Régen elomlott vonalak
Évezredek virága: lelkem,
micsoda völgy-torokból jössz te
szilaj szökéssel rendületlen
ég fele törve mély idokön
keresztül, amíg én születtem?
Hány zamat izzik szirmaimban
s forr össze míly szag? Hány elõdöm
csókjától édes a csókom?
Régen elomlott vonalakban
hullámok és ívek dalában
lebegtem és torlódtam hajdan
pazar keringõk megpörgettek
hajnal elõtt szoknya viharban,
hintó-kerékben ott kopogtam,
sétányokon szelek zörgettek,
hölgyek csuklóin égtem.
Majálison a süppedt zöldben
pezsgospalackok s citerák közt
vággyal sajogva tündököltem,
virágos erkély holdas árnyán
úsztam el egyszer éj-idõben,
csilingelõ nagy fali-óra
rugói közt dobbantam árván
s köröttem alkonyat volt.
A tarka nép mikor kiömlött
a nagy-templomból, átcikáztam
az óriás kupola-gömböt,
õdöngtem a vak folyosókon
s az oszlopok közt, egy kidöntött
ívablakon keresztül aztán
kiröppentem madári-módon
s az éji szél kapott fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése