Ülök a meleg lakásban, és merengek az imént látott híradó borzalmain.
Úgy gondolom, legalább a tizenkettes karikának helye lenne a képernyő sarkában.
Leginkább, az idén fagyhalált halt 33 honfitársam halála ráz meg.
Ezek az emberek saját otthonukban lelték halálukat.
Ott voltak hajléktalanok.
Elszomorító.
Szerencsére nem tudok együtt érezni velük.
Hozzátartozóikkal, környezetükkel nem akarok.
Vajon, milyen lelkiismerettel tudnak a halálukra gondolni?
A csepeli gyilkosság borzalmával nem tudok mit kezdeni.
Régóta tudom, hogy egy pusztulásra ítélt világban élek.
A világot megváltoztatni nem tudom, pánikba sem eshetek.
Úgy vélem, ha magam megőrzöm embernek, Isten igéi szerint élek, akkor teszek a legtöbbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése