2008. november 22., szombat

Tiszadobi képek


Írásaim feldolgozásakor rendezgettem fotótáramat.
Megdobogtatták szívem a felidézett emlékek, úgy gondoltam, megosztom másokkal is.
Tiszadobon éltem életem meghatározó részét.
Igyekeztem megismerni értékeit, ebből adok közre most néhányat.
Az első képen Antall József özvegyének mutatom be az Andrássy- kastélyt.
Idegenforgalmi menedzserként sok érdekes emberrel találkoztam, nehéz lenne felsorolni.
Minden ember érdekes volt a számomra, remélem Ők is magukkal vitték az én jó emlékemet.
Megdöbbentő a számomra, mennyire nem ismerjük értékeinket.
Loholunk a drága külföldi útjainkon, de ami az orrunk előtt van, azt nem vesszük észre.
Számtalan embert kalauzoltam, aki sosem járt ezen a vidéken, ebben a gyönyörű kastélyban, parkban.
Volt olyan tiszadobi látogató, aki szinte büszkén mondta, ő bizony még sosem járt a kastélyban.
Én szívesen pótoltam mulasztását, szerintem ő is.
Ha a képek láttán valakinek gusztusa támad meglátogatni, csak biztatni tudom.
Aki pedig felelősséget érez sorsáért, kérem tegyen meg mindent megmentéséért, hogy még unokáim is láthassák!

Nincsenek megjegyzések: