Felkerestem régi otthonomat, azt a helyet, ahol olyan boldog, vagy időnként boldogtalan voltam.
Bárhogyan is volt, úgy neveztem: „ az én édenkertem”.
Még mindig ott láttam minden négyzetcentiméterén, minden növényében , állatában a lelkem lenyomatát.
Sírni lett volna kedvem.
De már nincs helye, ideje.
Örülök a tavasznak, az életnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése