birtokoltak szőlőt a vidéken, hiszen földje, hagyományai kiválóan alkalmassá teszi a szőlőművelésre, bortermelésre.
Kitűnő borai eljutottak már a Vatikántól kezdve Japánig.
Magam nem tudtam megízlelni, de nem is bortúrára érkeztem.
A gyermekek, az intézmény vezetője és az önkéntesek szeretettel fogadtak.
Elhelyezkedtem, tájékozódtam, mi lesz a teendőm.
Feladat volt bőségesen, hiszen a nemrégiben felújított romos kastélyból kell megteremteni Szent Ferenc virágoskertjét, alkalmassá tenni 15- 20 gyermek nevelésére.
Lázas előkészületek folytak, hiszen vasárnapra ide várták az alapítvány lelkét, Böjte Csaba Testvért, aki nagyszámú vendég jelenlétében szenteli fel a házat.
Elérkezett a várva- várt vasárnap.
A gyeekek ünneplőbe öltözv várták a vendégeket, az ünnepi mise kezdetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése