Fekete paradicsom

Már annyiszor legyűrt a kétségbeesés,
Amikor földöntúli álmokat követett fájdalmas ébredés.
Amikor magam választotta magányomban pánikba estem,
Üveges tekintettel menekültem, megoldást kerestem.

Azt hittem, harcolni kegyetlen dolog.
Attól féltem, harcommal másoknak sebeket okozok.
Azt hittem, a harcban majd azok is elesnek
Akik – ha nem látnak – akkor is keresnek.

Életemben többször vesztettem csatát,
Amikor hitem megingott, testem halál mocskos bűze járta át.
Eddig még mindig talpra álltam, volt aki segítsen,
Ha magamról lemondtam, volt ki lelkesítsen.

Magam köré földi paradicsomot kezdtem építeni.
Végső nekirugaszkodással, mindent egy lapra tenni!
Tudtam, nem lesz könnyű kudarcaimat feledni,
Nem tudtam, nem is kell, csak másként élni.

Attól, hogy más anyagból gyúrtak, mint egykor Ádámot,
Nem kell megijedni! Fogadd el, mint meghökkentő ajándékot!
Ha kicsomagolod, nem zoknit vagy parfümöt találsz benne,
Ne vegye el kedved! Aki adta, jószívvel tette.

Ha a paradicsom, melyet nevelek fekete lenne,
Nem piros, mint a szomszéd kertjében,
Ne nézzetek rám megvetőn: „Megháborodott elme!”
Megszokások ellen harcolok, számotokra érthetetlen dalt énekelve.

Gyerünk harcolni! – biztatom magam,
Mert életemet túlélni reményem csak ez van.
Ha a harcban pofont kapok, elesek, fel fogok kelni.
Megrázom magam és újabb harci dalt fogok énekelni.