2008. december 8., hétfő

2


Advent második vasárnapja után, a karácsonyra való felkészülésben, ráhangolódásban odáig jutottam, hogy kezdem előkészíteni karácsonyi díszeimet.
Például néhány karácsonyi versemet.
Az üzletekben való lökdösődést nehezen viselem.
Helyette nagyot sétáltam az ünnepi díszbe öltözött városban.
Elővettem az akváriumot, berendeztem, ma már aranyhalakkal telepítettem be.
A cursillon megtudtam, hogy Jézus egyik jelképe a hal..
Talán, amiért születésekor ez a csillagkép volt látható az égen.
Vagy, amiért az éhezőknek kenyeret és halat adott, éppen annyit, amennyivel mindannyian jól laktak
Függetlenül a pontos magyarázattól, ma már az én aranyhalaim is várják Jézus születését, a hideg, szürke időben jóleső meleggel töltik be a szobát és a lelkemet.

Nincsenek megjegyzések: