Tegnapi, Kata unokahúgommal folytatott telefonbeszélgetésem indított arra, hogy ma, a családra gondoljak.
Nem általában a családra, hanem sajátomra.
Nem szociológusként gondolkodom, hanem személyes példánk jut eszembe.
Ha mások számára is mond valamit, az nem a véletlen műve.
Katával, édesanyja egy hónappal ezelőtti temetésén találkoztam.
Második édesanyját veszítette el.
Lehetetlen?
Nem.
Az élet, olykor bebizonyítja, hogy fantáziánk szegényes hozzá képest.
Kata édesanyja, apám legidősebb leánytestvére fiatalon, váratlanul ment el.
Négy gyermeke volt, két fiú, két lány.
Sándor Bátyám, Keresztapám a csapás mellett egyetlen dolgot tartott fontosnak.
A gyermekek nem élhetnek anya nélkül, nem kerülhet veszélybe a család sorsa.
A falu lelkipásztorának tanácsára olyan anyát választott számukra, aki másodikként sem volt mostoha.
Mária testvérét, Júliát vezette oltár elé.
A négy gyermek, majd a második házasságban született még két gyermek nehéz körülmények között, de a legnagyobb szeretetben, egyetértésben nevelkedett.
Júlia Néni már testvére mellett pihen örök nyugalomban.
A gyermekek nagy figyelemmel, szeretettel veszik körül édesapjukat, aki hasonlóan súlyos beteg, mint édesanyjuk volt.
A példa, saját életem is azt bizonyítja, bármilyen vad világban élünk is, ha a család a helyén van, minden rendben van.
Katával folytatott beszélgetésünk arra is figyelmeztet engem, hogy nekünk, gyermekeknek milyen felelősségünk van a szülői példa, tanítás megtartásában, továbbadásában.
Amíg szüleink közöttünk voltak, természetes volt, hogy időről- időre összejöttek, örültek egymásnak.
Sajnos, amióta elmentek, csak a temetések- jó esetben esküvők hozzák össze a nagy családot.
Megbeszéltük, hogy tavasszal összejövünk, mi unokatestvérek, szorosabbá tesszük kapcsolatunkat.
A József keresztnév viselése is erre kötelez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése