A napokban Ágnes egy hatalmas fagyasztott hallal tért haza a munkából.
Elcsodálkoztunk a hal méretén, mert akkora volt, mint egy asztal.
A fagyasztóládába nem fért be, ezért az erkélyre vittem kiolvasztani.
Gondoltam, másnap elkészítem.
Még „ nulladika” volt, minden fillérünket be kellett osztanunk.
Napok óta hidegkoszton éltünk, jól fog esni egy finom halászlé.
Régen a szegény emberek eledele volt a hal, ez most ránk nézve is igaznak bizonyult.
Ma, amikor az étel elkészítéséhez fogtam, igencsak gyöngyözött a homlokom.
Először is, az asztalnyi méretű hal feldarabolása izzasztott meg.
Kicsiny konyhánkban forgolódtam a hallal, hogy hozzáférjek.
Nehezen helyet csináltam neki, nyiszáltam, de az csúszkált, ment amerre látott.
Csaknem rá kellett ülnöm, hogy boldoguljak.
Kicsit úgy éreztem magam, mint Jónás, a cet gyomrában.
Második nehézségem az eszközzel adódott, nem találtam ugyanis megfelelő kést a házban.
Próbáltam a legnagyobb fellelhető eszközt, de próbáltam a reggeliző késünket is.
Jót nevettem magamon és közben hangosan áldottam jótevőnket, aki megajándékozott a cettel.
Nehezen összefaricskáltam a halat, majd hozzáláttam a halászlé elkészítéséhez.
Megfelelő méretű edényt sem találtam, attól tartottam, három nap, három éjjel tart majd kalandom, mint a bibliai történet.
Csak nem az Úr haragját váltottam ki valamivel?
Kérdeztem magamtól.Babits nyomán magam elé idéztem:
Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság,
Szennyes habjai szent lábamat mossák.
Azért nagy nehezen elkészült az étel, de próbatételem emléke sokáig megmarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése