A tiszalöki aljas gyilkosság újra arra késztet, hogy megemeljem a hangom.
Mert jóérzésű ember nem maradhat csendben, amikor valakinek azért kell meghalnia, mert más a bőrszíne, mint a többségé.
Szégyenletes, hogy az adóforintjainkból fizetett rendőrség újra tehetetlenkedik.
Teszi ezt annak tudatában, hogy forr a levegő és ha elszabadulnak az indulatok, szörnyű pusztítás, ártatlan emberek pusztulása lesz a VÉG!
Elővettem egy régi versem, ma is aktuális:
Úgy irtanám a gazt!
Úgy irtanám a gazt,
Mely kertem lassan ellepi,
De mindhiába kapálom azt,
Virágaimtól a levegőt, fényt orvul elveszi.
Hiába folytatom elkeseredett harcomat,
Egyre csak szaporodik.
Már ráncok hálózzák be arcomat,
A gaztengertől szívem facsarodik.
Én földi paradicsomról álmodom,
Álmomban gazok nem léteznek!
Illatos violák, zamatos almák a fákon
S kacagó gerlék még vidám dalokra emlékeznek.
Álmomból minduntalan riadtan ébredek,
Mert a valóság ettől úgy elrugaszkodott.
Növényeim egyre többet szenvednek
A gaztól, mely kertemben eluralkodott.
Úgy irtanám a gazt!
Mely a természethez hozzátartozik?
Együtt kell-e megélnünk mindazt
Az emberi gazságot, melyre őszülő zsidó, cigány emlékezik?
Karlendítő Dianák, egyenruhás alakok,
Karszalagos kopasz fiatalok tűnnek elő a semmiből!
Minden jóérzésű embert riogattok,
Nyugtot nem hagyva Holocaust emlékeitől?
Úgy irtanám a GAZT!
Még írmagja is tűnjön el!
Ujjam nem húzza meg a ravaszt,
Kezemben toll van, nem fegyver.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése