Soha nem tapasztalt éhínség közeledik
Kultúrnövényeink többsége nem tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és gyenge a kórokozókkal szemben. A két ok együtt soha nem tapasztalt éhínséget eredményezhet.
Mára a száz éve termelt kultúrnövényeink 90 százaléka eltűnt, aminek legfőbb oka, hogy a gazdaságok többsége a nagyobb haszon reményében felhagyott az őshonos növények ültetésével, és áttért a nagyobb hozamot hozó fajták termesztésére. Az ember ilyet nem tehet büntetlenül: az évezredek alatt kitermesztett fajták sokkal életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak voltak a maiaknál.
A sokféleség másik előnye lenne, hogyha az egyiket megtámadja egy járvány, a másik nagy valószínűséggel ellenáll annak, s így mindig van termés, míg ha kevés növényfajtát termesztünk, akkor az akárcsak egyet is érintő, világméretű betegség végzetes lehet az emberre.
Drámaian szűkül a választék
A fajtakihalást jól jelzi egy nemrég készült felmérés, amiből megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államokban száz éve még hétezer almafajtát termeltek, ma pedig alig százfélét, de a világ többi részén sem jobb a helyzet: például a Fülöp-szigeteken szintén száz éve még közel háromezer rizsfajtát termesztettek, mára száznál is kevesebbet. Kínában a száz éve termesztett búzafajták 90 százaléka ugyancsak eltűnt. Európában még súlyosabb a helyzet: egyes szakértői jelentések a gyümölcs- és zöldségfajták 95 százalékos eltűnéséről számolnak be.
A National Geographic magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint ha nem teszünk mielőbb gyors lépéseket a kultúrnövények fajtáinak napjainkban tapasztalt rohamos eltűnése ellen, soha nem látott éhínség köszönthet földünkre. Annál is inkább, mivel bolygónk népessége az idén eléri a hét-, becslések szerint 2045-re pedig a kilencmilliárdot. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a fejlődő országok egyre növekvő igényeivel csak akkor tarthatunk lépést, ha a közeljövőben megduplázzuk az élelemadó növények termesztését.
Támad a szárrozsda
A tudósok leginkább a búzafajták gyors eltűnése miatt aggódnak, mivel világszerte egyre inkább terjed a búza nagy ellensége, az úgynevezett szárrozsdát okozó Puccinia graminis gomba. Az 1999-ben Ugandában azonosított gombatörzs azóta megjelent Kenyában, Etiópiában, Szudánban, Jemenben és nemrég Iránban is. A szakemberek szerint nagy rá az esély, hogy hamarosan India és Pakisztán gabonatermő vidékein is felüti a fejét, onnan pedig már könnyűszerrel átjuthat Oroszországba és Kínába, ha pedig ez bekövetkezik, akkor a járványt akár egy turista cipőjén megtapadt gomba is átviheti az Egyesült Állomokba vagy Európába. Ha a gomba elterjed, úgy Ázsiában és Afrikában egymilliárd ember kenyere kerülhet veszélybe; Amerikában úgy becsülik, hogy a gomba egymilliárd dollár értékű terményt veszélyeztet. Rick Ward, a Cornell Egyetem munkatársa a szárrozsdának ellenálló búzaváltozatot keres, véleménye szerint azonban a kereséssel már elkéstünk, a válság elkerülhetetlen.
Van kiút?
A tudósok jelenleg világszerte gőzerővel kutatják, hogyan lehetne úgy fokozni az élelmiszerek termelését, hogy közben nem szűkítik tovább a genetikai választékot, sőt ha lehet, rég elfeledett fajtákat is újrahonosítanak. A probléma megoldásában kulcsszerep juthat a világon már működő − Noé bárkáiként is emlegetett − 1400 növénygénbanknak, ahol olyan növények magvait őrzik, amelyek részlegesen vagy teljesen eltűntek mezőgazdaságunkból. Az egyik legjelentősebb központ a Spitzbergákon található nemzetközi magtár. Az Északi-sarktól mintegy ezer kilométerre található, Norvégiához tartozó Spitzbergák egyik szigetén a világ többi vetőmagbankjától kapott mintakészleteket őrzik. Az „ítéletnapi vetőmagszéfet” a tengerszint felett 122 méter magasan tárolják, így a magok még akkor is szárazon maradnak, ha teljesen elolvad a sarkvidék jégsapkája.
A vetőmagok védelmének élharcosaként számon tartott Cary Fowler által létrehozott Globális Kultúrnövény Diverzitási Megőrzési Alap a közeljövőben világméretű maggyűjtő expedícióra készül, aminek célja, hogy tízévi rohammunkával felkutassák a búza, a rizs, az árpa, a lencse és a csicseriborsó utolsó vadon élő rokonait. A kutatók véleménye szerint az akcióra azért van mielőbb szükség, hogy felvértezzék a mezőgazdaságot a következő években, évtizedekben bekövetkező klímaváltozásra, amikor kultúrnövényeink a jelenleginél is sokkal nagyobb veszélynek lesznek kitéve. Az alap tudósai azon fognak dolgozni, hogy átplántálják a jó hozamú, de gyengébb genetikai tulajdonságokkal rendelkező növényekbe az ősi növények olyan szívós tulajdonságait, mint például az aszály- vagy az árvíztűrő képesség.
A magyarországi Noé bárkája
Jánossy Andor agrármérnök és agrobotanikus kezdeményezésének köszönhetően Tápiószelén 1958 óta működik magbank, ahol jelenleg mintegy 900 szántóföldi és zöldségnövény, illetve azok vad rokonfajának százezer magmintáját tárolják. A mintákat hűtött magtárolókban őrzik, részben fagyponton, részben pedig – biztonsági tartalékként – mínusz 20 fokon. Az intézet a termesztett növények géngyűjteménye mellett tavaly megalapította a Pannon Magbankot, hogy a Kárpát-medence vadon élő növényeinek a magjait is megőrizzék.
Forrás: mindennapi.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése