Az iskolakezdés napjaiban szívesen tekintünk vissza az elmúlt nyár képeire.
Boldog voltam, amikor Illés Laci megajándékozott a Tisza Túra fotóival.
Gyönyörűek voltak, mintha Velük együtt hajóztam volna végig a Tisza felső- magyaroszági szakaszán.
Ha valaki otthonról, hazáról kérdez, nekem a Tisza képei jelennek meg.
Másokkal is meg szerettem volna osztani szerelmem fotóit.
De önmagában egy ismeretlennek keveset mondhatnak.
Segítségül hívtam Juhász Gyula verseit, aki hozzám hasonlóan érzett Tiszáról, magyarságról, emberről, barátságról, békéről, Istenről.
Magam, hitem gyakorlásában Assisi Szent Ferencet követem.
Most, hogy áttekintettem a nagy költő műveit, látom hasonlatosságunkat.
Talán nem véletlen, hogy Szegeden, a Ferences templom Fekete Máriát ábrázoló oltárképe mellett márványba vésve olvashatók sorai:
Ősi templom árnyas szögletében
Századoknak füstje és pora
Lassan lepte be s ő mély sötéten
Néz jövőbe hét tőrrel szivében:
Magyarok Asszonya.
Háború és béke váltakoztak
És jött és ment nemzetek sora,
Nyarak búzát, telek havat hoztak,
Ő csak nézett, a Fiát karolva:
Magyarok Asszonya.
Hű zarándok messze, messze tájról,
A lábain országút pora,
Vigaszt várva hozzájött s a távol
Múltakból gyászt s jó reményt világol
Magyarok Asszonya.
S jöttem én is, e szomorú öltő
Bús magyarja, hű zarándoka,
Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:
E dalt hozom, mint könnyét a felhő,
Te feketén is vigaszt derengő
Magyarok Asszonya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése