Negyedszázada, április hónapban emlékezünk meg, a Magyar Nyelv Hete idején arról az eszközről, amivel a magyar ember egymással érintkezik.
Magam is írogatok, használom a nyelvet, hogy mennyire jól, mások ítélik meg.
Ismét egy régi történet jut eszembe, amikor igazán örülni tudtam a nyelvnek.
Amikor betegségem után a kórházban lábadoztam, torkomon alig hallható, sípoló hang jött ki.
Családommal, orvosaimmal papírlap segítségével, vagy mutogatással kommunikáltam.
Azután, testi erőm gyarapodásával hangom is megerősödött.
Eljött az az idő, amikor már én segítettem tolmácsolni Mihály Bácsinak, akinek a beszédközpontja sérült a betegségben.
Emlékszem, milyen hálás volt.
Vigyázok hát a nyelvre, a beszédre, a helyes írásra, mert az emberekkel ez a kapocs köt össze.
Rossz érzésem van, ha valaki egészséges, de nem tud beszélni, vagy csak szemét hagyja el ajkait.
Tapasztalataim szerint a magyar értékeket leginkább határon túl élő honfitársaink tartják becsben.
Ezért választottam a mai napra, egy Reményik Sándor Verset:
Az Ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
Reményik Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése