A karácsony, egész életemben együtt járt, valamilyen megmagyarázhatatlan csodára való várakozással, a mesével.
Most, amikor felnőtt fejjel tanulmányozom a Bibliát, tudom, hogy a világ legszebb, legcsodálatosabb története, meséje a biblia.
Gyermekkoromban nem adatott meg, hogy megismerjem, mint ahogyan a meséket sem szüleimtől hallottam, leginkább magamnak olvastam, vagy húgommal egymásnak meséltük.
Talán Őt is ez vezette arra, hogy amikor felnőttként saját négy gyermeket nevelt, olyan nagy gondot fordított arra, hogy gyermekei megismerjék a mesék világát.
A csodákat, amitől nagyra kerekedhetett a szemük, kinyílott előttük a világ.
Majd a nevelőotthon vezetőjeként az állami gondozott gyermekeknek igyekezett ugyanezt megadni.
Emlékszem azokra a régi intézeti karácsony estékre, amikor gyermek és felnőtt egyaránt nagy várakozással ült be az ünnepélyesen előkészített rendezvényre.
Könnycseppet csalt a szemünkbe Andersen, vagy más meseíró megható története.
Majd amikor magam is gyermeket nevelhettem, boldog voltam, hogy továbbadhattam ezt a csodát.
Egyszer talán Lóránt fiam is kipirult arccal meséli gyermekeinek, saját karácsonyi meséit.
Kell, hogy higgyünk a csodákban, még akkor is, ha ez a csoda nem akkor következik be, amikor szeretnénk, nem az a csoda következik be, amit annyira várunk.
Van valaki, aki nálunk jobban tudja, mikor, mire van szükségünk.
Én, az elmúlt napokban magamban keseregtem, mert nem volt pénzem a karácsonyra.
Ma sincs.
De befizettem a számláimat, megvásároltam az ünnep legszükségesebb kellékeit, talán még egy szerény ajándékra is futja.
Mint ahogyan a bibliába, a szűkölködő nép éppen annyi élelmet kap, hogy mindenki jóllakjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése