Ha az ősz került szóba, eddig úgy nyilatkoztam:
Utálom!
Ma, amikor sétálok a városban, másként érzek.
Valami szépet látok.
A napokban a szatmári országrészben jártam, Sonkádon.
Utunk a Szatmárcseke melletti Rókás dűlőnél vezetett.
A táj magával ragadó látványát fokozta a fák harsogó, szinte lehetetlen színorgiája.
Csak egy igazi művész képes anélkül visszaadni, hogy giccsnek éreznénk.
A látvány elindította agyműködésemet.
Ezt a lelki állapotot nevezem én:
„Agy túlműködésnek”
Vagy egy alkotói fázis kezdete- vagy a depressziós epizód kezdete.
Jól vagyok, Köszönöm szépen, csak elővettem a jegyzeteimet, befejeztem egy félbehagyott verset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése