Életünkben nem adatott meg, hogy találkozzunk.
Én próbáltam kapcsolatba lépni Veled, mert lett volna mit mondanom, kérdeznem.
Bár személyesen nem ismerhettelek, de ismertem magam, a depressziót, amellyel mindketten harcban álltunk.
A tükörképem voltál.
Te, a kritikus pillanatban, amikor választhattál Élet és Halál között, az utóbbit választottad.
Nem Te veszítettél a harcban, hanem a Világ, amely körülvett.
Én, amikor szeretettelenül éltem, megismertem Őt, akiben hinni lehet, bízni kell, aki akkor is szeret, ha már mindenki lemondott Rólad, ha már mindent elveszítettél.
Nincs bennem sajnálkozás, ezt visszautasítanád.
De a hozzánk hasonlóaknak úgy segítenék!
Neked nem tudtam, de írok, életemmel példát mutatok, aki figyel rám, megismerheti a depresszióból kivezető utat.
Egyszer biztosan találkozunk.
De nem siettetem ennek idejét.
Búcsúzom Tőled, mint a szó szoros értelmében vett bajtársak teszik.
Isten Veled, Györgyi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése