A sötétség leple alatt
Szeretem a sötétséget, a biztonságot adó csendet,
Amikor az éjszaka, takaróját megigazítja rajtam,
Vigyázva, hogy a világ zajait meg ne halljam.
Most csak gondolataim léteznek.
Gondok nem gyötörnek, még néma az ajkam.
Mások sem tudják elhitetni velem: „Baj van!”
A Nap sugarai még más tájakat melengetnek.
A világ most csak ÉN vagyok, hallgatok,
Csak agyhullámaim játszanak jóleső dallamot.
Egy különös világot érzékelek.
Kik nappal zavarnak, most még mélyen alszanak.
Egészen mást jelentenek az álmomban keringő szavak.
Ilyenkor csak magamat kérdezem.
Kérdéseimre magamnak válaszolok, nem vitázom.
Gondolataim szabadjára engedem, útját nem vigyázom.
De mikor pirkad, a Nap felkel,
Előtűnik a valóságos, fájdalmas világ,
Mint tavaszi hóolvadáskor a sok szemét, bosszantó hibák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése