Ha akarom, csendben vagyok,
Cirógatom elgyötört arcodat,
Hűvös leheletemmel enyhet adok,
Kisimítom az összegyűlt ráncokat.
Hajódat hajtom új világ felé,
Lásd, oly parányi vagy.
Repítelek szárnyaimon felhők fölé,
Érezd úgy magad, mint a madarak!
Ha dühös vagyok, kedvemre tombolok,
Jobban jársz, ha előlem kitérsz!
Le nem igázhatnak emberi gondolatok,
Míg magam adhatom neked, addig élsz!
Őselemekről írt verseim újabb darabja tulajdonképpen temperamentumom versbe öntése.
Aki ismer, ilyennek láthat.
A hétköznapokban csendes, visszahúzódó, filozofikus lény, figyelmes, segítő, együttérző másokkal.
Ugyanakkor öntörvényű, aki nem enged elveiből.
Ha erre próbálják kényszeríteni, viharfelhők gyűlnek lelkemben, tombolásra készen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése