Hétfőn, korán reggel mindenki szorgosan készülődött.
A gyerekek szép ruhába öltöztek,m megreggeliztünk, majd libasorban irány az iskola.
Én védenceim, Petyus és Gergő kezét fogtam.
Mindketten a második osztályt kezdik, elfér a bátorítás.
Nem tudm, ki volt közülünk a boldogabb?
Ők, akiknek végre valaki fogja a kezét?
Vagy én, aki hosszú évek után újra foghatom nem egy, hanem két kisfiú kezét.
A tanítónéni gondjaira bízva, a homlokukra csókot lehelve.
A tanévnyit ünnepségen megtudtam, hogy az iskola csak azért maradhatott életben mert az otthon megnövekedett létszáma ezt indokolta.
Régi állapotában már kicsi, elhanyagolt, talán jövő évben lehetőség lesz a bővítésére.
A tantermek belső képe sem volt barátságosabb.
Talán a tanító néni barátságos, szeretettől sugárzó tekintete nyújtott biztatást.
Tankönyvként a gyerekek a korábbi diákok visszaadott könyveit használák.
Egy észüket ki sem osztották, mert azt már nem bírta volna ki.
Szóval, ilyen alapokra kell építkezni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése