Jézus szíve tisztelet

1. Története. A középkorban már kimutatható bizonyos körökben a kifejezett Jé-
zus Szíve tisztelet, különösen a “német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük
anyaga az Énekek éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthauziak átvették a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent Já-
nos is buzgólkodott ebben. Itt kapcsolódtak be a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque
Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlansá-
got fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A ~ terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a
jezsuita Colombière-nek A felvilágosodás, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus
Szíve tisztelet terjedésének. Az 1814: visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét
legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társad. szolidaritás és megbé-
kélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Az-
óta alig van templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete. - Az Egyház hivatalos liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt
kidolgozva. 1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek,
hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius
pápa. 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa
(1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. XI.
Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a
Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius pápa ( 1939-58) a Haurietis aquas
enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. - Főünnepe
a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó
változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június
hónap.
2. A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a
hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet
szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét,
úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. - A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenem-bert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A szemé-
lyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valósá-
gos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont
fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a
megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre
tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a
szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó
kultusz körébe soroljuk.
A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet,
Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsoló-
dás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az
ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irá-
nyuljon. Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok
és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába
ajánlotta.
Lédeczi Dénes