Pio Atya Magyarországról

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
Pio atya

Reményik Sándor: A Gyermek

I. Mikor sírt
Sírt keservesen, tehetetlenül,
Ideg-tépőn és szívet-szaggatón.
Szülő-szív nem volt a szívem helyén,
Karomra nem vehettem ringatón.
Nem segíthettem rajta semmikép.
Csak néztem riadt bús poéta-szemmel,
Nagy szánalommal és nagy félelemmel
A gyermeket, a mások gyermekét.
A sírásában infernó jajongott,
Azt hittem, összecsap a föld s az ég.
Kis ajka ahogy görbült lefele,
A végtelenbe kérdőjelet írt,
Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide.
Csöpp száján, e parányi résen át
Kitörni, s égignyujtózkodni láttam
A nagy démont: a Diszharmóniát.
Az ősök sorát láttam szertefolyni,
És kis testében újratömörülve
A nyomorúság kardalát dalolni.
A szülők találgatták: mi leli.
Én tudtam, látón s tehetetlenül
Tudtam: egy fáj: az élet fáj neki.
Szegény kis szíve új kis dobverő,
Mellyel a sors a vak marsot veri.
Hová, hová, minek, minek?
A végzet dobját minek veritek,
Szegény kis dobverők, szegény szívek?
Elkábultam, - nem tudtam hol vagyok,
S az Isten velem van, vagy ellenem, -
Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem.

Nagy Lajos: A Ló

A ló háziállat. Hogy miért házi, azt könnyen megérti az ember, ha meggondolja, hogy a kenguru vagy a cethal nem háziállat. Viszont nehezen érti meg az ember, ha azt is meggondolja, hogy a poloska sem háziállat.
A ló növényevő, patás, négylábú, egyfarkú és két szemű. Igen bátor állat, mert míg az emberek azért mennek a csatába, mert különben főbe lőnék őket, a ló anélkül is elmegy. Sőt nemcsak a nemes paripa megy el, hanem az egyszerű konflisló is elmenne, ha a konfliskocsisnak nem lenne annyi esze, hogy csupán a Nyugati-ig hajtsa.
Hát így áll a dolog a ló nemességével és bátorságával. Az okosságával nemkülönben. Mert ha gyököt vonni nem is tud, még mindig jóval okosabb azoknál az embereknél, akik elhitték, hogy tud gyököt vonni, s a lábával az eredményt kikopogja.
A lovat életének nem minden szakában hívják lónak, mert eleinte csikónak hívják, s csak később lesz ló, lósága után pedig, miközben, ha nagyon jól megy neki, paripa is lehet, végül gebe lesz, legvégül pedig virsli, sőt...
A lovaknak egyedenként nevet szoktak adni, elnevezik például Trubadurnak, Gyöngyvirágnak, Noniusnak, Kincsemnek, Tokiónak stb. Ezek a nevek leginkább versenylovak nevei, oly előkelő nevek, mint az embernevek közt az Artúr, Edgár, Ervin, s más effélék. Viszont, ahogy vannak közönséges embernevek is, mint például János vagy Mór, úgy vannak közönséges lónevek is, mint Madár vagy Kese. Sőt a konflislovak legnagyobb része egyszerűen a Zanyád névre hallgat.
A lovakat foglalkozásuk szerint fölosztják: versenylovakra, hátaslovakra, igáslovakra, konflislovakra, fiákerlovakra, katonalovakra, haszontalan gebékre és öreg virslijelöltekre. A cirkuszlovakat kifelejtettem, a hátaslóról pedig még azt akarom mondani, hogy nem azért nevezik hátaslónak, mert háta van, hiszen ezen az alapon hasas lónak is nevezhetnék, márpedig hasas lónak megint csak egészen másféle lovat neveznek, hanem azért nevezik a hátaslovat hátaslónak, mert a lovas a hátán ül. Kivéve persze, amikor lenn hever a lábai alatt, de viszont az ilyen ügyetlen embereket nem vehetjük figyelembe, amikor a lovakat osztályokba sorozzuk.
A lóhoz hasonlít a zebra, egy csinos, stráfos nadrágos állatka, rokona is neki. Hasonlít hozzá továbbá a szamár is, az is rokona neki, nem kell szégyellnie, elvégre mindnyájunknak vannak szamár rokonaink.
A ló zabbal él, kivéve a konflislovat, a konflisló vadgesztenyével és szalmával él, bár a kocsisa zabból él, azaz abból, hogy a zabot tízszer olyan drágának hazudja az utas előtt, mint amilyen drága valóban.
A lóról van egy közmondás, amely így szól: "A lónak négy lába van, mégis botlik." Hát ez a közmondás, mint a közmondások általában, nagy marhaság, mert nem lehet mondani azt, hogy mégis botlik, hiszen épp azért botlik az ember is, mert lába van, s ha már valaki, vagy valami a lábával botlik, akkor annál inkább botlik, minél több lába van; a lábatlan ember például egyet se botlik. Ezek szerint a legjobb dolga van a százlábúnak, mert attól senki sem veszi rossz néven, ha botlik egyet.

Én a lovakkal vagyok

Múlt héten újra lovagolhattam.
Persze, még nem vágtáztam, csak kislányosan ültem a száron vezetett lovon és igyekeztem nem kiesni.
Már nem szőrén ültem, hanem nyeregben.
Nyeregben éreztem hát magam.
Nem úgy „szőrén- szálán.”
Az istállóban valószínű, én is megfertőződtem.
Azóta nem esik jól, az üzletben vásárolt, akciós lókolbász.
De már alig várom, hogy újra ott legyek.

Nagy Lajos: A Gólya

A gólya egy madár, két gólya két madár. Két gólya és három csirkefogó, az öt jómadár. A döglött gólya már nem madár, mert nem tud repülni. De azért a repülőgép még nem madár, ha tud is repülni.
A gólya külalakját a hosszúság jellemzi: hosszú a csőre, hosszú a lába és igen hosszú a nyaka; ez utóbbi tulajdonságáért, a jó hosszú, gusztusos, szabad választékot engedő nyakáért bátorkodom mindazok figyelmébe ajánlani, akik az élőlények felakasztásában különös passziót találnak. (Kr. u. 1920.)
A gólya a meleget szereti, azért a sarkvidékeken csak akkor fordul elő, ha odaviszik, a maga jószántából csupán a mérsékelt öv területére jön a meleg vidékről nyaralni, amiért is ezennel visszavonom előbbi állításomat, mely szerint a gólya a meleget szereti (velem lehet alkudni). Ősszel azután a gólya elrepül tőlünk ismét dél felé, amiről azt mondják, hogy: "Költözködik", ez pedig nem is igaz, mert nem visz magával semmit, tehát nem költözködik; hanem csak elmegy, de hát a nép ajka azért csak úgy mondja, hogy költözködik; nyugodjunk bele és örüljünk neki, hogy nem mindjárt úgy mondja: hurcolkodik. Tavasszal aztán újra visszajön, ami a magyar politikai és közéleti viszonyokban való teljes járatlanságára vall.
A gólya csak kívül szép madár, de a lelke randa, mert békát, gyíkot, kígyót és más efféle undorító szemetet eszik, ezáltal a legnagyobb ízléstelenségről tesz tanúságot, túltesz még az olyan disznón is, aki a kávét föllel issza, a levesből nem halássza ki a tányér szélére a hagymadarabokat, s megeszi a sárgarépát. A békával és kígyóval szemben a bolond gólya nem szereti a filét tükörtojással, sem a palacsintát, sem a befőttet, sőt, ha egy gólya csőrébe befőttet tömnek, azt kiköpi, amit én a magam részéről képtelen vagyok megérteni, pedig más természettudósok ennek az okát már többször magyarázták nekem; én csak azt tudom, hogy gólya nem lennék ezer dollárért sem, márpedig ezek a szamár, hosszú csőrű madarak egészen ingyen, minden fájdalomdíj vagy kárpótlás nélkül teszik azt, hogy gólyák.
Gólyának nevezik még a gólyamadáron kívül az elsőéves jogászokat; hogy miért, azt a tudománynak még nem sikerült megállapítania. A gólyáról azt állítják, hogy ő hozza a gyereket, én ezt hosszú időn át elhittem, bizonyára a nyájas olvasó is, mostanában azonban rettenetes gyanúim támadtak, amelyekkel azonban még korainak találtam a világ elé állani, mindenesetre megvárom az úgynevezett "keresztény kurzus" elmúltát.
A gólyának az az érdekes szokása, sőt mondhatnám sigánja van, hogy egy lábára állva fejét a szárnya alá dugja, és így alszik. Ez igen nehéz kunsztstük, már többen próbálták utána csinálni, de még senkinek sem sikerült. Legtöbbre vitte a kísérletezés terén egy barátom, aki kinn lakik a Lipótmezőn, ő egy lábon (magyarosan: féllábon) állva, hosszabb ideig tartotta szemét lehunyva, de az orvosok azt hiszik, hogy szimuláns, azaz: ha le is van a szeme hunyva, csak tetteti, hogy alszik; a fejét persze a szárnya alá dugni ő sem tudja, ami miatt szegény eleget dühöng, de hát hiába.
A gólya fészkét a falusi házak kéményére rakja, s oda hordja fiókáinak a kirántott békákat, már tudniillik a mocsárból kirántottakat. Megható látvány, amint a gólya repül, és hosszú, kemény csőrében egy eleven béka evickél. Ezt az idillt már számos természetbúvár megfigyelte, s éppen ez szolgált alapul a XVI. természettudományi kongresszus azon határozatához, mely szerint békának lenni lehetőleg még rosszabb, mint gólyának lenni.
1920

Nagy Lajos: A Kanári

Azt a kis sárga motort, amelyet egy kalitkában helyeznek el, s amelyet naponta cukorral és sárgarépával töltenek meg, amelyet kora reggel a nap első sugara húz föl, hogy azután egész nap, amíg csak ki nem fogy belőle a cukor és a sárgarépa, ugráljon, billegjen, és benzinmotor berregésénél is rettenetesebben csiripeljen - kanárinak nevezik. Ismeretlen gonosztevő mérnökök, akik valószínűleg föltalálói és első konstruálói ennek a szörnyű gépezetnek, valamikor régen néhányat találmányukból - hímeket és nőstényeket - tropikus szigeteken helyeztek el, s azok ott azóta működnek és szaporodnak. Lelketlen kufárok összefogdossák a kis szörnyetegeket, és rossz ízlésű európaiaknak eladják, akik kalitkába helyezik őket, és a szobájukban tartják. A kalitkában, amint már mondtam, kora reggeltől késő estig eszeveszetten működik e szörnygép, ugrál és csiripel, ezt a csiripelést a városi emberek zenének tartják, s azt mondják, hogy: a kanári énekel. Bezzeg a józanabb falusiak nem mondják, hogy a béka vagy a szúnyog énekel. Még a falusi madarakra, a fülemülére, a sárgarigóra pacsirtára is csak a városiak mondják, hogy énekel, a falusiak nem. Szerény véleményem szerint énekel Caruso, de a kanári nevű sárgarépa-motor nem. Hogy is lehet éneknek, zenének tartani azt az őrült, eszeveszett, értelmetlen csiripelést, vijjogást, huhogást, vartyogást, fütyülést, krákogást, amit például nyári reggelen a sok neveletlen madár az erdőben véghezvisz, amiben nincs sem ritmus, sem melódia, sem összhang, s ami fejetlenebb, mint mikor a zenészek hangszereiket hangolva összevissza cincognak, búgnak, fuvoláznak, trombitáznak - s amelyet sem Tango, sem más karmester nem vezényel, hogy egységes, értelmes muzsika legyen belőle. Szóval, a kanári csiripel, vijjog, sistereg, fütyül, sípol, szörcsög, vagy akármi, csak nem énekel.
Ebben a közhaszontalan, sőt, káros tevékenységben aztán az egész kis lény ki is merül. Semmi más érdekes tulajdonsága nincsen, nem ír, nem számol, nem sakkozik, nem dominózik, nem pipázik, nem mondja annak a szamárnak, aki előfütyül neki, hogy: maga majom. Nagyságára nézve akkora, mint egy kis vékony veréb, élettartama száz év, de ha a gazdája előbb megunja a csiripelést, előbb is agyonütheti; ha víz alatt tartják tíz percig, végleg leszokik az éneklésről.
Ha a pisze orrú öregasszony a Tabánban, s a krumpli orrú nyugalmazott sóhivatalnok a Vízivárosban azt akarják, hogy két kanáriból három legyen, akkor egyik meglátogatja a másikat, s a két kanárijukat összepárosítják; ebben a kanári lényegesen különbözik a többi, tehát a benzin-, gáz- és villanymotortól.
Végtelen mennyiségű iszonyú csiripelés után, melytől egész emberi nemzedékek unják meg az életüket, s kiköltöznek a farkasréti vagy a rákoskeresztúri temetőbe, a kanári is meghal természetes halállal. A kanári természetes halála úgy történik, hogy elkezd irtózatosan csiripelni, mindig jobban és jobban csiripel, végre - ami motorjellegét bizonyítja - a csiripelés egy eksztázisában fölrobban.

Nagy Lajos: A Béka

A béka a tó partján ugrál. Itt mindjárt fölvetődik az a kérdés, hogy miért ugrál a tó partján. Hát erre a kérdésre többféle feleletet adnak a tudósok. Először azért, mert a tóban nem ugrálhat. Másodszor azért, mert járni nem tud lábának alkata miatt, tehát kénytelen ugrálni, még akkor is, ha rossz kedve van. El lehet most már képzelni, hogy milyen csapás a békára nézve, ha rossz kedve van; mert az ember, ha rossz kedve van, leül és lehorgasztja a fejét, s leissza magát a sárga földig, a béka ellenben, ha valahová el akar menni, még ha rossz kedve van is, kénytelen ugrálni.
Iskolai természetrajzok szerint a béka tenyérnagyságúra nő meg, ami annyit jelent, hogy egy teljesen kifejlett béka akkora, mint az ember tenyere. Én még pontosabban meghatározom ez állat nagyságát, és azt mondom, hogy nem akkora, mint a férfi tenyere, hanem mint egy nő tenyere. De azért egy szép nőre mégsem mondható, hogy a keze akkora, mint egy béka.
A béka petéit a vízbe rakja, s ott a nap melege költi ki azokat; a petéből egy hal alakú lábatlan állat bújik elő, amelynek a feje mögött kétoldalt kis cafatok lógnak le, ezek a kopoltyúi s ezekkel lélegzik. Ez nagy előnye a békának a szegény emberrel szemben, akiről mostanában szintén cafatok lógnak le, mégpedig nem is kis cafatok, hanem nagyok, amelyekkel azonban nem tud lélegzeni; ezért nem is nevezik ezeket a cafatokat kopoltyúknak, hanem ruhának. Ebből a vízben lábatlankodó kopoltyús-cafatos kis békából, melyet népiesen ebihalnak neveznek, lassanként kifejlődik az igazi béka úgy, hogy megnő, a kopoltyúit elveszti, tüdeje képződik, lábai nőnek, a farka összezsugorodik, most már kimászik a vízből a szárazföldre, s ott ugrál, mégpedig zeneszóra, mert a többiek, szintén a tó partján, őrülten kuruttyolnak, brekegnek és pupúznak.
A békák közt leggyakoribb a tavi vagy kecskebéka, a zöldbéka és a varangy. A varangy igen undok állat, bár az én felfogásom szerint ez gusztus dolga. A hímvarangynak például egy nőstény varangy jobban tetszik a legszebb kolibrinél is, és ha egy szép nőnek az az ötlete támadna, hogy ő szerelmes legyen egy varangyba, azt hiszem, szerelme reménytelen lenne, a varangy soha nem viszonozná.
A szalamandra rokona a békának, bár alakja különbözik tőle. Ez persze nem tesz semmit, a szép Kovácsné is rokona a potrohos, hármastokájú, ötvenkettes lábú Némedinek, s az alakja szintén különbözik tőle.

Képes természetrajz

Tiszadobi képeimet felelevenítve visszagondolok fiatalkori olvasmányélményeimre.
Most újra elővettem Nagy Lajos: Képtelen természetrajz című írását.
Ugyanúgy fulladozom a nevetéstől, mint valaha.
Szemezgetek belőle, hogy mások számára is felfedjem a titkot:
Nem csak trágársággal, nyelvi szeméttel lehet” röhögést kelteni az olvasóban, nézőben, hallgatóban.
Sőt, nem azzal kell!

Vízitök és jégmadár

A Nap gyémántként csillogott a víztükörben, amikor Lacival beszálltunk a ladikba.
A Holt- Tisza a szolgálati lakástól húsz méterre található.
Az egykori Gyermekváros és a falu szépségét éppen az jelenti, hogy szinte mindenütt ott van a Tisza, ritka, jellegzetes növényeivel, állataival.
Soha nem tudtam, nem tudok betelni vele.
Laci evezett, gyakorlott, erős karcsapásokkal.
Elhaladtunk egykori horgászparadicsomom előtt, ahol magam is megfertőződtem ezzel a szenvedéllyel.
Egyesek azt mondják, a csendes bolondok kedvtelése.
Én úgy tartom, a természet szerelmesei Ők.
Horgászhelyem a szolgálati lakásunk alatt volt.
Munkából hazatérve, első utam ide vezetett.
Rendben tartottam, csinosítottam a környezetét.
Nem a halfogás volt, ami vonzott.
A csend, a madarak, mint az a feketególya, amelyik felröppent egy víz fölé hajló ágról.
Vagy az a szürkegém, ott a sziget alatt bedőlt, kiszáradt fatörzsön.
Vagy az a jégmadár, amelyik a víztükör felett néhány centiméteren elsuhant mellettünk.
A vízben vizitök sárga virága rikított.
Arrébb, a Malom- Tiszán tavirózsa nyílott, de számomra ez is oly csodálatos volt, mint a tündérrózsa.

Reményik Sándor: Hivatás közben

Úgy volna szép:
Ahol kiki legörömestebb állt,
Ahol erőben, szeretetben
Leginkább önnönmagára talált,
Ottan fogadja szépen, szabadon,
Büszkén a halált.
Szószéken a pap
Harangozó a harang alatt,
Tudós a Röntgen-kamarában,
Szántóvető az illatos határban,
Lokomotívján a mozdonyvezető,
Anya gyermeke virrasztása közben,
Egy hosszú csók közben a szerető...
Hát én, a Teremtés elfeledettje,
A hivatások nagy számkivetettje?...
Számomra hol legyen a hely, a poszt,
Mit végórámra a végzet kioszt?
Mindegy, hogy hol.
Hisz helyem, posztom nincs nekem sehol.
Mint Caesar, köpenyét húzva fejére:
Csak burkolózhassam be akkor én
A látásaim bíborköpenyébe.
Mikor a lelkem nagy szélcsendje jő,
S a vágyaim, s a kínjaim elülnek,
Egy utolsó, alkotó akaratban
Megtisztulva - a szférákig feszülnek,
S mérik a távolt zengő szenvedéllyel:
Mint túlfeszült húr, úgy szakadjak széjjel.

Rózsa egy fekete dobozból

Tiszadobról hazatérve találtam a következő levelet elektronikus postafiókomban:
Tiszteletem Józsibá!

hogy szolgál az egésége? még ott dolgozik dobon? köszönök mindent amit öntől tanultam. sokat jelentet a nagybetűs életben.tisztelet nyugalmat és kitartást. egész jól megy sorom köszönhetem a focinak.a szakmámban is dolgozom,(kőműves)ami elég jól fizet.próbálok szervezni egy osztálytalálkozót és sokk szeretettel meghívnám, remélem sikerülni fog! majd megírom a pontos idő.addig is erőt egéséget és sokk boldogságot kívánok.
Jól tudom, számtalan helyesírási hibát ejtett a levél írója, mégis boldog voltam.
Krisztián, az elsők között volt, akik a Tiszadobi Gyermekvárosban gondjaimra voltak bízva.
Nem volt kiemelkedő képességű gyermek, szorgalma, magatartása is kétségbe ejtette kollégáimat.
Sokat hadakoztunk.
Én emberséggel, őszinteséggel, férfitől szokatlan gyengédséggel közeledtem felé.
Mint egy normális családban, ahol az anya szigorú, az apa kicsit megengedőbb, gyengédebb.
Azután kikerült a látókörömből.
Nevelőmunkám során, gyakran éreztem munkámat egy fekete doboznak, amelybe akármekkora igyekezettel tömködök bármit is, kiszámíthatatlan, hogy mi jön ki belőle.
A levél arról tanúskodik, jobban kellett volna bíznom magamban.
Remélem, egyszer összehoz a sors Vele.
Nem fogom megróni a helyesírási hibákért, hiszen nem azt tanítottam.
Csak emberségre, szorgalomra, kitartásra.
Remélem, a dolog, Lóránt fiamnál is működni fog.

Jelenések

Mindig gyanakvással hallgattam, olvastam a jelenésekről.
Ma már tudom, megtapasztaltam, hogy a konok, tévelygő emberek számára Jézus megmutatja magát, karon fogja, kivezeti a mocsárból.
De észre kell vennie, el kell fogadnia a kinyújtott kezet.
Ez történt meg velem újra.
Vasárnap, a reggeli kávé elfogyasztása után kezembe vettem a Vasárnapi Kelet újságot.
Ezt olvastam:
„ Az ember olyan, mint egy nagy hajó: arra született, hogy kifusson a nyílt vízre, és nem arra, hogy egy poshadt pocsolyában ringatózzon a kikötőben.
Én jól tudom, hogy a nagy viharokkal baj van.
Akár el is süllyedhet a hajónk.
De ez, még így is emberhez méltóbb vég, mint csendben ringatózva elrothadni.”
Böjte Csaba Atya gondolatai ezek.
Nem állnak távol tőlem, egy ideje már keresem az információt, hogyan is kapcsolódhatnék be, segítőként áldásos tevékenységükbe.
Ma, megtettem az első lépést.

Találkozásom Levente Atyával

Talán a legnagyobb élményem volt, hogy újra ott lehettem a tiszadobi cursillos barátaimmal, részt vehettem a vasárnapi szentmisén.
Levente Atya szavaiból leginkább ez maradt meg bennem:
Aki sokat gyűjt, sohasem bővelkedik.
Aki keveset, az soha nem szűkölködik.
Kár, hogy ez olyan nehezen tudatosul bennünk.
El kell veszítenünk a zsebünket lehúzó értéktelen kavicsokat, hogy szárnyalni tudjunk.
Én ezt tervezem.
Remélem, az Úr megsegít, hogy igazi gyöngyöket gyűjtögessek.
Imádkozom érte.

Tiszadobi nyár

A hétvégét odahaza, Tiszadobon töltöttem.
Szép volt, mint mindig énnekem.
Találkozhattam barátaimmal, családommal, rengeteg élményt csipegettem fel, aminek feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe.
Új terveket szövögetek.
Testi erőgyűjtésem szolgálta, hogy újra lovagolhattam, hosszú sétákat tettem.
Laci sógorom segítségével, ladikból csodálhattam meg újra a Holt – Tisza és az Andrássy- kastély szépségét.
A hétvégén újra otthon leszek, mert szombaton zajlanak a hagyományos falunapok rendezvényei.

Szent Péter napján

Ma, Péter, Pál napja van hagyományosan az aratás kezdete.
Saját életemben ennek már nincs közvetlen szerepe, Péternek annál több.
A legfontosabb, amit tudnom kell róla:
Szent Péter a tizenkét apostol egyike, Krisztus tanítványa, a katolikus hagyomány szerint Róma első püspöke. Eredeti nevén Simonnak (héberül: שמעון homok, figyelő, hallgató) nevezték. Jézus Krisztus adta neki a Péter nevet, amely a görög Petrosz vagyis kőszikla szóból ered. Szent Pál műveiben gyakran nevezi Szent Pétert Kéfásnak is, hiszen ez az arámi változata a kősziklának. Az apostolok között a legjelentősebb alak, nevét minden írás először említi a tizenkét tanítvány közül. A hagyomány szerint Jézus Krisztus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait. Mint Krisztus tanítványai közül a legjelentősebb, nem véletlen, hogy Krisztus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére. A katolikusok szerint Péter a pápák, a halászok és Róma védőszentje.
Lajos Barátom a közelmúltban figyelmembe ajánlotta a Quo vadis?
Című könyvet.
Elő fogom keresni, el fogom olvasni.

Barát kerestetik

Ma reggel ezt a Reményik verset találtam.
Mindjárt eszembe jutottam magamnak.
Valahogy hasonló módon keresem a barátokat, akiknek egész életemben szűkében voltam.
Nem egyszerűen támaszt kerestem, hanem Valakit, akivel jó beszélgetni, vagy csak egyszerűen hallgatagon sétálni egymás mellett.

Reményik Sándor: Egymásért

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

18

17

16

15

14

13

12

11

10

9

8

7

6

5

4

3

2

Állatkerti séta

Visszatért a nyár.
Lillával, kishúgommal egy kellemes sétát tettünk a nagyerdei állatkertben.
Képeit megosztom Veletek.

Bátorítás

Félelmeim leküzdéséhez Sík Sándort hívom segítségül:
Sík Sándor:
Ne félj!

[jegyzet]
Ember, ne félj a rossztól!
Arkangyal áll a poszton,
Van, aki hallja hangod:
Szabadíts a gonosztól.
Ne félj a fájdalomtól:
Nem kontár kése koncol,
Próbált sebész az Isten;
Megifjodol, ha boncol.
A bűnt se féld: a pázsit
Gyomot is hajt, ha ázik.
Ravasz művész az Isten:
A rossz is jót csírázik.
Még magadat se féljed:
Isten kezén a mérleg.
Ha még oly semmi volnál:
Majd megnagyít a Lélek.
Ha napba, holdba lőnek,
Örülj a szép erőnek:
Minden javára munkál
Az Istent szeretőnek.
A kék magasba nézz föl,
Ne kérdd, hogy meddig érsz föl.
Egyet pillant az Isten,
És egész lesz a részből.
A halál is csak ennyi:
- Ne félj elébe menni -
Édesapád az Isten,
Röpül eléd, ölelni.

Reményik Sándor: Hallgat

Hallgat.
Hallgat néha hosszú órákon át.
Akár a kő.
Akár a fa.
Akár a hó.
Akár a hóvirág.
Hallgat.
Én e hallgatás irígye vagyok.
Bár nyugtalanít ez a hallgatás
Néha.
Mert hátha befelenőtt panaszok,
Megkövült jajok, elhalt sóhajok,
Fínom kéreggel, fedezett sebek,
Alig kinyílt apró virágfejek,
Szorongó, örök, nagy-nagy aggodalmak
Lappangnak kő, fa, hó, hallgatás alatt.
Én azt hiszem, hogy ismerem.
És mégsem ismerem.
És ma sem tudom, miért hallgatag.
Csak e hallgatás irígye vagyok.
Azután szégyellem,
Jaj, nagyon szégyellem,
Mindíg, amikor szemben ül velem,
Fecsegésben szétszórom magamat,
Hogy szóltam, szóltam, szólnivaló nélkül,
Aprópénzként elszórtam magamat.
Ő ült, és hallgatott,
S mint foghatatlan súlyt
Éreztem lelkében az aranyat.

A költőt szólítom

Egy ideje nem tudok verset írni.
De egyre több verset olvasok.
Rájöttem, hogy van néhány költő, akik verseikkel méltó módon fogalmazták meg érzéseimet, hangulataimat.
Fogadjátok szeretettel Őket!

Miért Szent Mihály?

Kérdezhetnéd, hogy miért éppen Hozzá imádkozom, amikor úgy érzem, segítségre van szükségem a sötét erők leküzdéséhez.
Tudj többet Róla:
A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa.
Neve a héber „mi ká él” = „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered. A zsidó és az erre épülő keresztény hagyomány szerint Szent Mihály arkangyal az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok, azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava, csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez: Senki sem olyan mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, ő a győztes, őt kell Úrnak elismerni, őt kell szolgálni.

Reményik Sándor: Dialóg

A harkály kopogtat egy vén fenyőfát.
Én a botomra dőlve hallgatom,
Mint harmadik.
Különben csend lakik
Körül az erdőn.
A harkály:
Mit gondolsz öreg: meddig élsz még?
A fenyő:
Azt jól tudják az istenek,
Akik az életem kimérték.
A harkály:
Mit gondolsz öreg, hogy mi lesz belőled?
A fenyő:
Bizony mondom, nem függ az se tőlem,
Se tőled.
A harkály:
Az emberektől függ tehát?
A fenyő:
Az ember nagynak képzeli magát.
A harkály:
Mit gondolsz mégis:
Hiszed, hogy asztalt terítenek rajtad,
S melléd telepszik egy vidám család?
Vagy ágy leszel, mely mélyen, hűsen altat
A nap heve után?
Szólj, mit hiszel hát, vén embertelen?!
A fenyő:
Mit tudom én!
Bölcső leszek talán.
Talán koporsó. Oly mindegy nekem.

Mindennapi kísértéseim

Ezt a verset vettem elő, mert szeretném bemutatni, hogyan tette tönkre életem a depresszió.
Bár most viszonylagos nyugalomban van a lelkem, azért tudom, érzem, időnként ma is megkísértenek sötét erők.
Elég az időjárásban bekövetkező változás, egy feltörő emlék.
Akár egy kép, egy hangulat, egy felcsendülő dallam, egy vers.
Hétköznapi harcot folytatok ellenük, mint ahogyan korábbi könyvemben leírtam.
Az írás sokat segített.
Gyógyulást azonban a hitben, reményben, szeretetben találtam.
Jézusban.
Ma, ha időnként elkomorodik a tekintetem, bátran mondom:

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.

A romlása világa, avagy élettársam a depresszió

avagy élettársam a depresszió

Mikor a fecskék útra kelnek,
Nincs erő, mely őket visszatartaná.
Jobb napjaimat is magukkal viszik
Melegebb éghajlat alá.

Lelkem is ilyenkor útra készül
Visszafordíthatatlanul.
Közelít az ősz, már nagyokat mordul,
Szüntelen eső esik, az idő zordra fordul.

Élettársam ilyenkor elemében érzi magát,
Szinte csak az övé vagyok.
Társamnak sosem kívántam,
De nélküle élni, halni sem tudok.

Vajon lehet-e vele együtt élni
Hosszú, elviselhető éveket?
Szabadulni tőle ugyan hogy tudok?
Szemem naphosszat semmibe tekint, réveteg.

A romlás világa, mely körbevesz.
Hiába építek magamnak jobb világot,
Amit más ember örökké tönkretesz!
Inkább kívánnám a másvilágot!

Szunnyadó éjjeli szörnyek ébredeznek,
Engem már talpon találnak.
Ha már nem vagyok jó az embereknek,
Talán szolgája lehetek a halálnak.

Hagyjatok még kicsit, befejezni művemet!
Majd holnap gyertek értem! –
Ha már eddig tűrtem nektek.
Nyugodt lélekkel keljek útra: „Amit akartam, elértem.”
Mindennapi kísértéseim

Sportolj!

Funny and Hilarious Comments and Graphics - Layouts

Photobucket

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Angyalt küldök!

25. házassági évfordulótokra!

Negyedszázados történet

Éppen 25 éve történt.
Édesapánk halála után nagy izgalommal készültünk Aranka és Laci esküvőjére.
Nem lehetett hetedhét országra szóló lakodalmat tartanunk, bármennyire is szerettünk volna.
Két „ csóró „ fiatal közös életének első lépéseit kellett segíteni.
Szerelmük és gyümölcse: Dávid már jó úton járt.
Selypi otthonunkban készültünk a lakodalomra.
Összehívtuk a családot.
Sütöttünk, főztünk, szerveztünk, rendezkedtünk.
A nagy napon együtt volt a család.
Apa testvérei közül, aki élt, mindenki ott volt.
Drága jó nagymamánk Záhonyból vonattal, bottal érkezett.
Bármilyen gyenge volt, az nem lehetett, hogy szeretett unokája esküvőjéről távol maradjon.
Ettünk, ittunk, jót mulattunk.
Másnap körbe tekintettünk:
Hogyan tovább?
Indokolt volt a kérdés, mert Dávid már úton volt, de lakással nem volt megáldva a házasság.
Ágnessel éppen néhány hete költöztünk új, másfél szobás szolgálati lakásunkba.
Két embernek szűkös, de ötnek” mennyország” lehet.
Arankával sokáig egymásra borulva sírtunk, amikor megtaláltuk a megoldást.
Isten segítségével épségben megszületett Dávid, boldogan babáztunk éltük közös életünket.
Éljük ma is, négy felnőtt gyermekkel, kicsit megviselten, de szeretetben, boldogságban.
Azóta is jöhet bármilyen baj, nehézség, tudjuk, egymásra számíthatunk.
Azt látom, a gyerekek: Dávid, Nóra, Peti, Lilla meglátták, átvették tőlünk ezt az erőt.

Sík Sándor: Ének minden emberhez

Testvéreim, maradék magyarok,
S ti más testvérek, messze milliók,
Akik értetlen ámuló szemekkel
Hajtjátok a rettentő kereket,
A tébolyult Sors óriási gépét,
Amely pokolnak csépli, ami mag,
És csak a polyvát hagyja meg a földnek -
Öngyilkos hősök, ártatlan bakók,
És ti szegény esettek, éhesek
És rongyosok, fosztott-fészkű anyák,
És gyermekek, kik gyötrelemre lettek. -
Mind, mind velem, szegény, bús emberek:
Testvérek, sírjunk!
Viselős az idő! -
Meg kell születni már, meg akar már születni
A förtelmek esztendejének
Pokolméhében a nagy szabadító:
A könny! A közös, szent, emberi könny!
Sírjunk, mind, mind együtt! Soha még
Így nem éreztük, hogy egyek vagyunk.
Egy szó szaggatja mellünk,
Egy bélyeg ég a homlokunkon,
És Duna, Szajna, Boszporusz fölött
Egy hallgatás, egy téboly, egy gyalázat.
Testvérek, merjünk hősök lenni már,
És merjük már megmondani magunknak,
Hogy sebet kapni fáj,
És sebet adni fáj,
És minden fájás fáj mindenkinek.
Testvérek, merjünk hősök lenni már,
Acélozzuk karunkat ölelésre,
És merjük már elsírni azt a könnyet,
Embervoltunk, embernagyságunk könnyét!
Sirassuk immár siralommal
Szegény magunkat.
Mind, mind, mind bűnösök vagyunk!
Kik őrült kézzel újra összezúztuk
Emberségünk királyi Bábelét,
Kik gyilkossá gyaláztuk a tudást
S a szűz erőt hóhérrá aljasíttuk,
Szentségeinket akik megtapostuk
És nemet mondtunk minden régi jónkra.
Sirassuk immár árva fiainkat,
Akiknek vérben virradt föl a reggel,
S az első, amit láttak, förtelem volt;
Kiknek nem nézhet apjuk a szemükbe,
És akiknek újra kell kezdeni
Előlrül mindent.
Sirassuk véres Krisztusunkat,
Kinek melléről a szelíd tanítványt
Felrántottuk és a csodálkozó
Kisdedeket térdéről felcibáltuk;
Kit megtagadtunk mind a gyilkosért.
És sirassuk az Istent,
Akinek dús kezéből kicsavartuk
Az áldás mannájának kosarát,
És szabadságunk setét erejével
Kényszerítettük: legyen az ítélet
Rettentő Istene.
Sírjunk, testvérek!
Kik a teremtés ember-koszorúját
Szennybe tapostuk: nincsen más remény
A bukott földnek mása nem maradt.
Ez tán még felhat a fekete Égre,
Megharmatozza fertezett szívünket,
És lehetünk még egyszer emberek!

Minden azo múlik, milyennek látod magad!

Comments - Graphics - Layouts - Photobucket