Aggodalommal figyelem a híreket.
Áprilisi tréfának tűnik az, amit velünk egyesek újra próbálnak lenyeletni.
Nem bosszankodom, megfogadtam, hogy derűvel szemlélem a világot.
Előveszem egy régebbi versemet, úgy gondolom, ma is időszerű.
Valaha nevettem,
Míg neveltettem.
Ettem paszulyt
Jólnevelten, súlyt
Emeltem keveset
Ért baleset.
Szót szóra halmoztam
Gyerekeknek, halmozottan
Elesetteknek.
Szó elszállt, sírás maradt,
Elűzték a kék madarat
Előlem, felőlem
Csinálhattok majmot belőlem,
Ígérhettek aranyat,
A nyarat nyelet
Zsíroskenyeret
Majszolva is kihúzom,
Behúzom a nyakam a blúzon,
Átizzadt tenyeret
Gatyába törlöm,
Pennám tintával töltöm,
Mások rovására
Viszem a bőröm a vásárra,
Rázom öklöm,
Mint egy pártvezér,
Neki fizetnek ezér.
Busás a jussa,
Neked meg Kuss!- a
Bér, megér- i.
Ő sziszeg, fröcsög:
" Mocsok pöcsök! "
Mongya a bolongya,
Pír nélkül kimondja,
Mint a vöcsök.
Én röhögök, nyelek,
Mint egy hülyegyerek
Az egyetemen,
Veletek egyetemben
Őket szégyellem,
Magamat nem. Sajnálom
Drága országimázsom,
Amiért megfizettem,
Egyszer megfizettek!
De lesz- e még országom?
Röhögés helyett nevetnék
Inkább, mint mehetnék.
Itt a tintám, a hintám,
Hazám hoz ám
Hozzám nevetség
Tárgyát. Trágyát rá
A retardált atyafiakra!
Aranyifjakra vár a Kánaán!
Sírva vigad a magyar,
De röhögve megy a halálba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése