Ibolya és a túlélő túrák

A kereskedelmi TV csatornán futó celeb túra távol áll tőlem.
Most, amikor a másik nagy adó Frei Tamás nevével fémjelezve indított kalandtúrát, mégis érdeklődéssel figyelem az eseményeket.
Részint Frei Tamás gondolatisága, másrészt személyes indíttatásom okán.
Oláh Ibolya személye az, ami figyelmem vonzza.
Én ugyanis, már sok évvel ezelőtt részt vettem Vele túlélő túrán.
Igaz, nem Afrikában, csak egy Cegléd melletti gazdaságban.
Történt ugyanis, hogy egy diákmunkát szervező cég, ebben a gazdaságban kukorica címerezésre hívott.
A Tiszadobi Gyermekváros vezetése, diák önkormányzata elvállalta.
Nevelőtanárként én kaptam a feladatot, hogy elkísérjem a közel húszfős, fiúkból és lányokból álló csapatot.
Katonaviselt ember voltam, nem ijedtem meg a feladattól.
A gyermekek szerettek, elfogadtak, bíztak bennem és én teljes erőmből azon voltam, hogy mindvégig megőrizzem ezt.
Nem volt könnyű feladat.
Nyári forróság, háromméteres kukorica, izzadság és por, mostoha körülmények fogadtak.
Nyíregyházi és tiszavasvári középiskolás diákok között kellett helytállnunk, bizonyítanunk.
Összekapaszkodtunk, fogunkat összeszorítottuk mindvégig.
A humorunkat sem veszítettük el.
Például jót nevettünk, amikor a másfél méter magas Viola szenvedett a háromméteres kukoricával, hogy megszabadítsa címerétől.
Kreatív volt, földig hajlította a szárat, hogy a derékba tört, de kihúzta a koronát, megszabadította királyi föntségétől.
A munkavezetők persze nem nevettek velünk.
Sokszor kerültünk olyan helyzetbe, amikor attól kellett tartanunk, idő előtt hazaküldenek bennünket.
Ibolya akkor is bizonyított.
A lányok között munkájával élen járt, példásan védte diáktársait, amikor úgy érezte, sérelem éri Őket.
Amikor most, az afrikai kalandtúra eseményeit figyelem, óhatatlanul az a régi ceglédi kaland jutott eszembe.
Örülök, hogy Ibolya most is helyt áll.
A maga módján bizonyítja, hogy bárki megküzdhet, még extrém viszonyok mellett is a világgal, ha helyén van a szíve, ha a másik emberben nem ellenséget, hanem segítőtársat lát.
A műsorból pár nap után is az süt ki számomra, hogy Afrikában és itthon nagyobb félnivalónk van az emberi önzéstől, összeférhetetlenségtől, gyanakvástól, emberi gyengeségektől, mint a legvadabb bestiáktól.
Nem árulok el azzal titkot, ha kimondom:
Szurkolok érted Ibolya!