E nagy nyugalmat és csöndes derűt
Szeretném elvinni, ha megyek,
A nap korongja már tengerbe tűnt,
De fénye még a felhőkön remeg:
E búcsúzó fény éljen boldogan
S szelíden a szívemben, ha megyek
És minden bánatom oly nyomtalan
Suhanjon az éjbe, mint e fellegek!
Most, hallga, a ligetben egy madár
Dalolni kezd és egy tücsök vele,
És vélük énekel a méla táj:
Magyar mezők alkonyi éneke!
Ó, így zenéljen emlékem tovább
E csöndes rónaságon, ha megyek
S mint csillagfény az alkony bíborát,
Ragyogja túl e vérző életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése