2011. július 30., szombat
2011. július 28., csütörtök
2011. július 27., szerda
2011. július 26., kedd
2011. július 25., hétfő
2011. július 24., vasárnap
2011. július 23., szombat
2011. július 22., péntek
2011. július 19., kedd
2011. július 18., hétfő
2011. július 15., péntek
2011. július 14., csütörtök
A magyar magbankok lehetnek Noe bárkái
Soha nem tapasztalt éhínség közeledik
Kultúrnövényeink többsége nem tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és gyenge a kórokozókkal szemben. A két ok együtt soha nem tapasztalt éhínséget eredményezhet.
Mára a száz éve termelt kultúrnövényeink 90 százaléka eltűnt, aminek legfőbb oka, hogy a gazdaságok többsége a nagyobb haszon reményében felhagyott az őshonos növények ültetésével, és áttért a nagyobb hozamot hozó fajták termesztésére. Az ember ilyet nem tehet büntetlenül: az évezredek alatt kitermesztett fajták sokkal életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak voltak a maiaknál.
A sokféleség másik előnye lenne, hogyha az egyiket megtámadja egy járvány, a másik nagy valószínűséggel ellenáll annak, s így mindig van termés, míg ha kevés növényfajtát termesztünk, akkor az akárcsak egyet is érintő, világméretű betegség végzetes lehet az emberre.
Drámaian szűkül a választék
A fajtakihalást jól jelzi egy nemrég készült felmérés, amiből megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államokban száz éve még hétezer almafajtát termeltek, ma pedig alig százfélét, de a világ többi részén sem jobb a helyzet: például a Fülöp-szigeteken szintén száz éve még közel háromezer rizsfajtát termesztettek, mára száznál is kevesebbet. Kínában a száz éve termesztett búzafajták 90 százaléka ugyancsak eltűnt. Európában még súlyosabb a helyzet: egyes szakértői jelentések a gyümölcs- és zöldségfajták 95 százalékos eltűnéséről számolnak be.
A National Geographic magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint ha nem teszünk mielőbb gyors lépéseket a kultúrnövények fajtáinak napjainkban tapasztalt rohamos eltűnése ellen, soha nem látott éhínség köszönthet földünkre. Annál is inkább, mivel bolygónk népessége az idén eléri a hét-, becslések szerint 2045-re pedig a kilencmilliárdot. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a fejlődő országok egyre növekvő igényeivel csak akkor tarthatunk lépést, ha a közeljövőben megduplázzuk az élelemadó növények termesztését.
Támad a szárrozsda
A tudósok leginkább a búzafajták gyors eltűnése miatt aggódnak, mivel világszerte egyre inkább terjed a búza nagy ellensége, az úgynevezett szárrozsdát okozó Puccinia graminis gomba. Az 1999-ben Ugandában azonosított gombatörzs azóta megjelent Kenyában, Etiópiában, Szudánban, Jemenben és nemrég Iránban is. A szakemberek szerint nagy rá az esély, hogy hamarosan India és Pakisztán gabonatermő vidékein is felüti a fejét, onnan pedig már könnyűszerrel átjuthat Oroszországba és Kínába, ha pedig ez bekövetkezik, akkor a járványt akár egy turista cipőjén megtapadt gomba is átviheti az Egyesült Állomokba vagy Európába. Ha a gomba elterjed, úgy Ázsiában és Afrikában egymilliárd ember kenyere kerülhet veszélybe; Amerikában úgy becsülik, hogy a gomba egymilliárd dollár értékű terményt veszélyeztet. Rick Ward, a Cornell Egyetem munkatársa a szárrozsdának ellenálló búzaváltozatot keres, véleménye szerint azonban a kereséssel már elkéstünk, a válság elkerülhetetlen.
Van kiút?
A tudósok jelenleg világszerte gőzerővel kutatják, hogyan lehetne úgy fokozni az élelmiszerek termelését, hogy közben nem szűkítik tovább a genetikai választékot, sőt ha lehet, rég elfeledett fajtákat is újrahonosítanak. A probléma megoldásában kulcsszerep juthat a világon már működő − Noé bárkáiként is emlegetett − 1400 növénygénbanknak, ahol olyan növények magvait őrzik, amelyek részlegesen vagy teljesen eltűntek mezőgazdaságunkból. Az egyik legjelentősebb központ a Spitzbergákon található nemzetközi magtár. Az Északi-sarktól mintegy ezer kilométerre található, Norvégiához tartozó Spitzbergák egyik szigetén a világ többi vetőmagbankjától kapott mintakészleteket őrzik. Az „ítéletnapi vetőmagszéfet” a tengerszint felett 122 méter magasan tárolják, így a magok még akkor is szárazon maradnak, ha teljesen elolvad a sarkvidék jégsapkája.
A vetőmagok védelmének élharcosaként számon tartott Cary Fowler által létrehozott Globális Kultúrnövény Diverzitási Megőrzési Alap a közeljövőben világméretű maggyűjtő expedícióra készül, aminek célja, hogy tízévi rohammunkával felkutassák a búza, a rizs, az árpa, a lencse és a csicseriborsó utolsó vadon élő rokonait. A kutatók véleménye szerint az akcióra azért van mielőbb szükség, hogy felvértezzék a mezőgazdaságot a következő években, évtizedekben bekövetkező klímaváltozásra, amikor kultúrnövényeink a jelenleginél is sokkal nagyobb veszélynek lesznek kitéve. Az alap tudósai azon fognak dolgozni, hogy átplántálják a jó hozamú, de gyengébb genetikai tulajdonságokkal rendelkező növényekbe az ősi növények olyan szívós tulajdonságait, mint például az aszály- vagy az árvíztűrő képesség.
A magyarországi Noé bárkája
Jánossy Andor agrármérnök és agrobotanikus kezdeményezésének köszönhetően Tápiószelén 1958 óta működik magbank, ahol jelenleg mintegy 900 szántóföldi és zöldségnövény, illetve azok vad rokonfajának százezer magmintáját tárolják. A mintákat hűtött magtárolókban őrzik, részben fagyponton, részben pedig – biztonsági tartalékként – mínusz 20 fokon. Az intézet a termesztett növények géngyűjteménye mellett tavaly megalapította a Pannon Magbankot, hogy a Kárpát-medence vadon élő növényeinek a magjait is megőrizzék.
Forrás: mindennapi.hu
Kultúrnövényeink többsége nem tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és gyenge a kórokozókkal szemben. A két ok együtt soha nem tapasztalt éhínséget eredményezhet.
Mára a száz éve termelt kultúrnövényeink 90 százaléka eltűnt, aminek legfőbb oka, hogy a gazdaságok többsége a nagyobb haszon reményében felhagyott az őshonos növények ültetésével, és áttért a nagyobb hozamot hozó fajták termesztésére. Az ember ilyet nem tehet büntetlenül: az évezredek alatt kitermesztett fajták sokkal életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak voltak a maiaknál.
A sokféleség másik előnye lenne, hogyha az egyiket megtámadja egy járvány, a másik nagy valószínűséggel ellenáll annak, s így mindig van termés, míg ha kevés növényfajtát termesztünk, akkor az akárcsak egyet is érintő, világméretű betegség végzetes lehet az emberre.
Drámaian szűkül a választék
A fajtakihalást jól jelzi egy nemrég készült felmérés, amiből megtudhatjuk, hogy az Egyesült Államokban száz éve még hétezer almafajtát termeltek, ma pedig alig százfélét, de a világ többi részén sem jobb a helyzet: például a Fülöp-szigeteken szintén száz éve még közel háromezer rizsfajtát termesztettek, mára száznál is kevesebbet. Kínában a száz éve termesztett búzafajták 90 százaléka ugyancsak eltűnt. Európában még súlyosabb a helyzet: egyes szakértői jelentések a gyümölcs- és zöldségfajták 95 százalékos eltűnéséről számolnak be.
A National Geographic magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint ha nem teszünk mielőbb gyors lépéseket a kultúrnövények fajtáinak napjainkban tapasztalt rohamos eltűnése ellen, soha nem látott éhínség köszönthet földünkre. Annál is inkább, mivel bolygónk népessége az idén eléri a hét-, becslések szerint 2045-re pedig a kilencmilliárdot. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a fejlődő országok egyre növekvő igényeivel csak akkor tarthatunk lépést, ha a közeljövőben megduplázzuk az élelemadó növények termesztését.
Támad a szárrozsda
A tudósok leginkább a búzafajták gyors eltűnése miatt aggódnak, mivel világszerte egyre inkább terjed a búza nagy ellensége, az úgynevezett szárrozsdát okozó Puccinia graminis gomba. Az 1999-ben Ugandában azonosított gombatörzs azóta megjelent Kenyában, Etiópiában, Szudánban, Jemenben és nemrég Iránban is. A szakemberek szerint nagy rá az esély, hogy hamarosan India és Pakisztán gabonatermő vidékein is felüti a fejét, onnan pedig már könnyűszerrel átjuthat Oroszországba és Kínába, ha pedig ez bekövetkezik, akkor a járványt akár egy turista cipőjén megtapadt gomba is átviheti az Egyesült Állomokba vagy Európába. Ha a gomba elterjed, úgy Ázsiában és Afrikában egymilliárd ember kenyere kerülhet veszélybe; Amerikában úgy becsülik, hogy a gomba egymilliárd dollár értékű terményt veszélyeztet. Rick Ward, a Cornell Egyetem munkatársa a szárrozsdának ellenálló búzaváltozatot keres, véleménye szerint azonban a kereséssel már elkéstünk, a válság elkerülhetetlen.
Van kiút?
A tudósok jelenleg világszerte gőzerővel kutatják, hogyan lehetne úgy fokozni az élelmiszerek termelését, hogy közben nem szűkítik tovább a genetikai választékot, sőt ha lehet, rég elfeledett fajtákat is újrahonosítanak. A probléma megoldásában kulcsszerep juthat a világon már működő − Noé bárkáiként is emlegetett − 1400 növénygénbanknak, ahol olyan növények magvait őrzik, amelyek részlegesen vagy teljesen eltűntek mezőgazdaságunkból. Az egyik legjelentősebb központ a Spitzbergákon található nemzetközi magtár. Az Északi-sarktól mintegy ezer kilométerre található, Norvégiához tartozó Spitzbergák egyik szigetén a világ többi vetőmagbankjától kapott mintakészleteket őrzik. Az „ítéletnapi vetőmagszéfet” a tengerszint felett 122 méter magasan tárolják, így a magok még akkor is szárazon maradnak, ha teljesen elolvad a sarkvidék jégsapkája.
A vetőmagok védelmének élharcosaként számon tartott Cary Fowler által létrehozott Globális Kultúrnövény Diverzitási Megőrzési Alap a közeljövőben világméretű maggyűjtő expedícióra készül, aminek célja, hogy tízévi rohammunkával felkutassák a búza, a rizs, az árpa, a lencse és a csicseriborsó utolsó vadon élő rokonait. A kutatók véleménye szerint az akcióra azért van mielőbb szükség, hogy felvértezzék a mezőgazdaságot a következő években, évtizedekben bekövetkező klímaváltozásra, amikor kultúrnövényeink a jelenleginél is sokkal nagyobb veszélynek lesznek kitéve. Az alap tudósai azon fognak dolgozni, hogy átplántálják a jó hozamú, de gyengébb genetikai tulajdonságokkal rendelkező növényekbe az ősi növények olyan szívós tulajdonságait, mint például az aszály- vagy az árvíztűrő képesség.
A magyarországi Noé bárkája
Jánossy Andor agrármérnök és agrobotanikus kezdeményezésének köszönhetően Tápiószelén 1958 óta működik magbank, ahol jelenleg mintegy 900 szántóföldi és zöldségnövény, illetve azok vad rokonfajának százezer magmintáját tárolják. A mintákat hűtött magtárolókban őrzik, részben fagyponton, részben pedig – biztonsági tartalékként – mínusz 20 fokon. Az intézet a termesztett növények géngyűjteménye mellett tavaly megalapította a Pannon Magbankot, hogy a Kárpát-medence vadon élő növényeinek a magjait is megőrizzék.
Forrás: mindennapi.hu
2011. július 13., szerda
2011. július 12., kedd
Haragkezelés új módszerrel
Tudjuk, hogy a harag rossz tanácsadó, de mit csináljunk, ha mégis elönt minket az indulat? Van-e más megoldás az "üss vagy fuss" reakción kívül?
Riekje Boswijk-Hummel, holland pszichoterapeuta Harag című könyvében azt írja, akkor keletkezik bennünk harag, ha a vágyaink elé valamiféle akadály gördül. Ha például egy fárasztó nap után arra vágysz, hogy csobbanj egyet a tó hűvös vizében, de egy kerítés állja utadat, akkor bizony nagyon haragos leszel. Hogy mit kezdesz a haragoddal, az vérmérséklet és egyéni döntés kérdése. Vannak, akik összetűzésbe keverednek a kerítés őrével, kiabálni, veszekedni kezdenek, mások durcássá válnak és visszavonulnak, esetleg panaszkodnak, sajnálják magukat.
A holland pszichológusnő szerint ezek a megoldások egytől egyig károsak, mert rontják az emberi kapcsolatokat. A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a haraggal kapcsolatban a leggyakoribb tévhit, hogy egy kiadós veszekedés megtisztítja a levegőt, mindenki kikiabálja magából a fájdalmát, és utána mehet tovább az élet. Valójában egy veszekedés során további sérüléseket okozunk egymásnak, amelyeket egyesek elraktároznak magukban, és adandó alkalommal sérelmeiket leverik a másikon. Vagyis nagyobb az érzelmi kár, mint a haszon.
Kérj időt! Figyelj befelé!
Mit lehet akkor tenni? A holland pszichológusnő egy cseppet sem könnyű, ám annál hatékonyabb megoldást javasol. Szerinte a harag észlelésének pillanatában érdemes jelezned a másiknak, hogy itt most valami olyasmi történt, ami mellett nem mehetsz el szó nélkül, és ha lehetséges, kérd meg a másikat, iktassatok néhány perc szünetet a társalgásba. Ezzel megfékezheted indulataidat, figyelmedet befelé fordítod, és megvizsgálod, mi okozza haragodat.
A szerző szerint a harag oka rendszerint valamiféle fájdalom, csalódottság, amely abból fakad, hogy a vágyaink nem teljesülhetnek. A befelé fordulás pár percét érdemes azzal töltened, hogy megkeresd, miféle vágyad nem talált kielégülésre. A harag helyett ekkor már csalódottságot, fájdalmat, szomorúságot fogsz érezni. Sokan félnek a fájdalomtól, ezért ilyenkor azt mondják maguknak: "Nem is olyan fontos az egész, ne húzd fel magad!". Ezzel nemcsak a fájdalmukat tagadják meg, hanem a probléma létezését is.
Helyezd át a nézőpontod!
Ha elismered a haragodat, fájdalmadat, akkor empátiát tanúsítasz magad iránt, és valamelyest már le is nyugszol. Hogy mit teszel ezután, már nem a dühöd fogja irányítani. Elterelheted a figyelmedet a történtekről, más célokat tűzhetsz ki, de akár neki is láthatsz a probléma megoldásának.
Ahhoz, hogy meg tudd oldani a konfliktust, szemügyre kell venned azt, aki vagy ami akadályozza a vágyad teljesítését. Ha az akadály egy személy, akkor nincs könnyű dolgod, mert meg kell őrizned a nyugalmadat, és ugyanazzal a nyílt figyelemmel kell fordulnod a másik felé, amellyel az imént befelé fordultál. Először is át kell helyezned a nézőpontodat. Ha a haragodból tekintesz a másikra, akkor csupa olyan dolgot látsz benne, ami igazolja a haragodat. Újra csak azt az önző, agyafúrt gazembert fogod látni, aki mindent elkövet, hogy téged kihozzon a sodrodból. Ha azonban nyílt, semleges figyelemmel próbálod őt szemlélni, akkor már nem csak azt fogod látni, amit tesz, hanem azt is észreveszed, hogy mi rejlik a viselkedése hátterében. Megláthatod például, hogy az illető alapvetően jóindulatú, de jelenlegi viselkedését az elszenvedett fájdalmas tapasztalatok okozzák, és korábbi, dühítő viselkedését már máshogy fogod értelmezni.
Szabadulj meg az ellenségképtől!
A nézőpont áthelyezése néha magától megy, könnyen meglátod a másik esendőségét, néha azonban tudatos erőfeszítésre van szükséged. Nem könnyű ez azért sem, mert ilyenkor szembesülsz azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket te vetítettél rá a másikra. Ez bizony azzal jár, hogy át kell értékelned magadban a másikról alkotott képedet. Ha tartós haragról, ellentétről van szó, bizony meg kell küzdened azért, hogy a jól bevált ellenségképedet lebontsd.
Oldd meg a konfliktust!
A haragodat tehát azzal engeded el, ha áthelyezed a nézőpontodat. Ettől ugyan még nem érted el a vágyadat, a konfliktus esetleg még mindig köztetek áll, de most már a haragod lila ködje nélkül tudsz hozzálátni a probléma megoldásának. Ha a magad iránt tanúsított empátiával fordulsz a másikhoz, akkor meglátod, hogy az "ellenséged" viselkedése mögött milyen vágyak, szükségletek húzódnak meg. Ezt összevetve a saját vágyaiddal, lehet, hogy már nem is olyan nehéz megtalálni a megoldást.
Riekje Boswijk-Hummel, holland pszichoterapeuta Harag című könyvében azt írja, akkor keletkezik bennünk harag, ha a vágyaink elé valamiféle akadály gördül. Ha például egy fárasztó nap után arra vágysz, hogy csobbanj egyet a tó hűvös vizében, de egy kerítés állja utadat, akkor bizony nagyon haragos leszel. Hogy mit kezdesz a haragoddal, az vérmérséklet és egyéni döntés kérdése. Vannak, akik összetűzésbe keverednek a kerítés őrével, kiabálni, veszekedni kezdenek, mások durcássá válnak és visszavonulnak, esetleg panaszkodnak, sajnálják magukat.
A holland pszichológusnő szerint ezek a megoldások egytől egyig károsak, mert rontják az emberi kapcsolatokat. A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a haraggal kapcsolatban a leggyakoribb tévhit, hogy egy kiadós veszekedés megtisztítja a levegőt, mindenki kikiabálja magából a fájdalmát, és utána mehet tovább az élet. Valójában egy veszekedés során további sérüléseket okozunk egymásnak, amelyeket egyesek elraktároznak magukban, és adandó alkalommal sérelmeiket leverik a másikon. Vagyis nagyobb az érzelmi kár, mint a haszon.
Kérj időt! Figyelj befelé!
Mit lehet akkor tenni? A holland pszichológusnő egy cseppet sem könnyű, ám annál hatékonyabb megoldást javasol. Szerinte a harag észlelésének pillanatában érdemes jelezned a másiknak, hogy itt most valami olyasmi történt, ami mellett nem mehetsz el szó nélkül, és ha lehetséges, kérd meg a másikat, iktassatok néhány perc szünetet a társalgásba. Ezzel megfékezheted indulataidat, figyelmedet befelé fordítod, és megvizsgálod, mi okozza haragodat.
A szerző szerint a harag oka rendszerint valamiféle fájdalom, csalódottság, amely abból fakad, hogy a vágyaink nem teljesülhetnek. A befelé fordulás pár percét érdemes azzal töltened, hogy megkeresd, miféle vágyad nem talált kielégülésre. A harag helyett ekkor már csalódottságot, fájdalmat, szomorúságot fogsz érezni. Sokan félnek a fájdalomtól, ezért ilyenkor azt mondják maguknak: "Nem is olyan fontos az egész, ne húzd fel magad!". Ezzel nemcsak a fájdalmukat tagadják meg, hanem a probléma létezését is.
Helyezd át a nézőpontod!
Ha elismered a haragodat, fájdalmadat, akkor empátiát tanúsítasz magad iránt, és valamelyest már le is nyugszol. Hogy mit teszel ezután, már nem a dühöd fogja irányítani. Elterelheted a figyelmedet a történtekről, más célokat tűzhetsz ki, de akár neki is láthatsz a probléma megoldásának.
Ahhoz, hogy meg tudd oldani a konfliktust, szemügyre kell venned azt, aki vagy ami akadályozza a vágyad teljesítését. Ha az akadály egy személy, akkor nincs könnyű dolgod, mert meg kell őrizned a nyugalmadat, és ugyanazzal a nyílt figyelemmel kell fordulnod a másik felé, amellyel az imént befelé fordultál. Először is át kell helyezned a nézőpontodat. Ha a haragodból tekintesz a másikra, akkor csupa olyan dolgot látsz benne, ami igazolja a haragodat. Újra csak azt az önző, agyafúrt gazembert fogod látni, aki mindent elkövet, hogy téged kihozzon a sodrodból. Ha azonban nyílt, semleges figyelemmel próbálod őt szemlélni, akkor már nem csak azt fogod látni, amit tesz, hanem azt is észreveszed, hogy mi rejlik a viselkedése hátterében. Megláthatod például, hogy az illető alapvetően jóindulatú, de jelenlegi viselkedését az elszenvedett fájdalmas tapasztalatok okozzák, és korábbi, dühítő viselkedését már máshogy fogod értelmezni.
Szabadulj meg az ellenségképtől!
A nézőpont áthelyezése néha magától megy, könnyen meglátod a másik esendőségét, néha azonban tudatos erőfeszítésre van szükséged. Nem könnyű ez azért sem, mert ilyenkor szembesülsz azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket te vetítettél rá a másikra. Ez bizony azzal jár, hogy át kell értékelned magadban a másikról alkotott képedet. Ha tartós haragról, ellentétről van szó, bizony meg kell küzdened azért, hogy a jól bevált ellenségképedet lebontsd.
Oldd meg a konfliktust!
A haragodat tehát azzal engeded el, ha áthelyezed a nézőpontodat. Ettől ugyan még nem érted el a vágyadat, a konfliktus esetleg még mindig köztetek áll, de most már a haragod lila ködje nélkül tudsz hozzálátni a probléma megoldásának. Ha a magad iránt tanúsított empátiával fordulsz a másikhoz, akkor meglátod, hogy az "ellenséged" viselkedése mögött milyen vágyak, szükségletek húzódnak meg. Ezt összevetve a saját vágyaiddal, lehet, hogy már nem is olyan nehéz megtalálni a megoldást.
2011. július 11., hétfő
2011. július 10., vasárnap
2011. július 9., szombat
2011. július 8., péntek
" Megtértél, hogy másokat megtéríts"
2009. április 18-án XVI. Benedek pápa a következő szavakkal üdvözölte a Ferences Családot a Gyékényes Káptalan alkalmából:
„Drága barátaim, az utolsó szó, amit meg szeretnék hagyni számotokra, az ugyanaz a szó, amit a Feltámadt Krisztus intézett tanítványaihoz: „Menjetek!” (Mt 28:19; Mk 16:15) ... és folytassátok a mi Urunk Jézus Krisztus házának, az Egyháznak a megújítását ... és csakúgy mint Ferenc, mindig önmagatokkal kezdjétek.”
Mint az Egyház Élő Kövei, a Ferences Világi Rend része ennek a missziónak.
A XIII. Általános Káptalan, amely Brazíliában, az aparecidai Mi Asszonyunk templom közelében kerül megtartásra, a következő témával fog foglakozni: „Megtértél, hogy másokat megtéríts”. Annak érdekében, hogy az esemény gyümölcsöző legyen, kérünk minden Helyi, Regionális és Nemzeti testvéri közösséget, hogy foglalkozzon az említett témával és gazdagítsa ezen elmélkedést a Káptalant megelőzően.
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ1
Az „új evangelizáció” azt a bátorságságot jelenti, amivel új utakat törünk a változó körülményekre és feltételekre adandó válaszainkban, amelyekkel az Egyház szembesül abban a hivatásában, hogy hirdesse és élje a Szentírást napjainkban.
Az „új evangelizáció” elsősorban egy lelki, spirituális tevékenység, amely képessé tesz bennünket a mi időnkben, hogy visszaszerezzük az első keresztények és misszionáriusok bátorságát és erőteljességét.
Az „új evangelizáció” azt is jelenti, hogy vesszük a merészséget, hogy Isten kérdését felvessük ezen problémák összefüggésében, ezáltal teljesítve az Egyház küldetésének különös jellegét és megmutatva, hogy a keresztény távlat, hogyan világosítja meg, példa nélkül álló módon, a történelem nagy problémáit.
Az „új evangelizáció” felszólít bennünket ezzel a világgal való párbeszédre, hogy ne maradjunk bezárva közösségeinkbe és intézményeinkbe, hanem vállaljuk a kihívását az ezen valóságokban való részvételnek, hogy így mondjunk és tegyünk tanúságot ezeken a területeken, belülről. Ez a keresztény martyria formája a mai világban; kapcsolatban, dialógusban maradni még a harcias ateizmus vagy a szélsőséges elvilágiasodás legutóbbi jelenségeivel is, amelynek célja, hogy száműzze Istent az emberi életből.
Az „új evangelizáció” azt jelenti, hogy az Egyháznak meggyőzően fenn kell tartania erőfeszítéseit minden keresztényeknek egy közös tanúságtétellé egyesítésében a világ felé, amellyel tanúságot tesznek az evangéliumi üzenet prófétai és átalakító erejéről. Igazság, béke, együttélés másokkal és a teremtmények védelme jellemezte az ökumenizmust az évtizedek során.
Az „új evangelizáció” egy meghívás minden keresztény közösség számára, hogy nagyobb bizalmat helyezzen a Szentlélekbe, aki vezeti őket a történelem folyamán. Így felül tudnak kerekedni a félelem kísértésén.
Az „új evangelizáció” ezek után azt jelenti, hogy a helyi Egyházainkban arra törekszünk, hogy felállítsunk egy tervet az előzőekben említett jelenségek kiértékeléséhez oly módon, hogy az a remény evangéliumát közvetítse gyakorlati módon.
Az „új evangelizáció” Szt. Pál lángoló felfogásának személyes megújítását jelenti, azt hirdetve: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!”(1Kor 9:16)
ELENGEDHETETLEN ALAPOK AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓHOZ2
„Azok, akik valódi kapcsolatba kerültek Krisztussal, nem tarthatják meg őt önmaguknak; hirdetniük kell őt. Ezért itt tehát nem egy ’új program’ feltalálásáról van szó. A program már létezik; az a terv, amelyet a Szentírásban és az Élő Hagyományokban találunk, és amely mindig ugyanaz marad. Végső soron ennek központja magában Krisztusban van. Őt kell megismernünk, megszeretnünk és utánoznunk, hogy benne megélhessük a szentháromságos életet és vele átalakítsuk a történelmet a mennyei Jeruzsálem beteljesüléséig. Ez egy olyan program, ami nem változik az idő és a kultúrák múlásával, bár figyelembe veszi ezeket az igazi párbeszéd és a hatékony kommunikáció érdekében.”
Ezek az elvek aláhúzzák, hogy amire a Szentlélek hív bennünket a fogadalom által az az, hogy megéljük a Szentírást a Ferences Világi Rendben annak regulája szerint. Ez annak a kérdése, hogy határozottan elköteleződünk-e?
Szentség
Az új evangelizáció fő céljának kell lennie, hogy a hívők számára új életet adjon a szentség ideáljának, a hétköznapi keresztény élet eme magasabb szintjének. Szentség, mely tanúságtételben nyilvánul meg a saját hitünkről, a határtalan jótékonyságról és a szeretetről, amelyet a mindennapi tevékenységeink során megélünk és a gyakorlatban megvalósítunk.(Regula 2. pont)
Imádság
„Keresztény közösségeinknek az ima kimagasló ’iskoláivá’ kell válniuk, amelyben a Krisztussal való találkozás nem csak segítségkérésben fejeződik ki, hanem hálaadásban, dicséretben, imádásba, szemlélődésben, meghallgatásban és lelkes áhítatban is, amíg a szív valóban ’szerelembe esik’. Intenzív ima, igen, de ez nem von el bennünket a történelem eseményei iránti elkötelezettségünktől: szívünknek az isteni szeretetre való megnyílása megnyitja azt a testvéreink iránti szeretetre, és képessé tesz bennünket a történelem alakítására az Isten terve szerint.” „Ha az igehirdető nem imádkozik, végül „önmagát fogja hirdetni”(2Kor4:5 és szavai ’istentelen fecsegéssé’3 silányulnak.”(Regula 8. pont)
A vasárnapi Eucharisztia
„Krisztus feltámadásának igazsága az az eredeti tény, amelyen a keresztény hit alapszik. Nem tudjuk, hogy az új évezred mit tartogat számunkra, de bizonyosak vagyunk abban, hogy Krisztus kezeiben biztonságban van; halálát ünnepelve minden vasárnap az Egyház továbbra is fel fogja mutatni minden generáció számára „ a történelem valódi támpontját, amelyhez a világ eredetének és végső sorsának rejtélye vezet”.. „Amire a világnak szüksége van az Isten szeretete; az, hogy találkozzon Krisztussal és higgyen benne. Ezen oknál fogva az Eucharisztia az Egyház küldetésének forrása és csúcspontja.”4 (Regula 8. pont)
A kiengesztelődés szentsége
„Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” (Lk18:13) A ’bűntudat’ válságával szemben a kiengesztelődés kegyelmének újrafelfedezésére szólítunk fel. Az Úr ajándékai Attól jönnek, aki jól ismeri az emberi szívet.(Regula 7. pont)
Hallgatni az Igét
„Ebben az Istennel folytatott párbeszédben megértjük önmagunkat és válaszokat találunk szívünk legmélyebben elrejtett kérdéseire. Isten csak válaszol a szomjúságra, amely minden ember szívében megtalálható.” „A bűn gyökere az Isten szavára hallgatás hiányában van.” 5 (Regula 4. pont)
Hirdetni az Igét
„Felelősségünk nem korlátozódik pusztán közös értékek ajánlására a világ számára, hanem el kell jutnunk Isten Igéjének nyílt hirdetéséhez. Csak így leszünk hűek Krisztus megbízásához: nem beszélhetünk igazi evangelizációról, ha nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten fiának, a nevét, tanítását, életét, ígéreteit, Országát és misztériumát.”6
„Jézus azt parancsolta nekünk, hogy ezt a kinyilatkoztatást az ő saját tekintélyével közvetítsük másoknak. Minden kereszténynek imádkoznia kell a következő gondolatról: az emberek megváltást nyerhetnek más módokon is, Isten kegyelméből, ha nem is oktatjuk őket a Szentírásra, de a magunk számára nyerhetünk-e megváltást, ha nemtörődömségből, félelemből vagy szégyen miatt-amit Szent Pál a Szentírás miatti szégyenpírnek hívott- vagy téves eszmék eredményeként, nem hirdetjük azt?” 7 „Az a tény, hogy az Isten Igéjének hirdetése emberi életünk tanúságára hív, olyan adottság, ami a keresztény lelkiismeretben egyértelműen jelen van a kezdetek óta, még az üldöztetés körülményei között is. Ezek nem szabad, hogy eltántorítsanak bennünket. Jézus maga mondta tanítványainak:”Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn15:20) ( Regula 6. pont)
A közösségi lét
A gyakorlati tervek készítése előtt egy közösségi lelkiség kialakulását szükséges elősegítenünk. Ez jelzi mindenek felett, hogy a szívnek a Szentháromság misztériumában elmélyülése bennünk lakozik, és amelynek fényét látnunk is kell ragyogni körülöttünk a testvérek arcán.[…] Ne legyenek illúzióink: ha nem követjük ezt a lelki ösvényt, a pusztán külsőséges közösségi formáknak nem sok értelme lesz. Azok hamarosan lélek nélküli szerkezetekké, ’díszlet’ közösségekké válnának, ahelyett hogy a növekedés és önkifejezés eszközei lennének. (Regula 5. és 8. pont)
A küldetés
Kezdve az Egyházon belüli közösség kialakulásával, annak emberbaráti természetéből eredően a közösség megnyílik a misszióra, amely egyetemes szolgálat. Ha ismét igazán Isten szemléléséből indulunk ki, akkor abból meg kell tanulnunk látni őt, különösen azoknak az arcában, akikkel maga is kívánta, hogy azonosítsák: a szegények. […] Az evangelizációnak az emberbaráti szereteten keresztül vezető formája nélkül és a keresztény szegénység tanúsága nélkül az Örömhír hirdetése - amely önmagában az emberszeretet legkiválóbb formája- azt kockáztatja, hogy félreértik.(Regula 6.-19. pont)
Mária nyomdokában
„Apostoli és pasztorális tevékenységünk soha nem lesz termékeny, ha nem tanulunk Máriától; hogy engedjük magunkat alakítani Isten bennünk végbemenő munkája által.8 Az új evangelizációban, csakúgy, mint az első Pünkösdkor, Máriának helye van.”9 (Regula 9. pont)
A kegyelem elsődlegessége
„Fennáll a kísértés, mely minden lelki utazást és pasztorális munkát állandóan elkísér, nevezetesen az a gondolat, hogy az eredmény a mi tervezési és cselekvési képességeinktől függ. Végzetes annak elfelejtése, hogy „nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15:5)” (Regula 4. pont)
FERENCES VILÁGI RENDI KÜLDETÉSÜNK
Amikor II. János Pál Pápa, 2002. november 22-én audiencián fogadta az FVR Általános Káptalan résztvevőit, a kérdésekre adott válaszaiban határozottan vezette az FVR-t a jövő felé, ami Krisztus. Háromszor buzdított bennünket: Az Egyház vár rátok….a Regula 3. pontja szerint. „ A jelenlegi regula hozzáigazítja a Ferences Világi Rendet az Anyaszentegyház szükségleteihez és elvárásaihoz a változó idő feltételei között.”
„A jövőbe kell tekintenetek és evezzetek a mélyre: Duc in altum! (Lk 5:4)
Az Egyház nagy szolgálatot vár a maga nemében páratlan Ferences Világi Rendtől Isten Országának ügyében a mai világban. Az Egyház azt várja a Rendetektől, hogy minden szinten modellje legyen a fejlődő, szervezett és karizmatikus egységnek, hogy mint „ a szeretet közössége” mutatkozzatok be a világnak ( Regula 22.pont). Tőletek, ferences világi rendiek, az Egyház a keresztény és ferences élet bátor és következetes tanúságát várja, amelynek célja egy még inkább testvéri és evangéliumi világot építeni Isten Országának megvalósulásáért.[…]
Meghívást kaptatok saját hozzájárulásotok teljesítésére, hogy siettessétek olyan civilizáció eljövetelét, amelyben az emberi személy méltósága, az egymásért érzett felelősség és szeretet élő valósággá válhat. Az egyetemes testvéri együttérzés igazi alapjait kell elmélyítenetek és a vendégszeretet és testvériség lelkületét kell kialakítanotok mindenhol. Határozottan szálljatok szembe mindenfajta kizsákmányolással, megkülönböztetéssel és marginalizálással és a másokkal szembeni közöny magatartásával. Világi Ferencesek, hivatásotoknál fogva az Egyházhoz és a társadalomhoz tartozásotokat, mint elválaszthatatlan valóságot élitek meg.
Ebből eredően mindenekelőtt arra kaptatok meghívást, hogy személyes tanúságot hordozzatok ott, ahol éltek: mindenek előtt: a családi életben, a munkában, az örömben és szenvedésben, az emberekkel való találkozásban, akik mind testvérek ugyanazon Atyában; a társadalmi életben való jelenlét és részvétel által és a minden teremtménnyel való testvéri kapcsolatban.” (Ált. Konst. 12.1.) Talán nem kell majd mártírként a véreteket ontanotok, de arra biztosan
meghívást kaptok, hogy egyértelmű és állhatatos tanúságot tegyetek a keresztségi és bérmálási fogadalmaitok teljesítésében, amelyeket megújítottatok és megerősítettetek a ferences világi rendi fogadalmatokkal. […]
„MIT TEGYÜNK, TESTVÉREK?” (Apcsel 2:37)
Megállapodhatunk közösségi szinten-helyi, regionális, nemzeti vagy nemzetközi- a pasztorális tevékenység alkotóelemeiről (célok és módszerek, minden testvér képzése és méltatása, és a szükséges eszközök előteremtése) annak érdekében, hogy megkönnyítsük Jézus hirdetését, amelynek el kellene érnie azon embereket, akik a közösségeket formálják, akik a társadalmat és a kultúrát mélyítik az evangeliumi értékekről tett tanúbizonyságuknak köszönhetően, amint azt a Pápa is kérte Szt. Ferenctől. Egy megújult merészség tüzelje mindannyiónkat, közösségeinket, az FVR-t és a Ferences Ifjúságot. „A hit lelkes önbizalmának párosulnia kell az ész merészségével.”10
A fiatalok, a családok, akik szenvednek, a politika és kultúra világa stb., mindezen emberi közegek hívják a világi ferenceseket. Az erős hívás, amely a „menjetek az Evangéliumból az élet felé, és az életből az Evangélium felé” szabályból ered, az egy bölcs gyakorlat - amikor az embernek választania kell személyes vagy közösségi szinten – és amely előnybe részesíti azt az odafigyelést, ami az ’idők jelei’-t megilleti.
Szükség van az evangelizációra:
a családokért - melyek az élet és szeretet szentélyei
A család az élet és a szeretet szentélye, amelynek manapság nagyobb támogatásra van szüksége, mint valaha. A házasság intézményét számos irányból támadják abból az uralkodó felfogásból és abból a gondolkodásmód elterjedéséből eredően, amely eljelentékteleníti az emberi testet és nemi különbözőséget (gender). Isten szava újra megerősíti az emberi lény eredeti istenségét - férfinek és nőnek teremtve-, amely hűséges, kölcsönös és gyümölcsöző szerelemre hivatott. 11
A család pótolhatatlan. Intenzív és életerős család-pasztorációs szolgálatra van szükség. A hiteles családpolitikát támogatni kell és a családnak, mint társadalmi alanynak, jogokat kell biztosítani. A Regulánk szólít fel erre bennünket (Regula 17. pont; Ált.Konst. 24.p):
„Menj Ferenc és újítsd meg családi Egyházamat, mely romokban van.”
,hogy pártoljuk a Ferences Ifjúság és a ferences gyermekek csoportjainak megszületését
Oktatási vészhelyzet van, ezért sürgős szükség van az élethez és a helyes viselkedéshez szükséges alapvető értékek továbbadására az új generációk számára. Amikor a lelkiismeretet többé nem képezzük, az igazság fénye elhalványul. Az igazságról beszélve sokan úgy gondolják, hogy az túl „tekintélyelvű”. Ilyen gondolkodás vezet az élet jóságának kétségbe vonásához (Jó élni?). Bizonyos kultúrák egyfajta ’önutálat’ jellemvonása terjed és a kapcsolatok és elköteleződések érvényessége, amely az életet teljessé teszi, viszonylagossá válik. Valóban szükség van igaz oktatókra, akik képesek formálni az egyéneket, akik aztán az életet a maga teljességében képesek megélni, akik képesek élő kapcsolatba lépni Jézus Krisztussal, és akik képesek meghozni a maguk egyedi hozzájárulásukat a közjóért.
Közösségeinket szólítjuk: sok tagunk maga is szülő, akik némelyike személyesen is megtapasztalja ezt az oktatási zűrzavart. És mégis Szent Ferenc és az FVR szentjeinek tapasztalata a lelkesítés rendkívüli forrása az oktatási gyakorlatra és cselekvésre.
a későbbi oktatók képzőiért
„Egy valóban hatékony pasztorális szolgálat felállításáért, támogatnunk kell a későbbi oktatók képzését, amely felöleli speciális iskolák és tanfolyamok szervezését is.”12 Közösségeinket olyan helyekké kell tennünk, ahol felnőtt személyek ingyenes képzése folyik, akik aztán cserében képesek mások oktatására, Isten kérdésének felvetésére azok életében, munkájában és családjában. Ez egész biztosan egyike azon elkötelezettségeknek, amely jellemzője az új evangelizációnak (2Tim 2:2). Közösségeinknek az is kötelessége, hogy támogassák azon személyeket, akik elkötelezik magukat az oktatási feladatokra, amelyek alapvetőek az Egyház és az emberiség jövője számára. Képzésük nem korlátozódhat egyszerű technikai felkészítésre. Ez elsősorban és leginkább egy integráló, egységbe rendező képzés.
az emberi és környezeti felfogásért
Ha hiányzik a tisztelet az élet és a természetes halál jogához, ha az emberi fogantatás, terhesség és szülés mesterséges, ha emberi embriókat áldoznak fel a kutatáshoz, a társadalom lelkiismerete zsákutcába kerül, elveszítve az emberi és vele együtt a környezeti felfogás fogalmát. A környezet iránti kötelességeink szorosan összefüggenek az ember iránti kötelességeinkkel, tekintettel önmagára és másokkal való kapcsolatára. Helytelen lenne, ha egyes kötelességeket betartanánk miközben más kötelességeket elhanyagolunk. Ezen a ponton mély ellentmondás húzódik mai felfogásunkban és gyakorlatunkban: aki megalázza az embert, az pusztítja a környezetet és károsítja a társadalmat is. Ez azt jelenti, hogy nekünk ferenceseknek, közvetítenünk kell a Szentírás logikáját a közéletben, a politikában, a kultúra, az egészségügy és az oktatás területén…bátor kezdeményezések és tevékenységeken keresztül, amely a szeretet civilizációját fogja felépíteni (Regula 14.pont).
a Krisztust nélkülözők szolgálatáért
Ha mi valóban ismét Krisztus szemléléséből indulunk ki, akkor meg kell tanulnunk Őt látni különösen azok arcában, akikkel Ő maga is azt akarta, hogy azonosítsák: a szegények.
Krisztus különleges jelenléte fedezhető fel a szegényekben, és ez azt igényli az Egyháztól, hogy előnybe részesítse őket. A mai időkben, a szegénység hagyományos formái mellett, a szegénység új keletű megnyilvánulásaira gondolunk: az élet értelmének hiányából eredő kétségbeesés, drogfüggőség, az elhagyatottságtól való félelem öregkorban vagy betegség esetén, a társadalom peremére szorulás vagy társadalmi megkülönböztetés, diszkrimináció.
Most egy újfajta ’ötletességre’(kreativitásra) van szükség az emberszeretet gyakorlásában, amely hatékony segítséget nyújt, de egyúttal ’közelébe is kerül’ azoknak, akik szenvednek. Ezért biztosítanunk kell, hogy minden keresztény közösségben a szegények ’otthon érezzék’ magukat.13 Ez Szent Ferenc életének és tanításának igazi jele: „Ismerem a szegény és megfeszített Krisztust.”. A világi ferenceseknek, Ferenc példáját követve, szintén ’otthon kell érezniük magukat’ a szegények között és nagylelkűen eljárni velük.
Ezért szükséges az Egyház szociális tanításának oktatása közösségeinkben.
a tömegtájékoztatásért, hogy elvigyük Jézust mindenkihez
A jelenlegi kultúra mély és naprakész megértése szükséges ahhoz, hogy az új evangelizáció hatékony lehessen. A különböző kommunikációs eszközök szerepe döntő. Ismerni kell ezen eszközöket szokványos formájukban (Ferenc levelet írt a követőinek, a vezetőknek stb.) és azok legfrissebb formáiban (Maximilian Kolbe használta a nyomtatást, a rádiót és a televíziót) valamint képesnek is kell lenni azok használatára. Az internet oldalakat, fórumokat és más rendszereket fel kell használni arra, hogy hatékonyan közvetíteni tudjuk Krisztus üzenetét nagyszámú ember felé.14
Támpontok egy közös áttekintéshez az új evangelizációról, kérdések formájában
Közösségeink jelentős változásokat tapasztalnak
1. Milyen következtetéseket lehet levonni a különböző FVR helyi közösségek jelenlegi
helyzetének kiértékeléséből az új evangelizáció szemszögéből?
A világ jelentős változásokon megy keresztül, amelyek új helyzeteket és kihívásokat jelentenek: kultúra (elvilágiasodás), társadalom (népek keveredése), tömegtájékoztatás, gazdaság, tudomány és városi élet.
2. Milyen kérdéseket és problémákat vetnek fel ezek? Milyen válaszok születnek ezekre?
Az új evangelizációban közösségeinknek át kell alakulniuk gondolkodásukban, hogy így folytatni tudják az igehirdetés küldetésének teljesítését ezeken az új területeken.
3. Közösségeink hogyan fogtak bele és hajtották végre II. János Pál pápa felhívását „az új
evangelizációra, amely új annak buzgalmában, módszereiben és megnyilvánulásaiban.”
Milyen tettekkel vagy konkrét változtatásokkal?
A mai idők arra szólítják fel az Egyházat, hogy megújítsa hittérítési módját és formáit, és hogy új készségességet mutasson hitünk és reményünk bemutatására.
4. A missziós lelkületű igehirdetés szorgalmazása közösségeink pasztorális tevékenységeinek
szokásos elemévé vált? Vagy csökkent az abbéli meggyőződés, hogy ezt a missziót a saját
közösségeinkben, helyi keresztény gyülekezetekben és életünk mindennapi helyzeteiben is
végeznünk kell? Hogy tud ez konkrét valósággá válni?
Az új evangelizáció azt igényli, hogy meghalljuk és megvalósítsuk ezt a hívást az igehirdetésre és tanúságtevésre, ami gazdag termést ígér.
5. Milyen evangelizációs terveket javasolnak közösségeink? A közösségek, hogyan érik el
tagjaikat és hogyan képzik őket, hogy családokat, YouFra fiataljait és gyerekeket
térítsenek?
6. Hogyan tudjuk felkészíteni közösségeinket erre a bővülésre, az evangelizáció bőséges
termésére, új testvérek fogadására?
Záró következtetések
Duc in altum! A pasztorális munka lelkes újjáalakítása vár ránk. Ez egy olyan munka, amelynek mindannyian részesei vagyunk. A Szent Lélek személyesen – aki Ferenc szívét megvilágosította az Ő fénye által, aki a minden teremtménnyel átélt testvéri közösségben megismertette őt a szegény és megfeszített Jézus misztériumával is, és aki rábízta az Egyház megújításának legnagyobb küldetését – hívja a Ferences Világi Rendet és a Ferences Ifjúságot. A Szent Lélek megragadott bennünket ferences fogadalmunk pillanatában és küld bennünket az egész világra az Egyház nevében.
„A rám eső részt megtettem, Krisztus mutassa meg nektek a ti részeteket.” (Szent Ferenc Legendája 14,3)
Mária, az új evangelizáció csillaga, támogatni és vezetni fog bennünket ezen a hűséges úton, hogy megéljünk egy még merészebb életet az Evangélium szerint.
„Mindenható, örök, igazságos és könyörülő Isten, add meg nekünk, nyomorúságos embereknek, hogy éretted mindig azt tegyük, amiről tudjuk, hogy megfelel akaratodnak, és mindig azt akarjuk, ami neked tetszik, hogy így bensőleg megtisztítva, bensőleg megvilágosítva és a Szentlélek tüzétől lángra lobbantva nyomába szegődhessünk a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, és kizárólag a te kegyelmedből eljussunk hozzád, ó, Fölséges, ki tökéletes Háromságban és egyszerű Egységben élsz és uralkodol és dicsőségben ragyogsz mindenható Istenünk, minden századokon át. Ámen.” ( Az egész rendhez írt levél, 50-52)
„Drága barátaim, az utolsó szó, amit meg szeretnék hagyni számotokra, az ugyanaz a szó, amit a Feltámadt Krisztus intézett tanítványaihoz: „Menjetek!” (Mt 28:19; Mk 16:15) ... és folytassátok a mi Urunk Jézus Krisztus házának, az Egyháznak a megújítását ... és csakúgy mint Ferenc, mindig önmagatokkal kezdjétek.”
Mint az Egyház Élő Kövei, a Ferences Világi Rend része ennek a missziónak.
A XIII. Általános Káptalan, amely Brazíliában, az aparecidai Mi Asszonyunk templom közelében kerül megtartásra, a következő témával fog foglakozni: „Megtértél, hogy másokat megtéríts”. Annak érdekében, hogy az esemény gyümölcsöző legyen, kérünk minden Helyi, Regionális és Nemzeti testvéri közösséget, hogy foglalkozzon az említett témával és gazdagítsa ezen elmélkedést a Káptalant megelőzően.
AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓ1
Az „új evangelizáció” azt a bátorságságot jelenti, amivel új utakat törünk a változó körülményekre és feltételekre adandó válaszainkban, amelyekkel az Egyház szembesül abban a hivatásában, hogy hirdesse és élje a Szentírást napjainkban.
Az „új evangelizáció” elsősorban egy lelki, spirituális tevékenység, amely képessé tesz bennünket a mi időnkben, hogy visszaszerezzük az első keresztények és misszionáriusok bátorságát és erőteljességét.
Az „új evangelizáció” azt is jelenti, hogy vesszük a merészséget, hogy Isten kérdését felvessük ezen problémák összefüggésében, ezáltal teljesítve az Egyház küldetésének különös jellegét és megmutatva, hogy a keresztény távlat, hogyan világosítja meg, példa nélkül álló módon, a történelem nagy problémáit.
Az „új evangelizáció” felszólít bennünket ezzel a világgal való párbeszédre, hogy ne maradjunk bezárva közösségeinkbe és intézményeinkbe, hanem vállaljuk a kihívását az ezen valóságokban való részvételnek, hogy így mondjunk és tegyünk tanúságot ezeken a területeken, belülről. Ez a keresztény martyria formája a mai világban; kapcsolatban, dialógusban maradni még a harcias ateizmus vagy a szélsőséges elvilágiasodás legutóbbi jelenségeivel is, amelynek célja, hogy száműzze Istent az emberi életből.
Az „új evangelizáció” azt jelenti, hogy az Egyháznak meggyőzően fenn kell tartania erőfeszítéseit minden keresztényeknek egy közös tanúságtétellé egyesítésében a világ felé, amellyel tanúságot tesznek az evangéliumi üzenet prófétai és átalakító erejéről. Igazság, béke, együttélés másokkal és a teremtmények védelme jellemezte az ökumenizmust az évtizedek során.
Az „új evangelizáció” egy meghívás minden keresztény közösség számára, hogy nagyobb bizalmat helyezzen a Szentlélekbe, aki vezeti őket a történelem folyamán. Így felül tudnak kerekedni a félelem kísértésén.
Az „új evangelizáció” ezek után azt jelenti, hogy a helyi Egyházainkban arra törekszünk, hogy felállítsunk egy tervet az előzőekben említett jelenségek kiértékeléséhez oly módon, hogy az a remény evangéliumát közvetítse gyakorlati módon.
Az „új evangelizáció” Szt. Pál lángoló felfogásának személyes megújítását jelenti, azt hirdetve: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!”(1Kor 9:16)
ELENGEDHETETLEN ALAPOK AZ ÚJ EVANGELIZÁCIÓHOZ2
„Azok, akik valódi kapcsolatba kerültek Krisztussal, nem tarthatják meg őt önmaguknak; hirdetniük kell őt. Ezért itt tehát nem egy ’új program’ feltalálásáról van szó. A program már létezik; az a terv, amelyet a Szentírásban és az Élő Hagyományokban találunk, és amely mindig ugyanaz marad. Végső soron ennek központja magában Krisztusban van. Őt kell megismernünk, megszeretnünk és utánoznunk, hogy benne megélhessük a szentháromságos életet és vele átalakítsuk a történelmet a mennyei Jeruzsálem beteljesüléséig. Ez egy olyan program, ami nem változik az idő és a kultúrák múlásával, bár figyelembe veszi ezeket az igazi párbeszéd és a hatékony kommunikáció érdekében.”
Ezek az elvek aláhúzzák, hogy amire a Szentlélek hív bennünket a fogadalom által az az, hogy megéljük a Szentírást a Ferences Világi Rendben annak regulája szerint. Ez annak a kérdése, hogy határozottan elköteleződünk-e?
Szentség
Az új evangelizáció fő céljának kell lennie, hogy a hívők számára új életet adjon a szentség ideáljának, a hétköznapi keresztény élet eme magasabb szintjének. Szentség, mely tanúságtételben nyilvánul meg a saját hitünkről, a határtalan jótékonyságról és a szeretetről, amelyet a mindennapi tevékenységeink során megélünk és a gyakorlatban megvalósítunk.(Regula 2. pont)
Imádság
„Keresztény közösségeinknek az ima kimagasló ’iskoláivá’ kell válniuk, amelyben a Krisztussal való találkozás nem csak segítségkérésben fejeződik ki, hanem hálaadásban, dicséretben, imádásba, szemlélődésben, meghallgatásban és lelkes áhítatban is, amíg a szív valóban ’szerelembe esik’. Intenzív ima, igen, de ez nem von el bennünket a történelem eseményei iránti elkötelezettségünktől: szívünknek az isteni szeretetre való megnyílása megnyitja azt a testvéreink iránti szeretetre, és képessé tesz bennünket a történelem alakítására az Isten terve szerint.” „Ha az igehirdető nem imádkozik, végül „önmagát fogja hirdetni”(2Kor4:5 és szavai ’istentelen fecsegéssé’3 silányulnak.”(Regula 8. pont)
A vasárnapi Eucharisztia
„Krisztus feltámadásának igazsága az az eredeti tény, amelyen a keresztény hit alapszik. Nem tudjuk, hogy az új évezred mit tartogat számunkra, de bizonyosak vagyunk abban, hogy Krisztus kezeiben biztonságban van; halálát ünnepelve minden vasárnap az Egyház továbbra is fel fogja mutatni minden generáció számára „ a történelem valódi támpontját, amelyhez a világ eredetének és végső sorsának rejtélye vezet”.. „Amire a világnak szüksége van az Isten szeretete; az, hogy találkozzon Krisztussal és higgyen benne. Ezen oknál fogva az Eucharisztia az Egyház küldetésének forrása és csúcspontja.”4 (Regula 8. pont)
A kiengesztelődés szentsége
„Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” (Lk18:13) A ’bűntudat’ válságával szemben a kiengesztelődés kegyelmének újrafelfedezésére szólítunk fel. Az Úr ajándékai Attól jönnek, aki jól ismeri az emberi szívet.(Regula 7. pont)
Hallgatni az Igét
„Ebben az Istennel folytatott párbeszédben megértjük önmagunkat és válaszokat találunk szívünk legmélyebben elrejtett kérdéseire. Isten csak válaszol a szomjúságra, amely minden ember szívében megtalálható.” „A bűn gyökere az Isten szavára hallgatás hiányában van.” 5 (Regula 4. pont)
Hirdetni az Igét
„Felelősségünk nem korlátozódik pusztán közös értékek ajánlására a világ számára, hanem el kell jutnunk Isten Igéjének nyílt hirdetéséhez. Csak így leszünk hűek Krisztus megbízásához: nem beszélhetünk igazi evangelizációról, ha nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten fiának, a nevét, tanítását, életét, ígéreteit, Országát és misztériumát.”6
„Jézus azt parancsolta nekünk, hogy ezt a kinyilatkoztatást az ő saját tekintélyével közvetítsük másoknak. Minden kereszténynek imádkoznia kell a következő gondolatról: az emberek megváltást nyerhetnek más módokon is, Isten kegyelméből, ha nem is oktatjuk őket a Szentírásra, de a magunk számára nyerhetünk-e megváltást, ha nemtörődömségből, félelemből vagy szégyen miatt-amit Szent Pál a Szentírás miatti szégyenpírnek hívott- vagy téves eszmék eredményeként, nem hirdetjük azt?” 7 „Az a tény, hogy az Isten Igéjének hirdetése emberi életünk tanúságára hív, olyan adottság, ami a keresztény lelkiismeretben egyértelműen jelen van a kezdetek óta, még az üldöztetés körülményei között is. Ezek nem szabad, hogy eltántorítsanak bennünket. Jézus maga mondta tanítványainak:”Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn15:20) ( Regula 6. pont)
A közösségi lét
A gyakorlati tervek készítése előtt egy közösségi lelkiség kialakulását szükséges elősegítenünk. Ez jelzi mindenek felett, hogy a szívnek a Szentháromság misztériumában elmélyülése bennünk lakozik, és amelynek fényét látnunk is kell ragyogni körülöttünk a testvérek arcán.[…] Ne legyenek illúzióink: ha nem követjük ezt a lelki ösvényt, a pusztán külsőséges közösségi formáknak nem sok értelme lesz. Azok hamarosan lélek nélküli szerkezetekké, ’díszlet’ közösségekké válnának, ahelyett hogy a növekedés és önkifejezés eszközei lennének. (Regula 5. és 8. pont)
A küldetés
Kezdve az Egyházon belüli közösség kialakulásával, annak emberbaráti természetéből eredően a közösség megnyílik a misszióra, amely egyetemes szolgálat. Ha ismét igazán Isten szemléléséből indulunk ki, akkor abból meg kell tanulnunk látni őt, különösen azoknak az arcában, akikkel maga is kívánta, hogy azonosítsák: a szegények. […] Az evangelizációnak az emberbaráti szereteten keresztül vezető formája nélkül és a keresztény szegénység tanúsága nélkül az Örömhír hirdetése - amely önmagában az emberszeretet legkiválóbb formája- azt kockáztatja, hogy félreértik.(Regula 6.-19. pont)
Mária nyomdokában
„Apostoli és pasztorális tevékenységünk soha nem lesz termékeny, ha nem tanulunk Máriától; hogy engedjük magunkat alakítani Isten bennünk végbemenő munkája által.8 Az új evangelizációban, csakúgy, mint az első Pünkösdkor, Máriának helye van.”9 (Regula 9. pont)
A kegyelem elsődlegessége
„Fennáll a kísértés, mely minden lelki utazást és pasztorális munkát állandóan elkísér, nevezetesen az a gondolat, hogy az eredmény a mi tervezési és cselekvési képességeinktől függ. Végzetes annak elfelejtése, hogy „nálam nélkül semmit sem tehettek” (Jn 15:5)” (Regula 4. pont)
FERENCES VILÁGI RENDI KÜLDETÉSÜNK
Amikor II. János Pál Pápa, 2002. november 22-én audiencián fogadta az FVR Általános Káptalan résztvevőit, a kérdésekre adott válaszaiban határozottan vezette az FVR-t a jövő felé, ami Krisztus. Háromszor buzdított bennünket: Az Egyház vár rátok….a Regula 3. pontja szerint. „ A jelenlegi regula hozzáigazítja a Ferences Világi Rendet az Anyaszentegyház szükségleteihez és elvárásaihoz a változó idő feltételei között.”
„A jövőbe kell tekintenetek és evezzetek a mélyre: Duc in altum! (Lk 5:4)
Az Egyház nagy szolgálatot vár a maga nemében páratlan Ferences Világi Rendtől Isten Országának ügyében a mai világban. Az Egyház azt várja a Rendetektől, hogy minden szinten modellje legyen a fejlődő, szervezett és karizmatikus egységnek, hogy mint „ a szeretet közössége” mutatkozzatok be a világnak ( Regula 22.pont). Tőletek, ferences világi rendiek, az Egyház a keresztény és ferences élet bátor és következetes tanúságát várja, amelynek célja egy még inkább testvéri és evangéliumi világot építeni Isten Országának megvalósulásáért.[…]
Meghívást kaptatok saját hozzájárulásotok teljesítésére, hogy siettessétek olyan civilizáció eljövetelét, amelyben az emberi személy méltósága, az egymásért érzett felelősség és szeretet élő valósággá válhat. Az egyetemes testvéri együttérzés igazi alapjait kell elmélyítenetek és a vendégszeretet és testvériség lelkületét kell kialakítanotok mindenhol. Határozottan szálljatok szembe mindenfajta kizsákmányolással, megkülönböztetéssel és marginalizálással és a másokkal szembeni közöny magatartásával. Világi Ferencesek, hivatásotoknál fogva az Egyházhoz és a társadalomhoz tartozásotokat, mint elválaszthatatlan valóságot élitek meg.
Ebből eredően mindenekelőtt arra kaptatok meghívást, hogy személyes tanúságot hordozzatok ott, ahol éltek: mindenek előtt: a családi életben, a munkában, az örömben és szenvedésben, az emberekkel való találkozásban, akik mind testvérek ugyanazon Atyában; a társadalmi életben való jelenlét és részvétel által és a minden teremtménnyel való testvéri kapcsolatban.” (Ált. Konst. 12.1.) Talán nem kell majd mártírként a véreteket ontanotok, de arra biztosan
meghívást kaptok, hogy egyértelmű és állhatatos tanúságot tegyetek a keresztségi és bérmálási fogadalmaitok teljesítésében, amelyeket megújítottatok és megerősítettetek a ferences világi rendi fogadalmatokkal. […]
„MIT TEGYÜNK, TESTVÉREK?” (Apcsel 2:37)
Megállapodhatunk közösségi szinten-helyi, regionális, nemzeti vagy nemzetközi- a pasztorális tevékenység alkotóelemeiről (célok és módszerek, minden testvér képzése és méltatása, és a szükséges eszközök előteremtése) annak érdekében, hogy megkönnyítsük Jézus hirdetését, amelynek el kellene érnie azon embereket, akik a közösségeket formálják, akik a társadalmat és a kultúrát mélyítik az evangeliumi értékekről tett tanúbizonyságuknak köszönhetően, amint azt a Pápa is kérte Szt. Ferenctől. Egy megújult merészség tüzelje mindannyiónkat, közösségeinket, az FVR-t és a Ferences Ifjúságot. „A hit lelkes önbizalmának párosulnia kell az ész merészségével.”10
A fiatalok, a családok, akik szenvednek, a politika és kultúra világa stb., mindezen emberi közegek hívják a világi ferenceseket. Az erős hívás, amely a „menjetek az Evangéliumból az élet felé, és az életből az Evangélium felé” szabályból ered, az egy bölcs gyakorlat - amikor az embernek választania kell személyes vagy közösségi szinten – és amely előnybe részesíti azt az odafigyelést, ami az ’idők jelei’-t megilleti.
Szükség van az evangelizációra:
a családokért - melyek az élet és szeretet szentélyei
A család az élet és a szeretet szentélye, amelynek manapság nagyobb támogatásra van szüksége, mint valaha. A házasság intézményét számos irányból támadják abból az uralkodó felfogásból és abból a gondolkodásmód elterjedéséből eredően, amely eljelentékteleníti az emberi testet és nemi különbözőséget (gender). Isten szava újra megerősíti az emberi lény eredeti istenségét - férfinek és nőnek teremtve-, amely hűséges, kölcsönös és gyümölcsöző szerelemre hivatott. 11
A család pótolhatatlan. Intenzív és életerős család-pasztorációs szolgálatra van szükség. A hiteles családpolitikát támogatni kell és a családnak, mint társadalmi alanynak, jogokat kell biztosítani. A Regulánk szólít fel erre bennünket (Regula 17. pont; Ált.Konst. 24.p):
„Menj Ferenc és újítsd meg családi Egyházamat, mely romokban van.”
,hogy pártoljuk a Ferences Ifjúság és a ferences gyermekek csoportjainak megszületését
Oktatási vészhelyzet van, ezért sürgős szükség van az élethez és a helyes viselkedéshez szükséges alapvető értékek továbbadására az új generációk számára. Amikor a lelkiismeretet többé nem képezzük, az igazság fénye elhalványul. Az igazságról beszélve sokan úgy gondolják, hogy az túl „tekintélyelvű”. Ilyen gondolkodás vezet az élet jóságának kétségbe vonásához (Jó élni?). Bizonyos kultúrák egyfajta ’önutálat’ jellemvonása terjed és a kapcsolatok és elköteleződések érvényessége, amely az életet teljessé teszi, viszonylagossá válik. Valóban szükség van igaz oktatókra, akik képesek formálni az egyéneket, akik aztán az életet a maga teljességében képesek megélni, akik képesek élő kapcsolatba lépni Jézus Krisztussal, és akik képesek meghozni a maguk egyedi hozzájárulásukat a közjóért.
Közösségeinket szólítjuk: sok tagunk maga is szülő, akik némelyike személyesen is megtapasztalja ezt az oktatási zűrzavart. És mégis Szent Ferenc és az FVR szentjeinek tapasztalata a lelkesítés rendkívüli forrása az oktatási gyakorlatra és cselekvésre.
a későbbi oktatók képzőiért
„Egy valóban hatékony pasztorális szolgálat felállításáért, támogatnunk kell a későbbi oktatók képzését, amely felöleli speciális iskolák és tanfolyamok szervezését is.”12 Közösségeinket olyan helyekké kell tennünk, ahol felnőtt személyek ingyenes képzése folyik, akik aztán cserében képesek mások oktatására, Isten kérdésének felvetésére azok életében, munkájában és családjában. Ez egész biztosan egyike azon elkötelezettségeknek, amely jellemzője az új evangelizációnak (2Tim 2:2). Közösségeinknek az is kötelessége, hogy támogassák azon személyeket, akik elkötelezik magukat az oktatási feladatokra, amelyek alapvetőek az Egyház és az emberiség jövője számára. Képzésük nem korlátozódhat egyszerű technikai felkészítésre. Ez elsősorban és leginkább egy integráló, egységbe rendező képzés.
az emberi és környezeti felfogásért
Ha hiányzik a tisztelet az élet és a természetes halál jogához, ha az emberi fogantatás, terhesség és szülés mesterséges, ha emberi embriókat áldoznak fel a kutatáshoz, a társadalom lelkiismerete zsákutcába kerül, elveszítve az emberi és vele együtt a környezeti felfogás fogalmát. A környezet iránti kötelességeink szorosan összefüggenek az ember iránti kötelességeinkkel, tekintettel önmagára és másokkal való kapcsolatára. Helytelen lenne, ha egyes kötelességeket betartanánk miközben más kötelességeket elhanyagolunk. Ezen a ponton mély ellentmondás húzódik mai felfogásunkban és gyakorlatunkban: aki megalázza az embert, az pusztítja a környezetet és károsítja a társadalmat is. Ez azt jelenti, hogy nekünk ferenceseknek, közvetítenünk kell a Szentírás logikáját a közéletben, a politikában, a kultúra, az egészségügy és az oktatás területén…bátor kezdeményezések és tevékenységeken keresztül, amely a szeretet civilizációját fogja felépíteni (Regula 14.pont).
a Krisztust nélkülözők szolgálatáért
Ha mi valóban ismét Krisztus szemléléséből indulunk ki, akkor meg kell tanulnunk Őt látni különösen azok arcában, akikkel Ő maga is azt akarta, hogy azonosítsák: a szegények.
Krisztus különleges jelenléte fedezhető fel a szegényekben, és ez azt igényli az Egyháztól, hogy előnybe részesítse őket. A mai időkben, a szegénység hagyományos formái mellett, a szegénység új keletű megnyilvánulásaira gondolunk: az élet értelmének hiányából eredő kétségbeesés, drogfüggőség, az elhagyatottságtól való félelem öregkorban vagy betegség esetén, a társadalom peremére szorulás vagy társadalmi megkülönböztetés, diszkrimináció.
Most egy újfajta ’ötletességre’(kreativitásra) van szükség az emberszeretet gyakorlásában, amely hatékony segítséget nyújt, de egyúttal ’közelébe is kerül’ azoknak, akik szenvednek. Ezért biztosítanunk kell, hogy minden keresztény közösségben a szegények ’otthon érezzék’ magukat.13 Ez Szent Ferenc életének és tanításának igazi jele: „Ismerem a szegény és megfeszített Krisztust.”. A világi ferenceseknek, Ferenc példáját követve, szintén ’otthon kell érezniük magukat’ a szegények között és nagylelkűen eljárni velük.
Ezért szükséges az Egyház szociális tanításának oktatása közösségeinkben.
a tömegtájékoztatásért, hogy elvigyük Jézust mindenkihez
A jelenlegi kultúra mély és naprakész megértése szükséges ahhoz, hogy az új evangelizáció hatékony lehessen. A különböző kommunikációs eszközök szerepe döntő. Ismerni kell ezen eszközöket szokványos formájukban (Ferenc levelet írt a követőinek, a vezetőknek stb.) és azok legfrissebb formáiban (Maximilian Kolbe használta a nyomtatást, a rádiót és a televíziót) valamint képesnek is kell lenni azok használatára. Az internet oldalakat, fórumokat és más rendszereket fel kell használni arra, hogy hatékonyan közvetíteni tudjuk Krisztus üzenetét nagyszámú ember felé.14
Támpontok egy közös áttekintéshez az új evangelizációról, kérdések formájában
Közösségeink jelentős változásokat tapasztalnak
1. Milyen következtetéseket lehet levonni a különböző FVR helyi közösségek jelenlegi
helyzetének kiértékeléséből az új evangelizáció szemszögéből?
A világ jelentős változásokon megy keresztül, amelyek új helyzeteket és kihívásokat jelentenek: kultúra (elvilágiasodás), társadalom (népek keveredése), tömegtájékoztatás, gazdaság, tudomány és városi élet.
2. Milyen kérdéseket és problémákat vetnek fel ezek? Milyen válaszok születnek ezekre?
Az új evangelizációban közösségeinknek át kell alakulniuk gondolkodásukban, hogy így folytatni tudják az igehirdetés küldetésének teljesítését ezeken az új területeken.
3. Közösségeink hogyan fogtak bele és hajtották végre II. János Pál pápa felhívását „az új
evangelizációra, amely új annak buzgalmában, módszereiben és megnyilvánulásaiban.”
Milyen tettekkel vagy konkrét változtatásokkal?
A mai idők arra szólítják fel az Egyházat, hogy megújítsa hittérítési módját és formáit, és hogy új készségességet mutasson hitünk és reményünk bemutatására.
4. A missziós lelkületű igehirdetés szorgalmazása közösségeink pasztorális tevékenységeinek
szokásos elemévé vált? Vagy csökkent az abbéli meggyőződés, hogy ezt a missziót a saját
közösségeinkben, helyi keresztény gyülekezetekben és életünk mindennapi helyzeteiben is
végeznünk kell? Hogy tud ez konkrét valósággá válni?
Az új evangelizáció azt igényli, hogy meghalljuk és megvalósítsuk ezt a hívást az igehirdetésre és tanúságtevésre, ami gazdag termést ígér.
5. Milyen evangelizációs terveket javasolnak közösségeink? A közösségek, hogyan érik el
tagjaikat és hogyan képzik őket, hogy családokat, YouFra fiataljait és gyerekeket
térítsenek?
6. Hogyan tudjuk felkészíteni közösségeinket erre a bővülésre, az evangelizáció bőséges
termésére, új testvérek fogadására?
Záró következtetések
Duc in altum! A pasztorális munka lelkes újjáalakítása vár ránk. Ez egy olyan munka, amelynek mindannyian részesei vagyunk. A Szent Lélek személyesen – aki Ferenc szívét megvilágosította az Ő fénye által, aki a minden teremtménnyel átélt testvéri közösségben megismertette őt a szegény és megfeszített Jézus misztériumával is, és aki rábízta az Egyház megújításának legnagyobb küldetését – hívja a Ferences Világi Rendet és a Ferences Ifjúságot. A Szent Lélek megragadott bennünket ferences fogadalmunk pillanatában és küld bennünket az egész világra az Egyház nevében.
„A rám eső részt megtettem, Krisztus mutassa meg nektek a ti részeteket.” (Szent Ferenc Legendája 14,3)
Mária, az új evangelizáció csillaga, támogatni és vezetni fog bennünket ezen a hűséges úton, hogy megéljünk egy még merészebb életet az Evangélium szerint.
„Mindenható, örök, igazságos és könyörülő Isten, add meg nekünk, nyomorúságos embereknek, hogy éretted mindig azt tegyük, amiről tudjuk, hogy megfelel akaratodnak, és mindig azt akarjuk, ami neked tetszik, hogy így bensőleg megtisztítva, bensőleg megvilágosítva és a Szentlélek tüzétől lángra lobbantva nyomába szegődhessünk a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, és kizárólag a te kegyelmedből eljussunk hozzád, ó, Fölséges, ki tökéletes Háromságban és egyszerű Egységben élsz és uralkodol és dicsőségben ragyogsz mindenható Istenünk, minden századokon át. Ámen.” ( Az egész rendhez írt levél, 50-52)
2011. július 7., csütörtök
2011. július 6., szerda
2011. július 5., kedd
2011. július 4., hétfő
2011. július 3., vasárnap
Scheffler János boldoggá avatása
A mai szentírási részek középpontjában Szent Máté evangéliumának egy gyöngyszeme áll, mégpedig az, amely lehetővé teszi, hogy bepillantsunk Krisztus személyének misztériumába, az Atyával való bensőséges kapcsolatába. Az a legmegindítóbb, hogy ennek kinyilatkoztatását, feltárását a kicsinyeknek, az egyszerű embereknek, az alázatosaknak tartotta fenn, azoknak, akiket a világ bölcsei megvetnek és lenéznek, ezen utóbbiakat viszont határozottan kizárta: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és az okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!”(25)
Isten megtagadja önmaga megismertetését a tudásuk miatt felfuvalkodott bölcsektől, akik meg vannak győződve arról, hogy mindent tudnak, és azoknak az egyszerű embereknek nyilatkoztatja ki magát, akik a gyermek készségével nyílnak meg előtte, mivel tudatában vannak egyszerűségüknek, kicsinységüknek. Az ő számukra tartotta fenn azt a csodálatos megismerést, ami Jézus és a mennyei Atya között fennáll, s amit kizárólag Isten tud közölni az emberrel: „nem ismeri a Fiút senki más, mint az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (27)
Itt a szeretetben gyökerező megismerésről van szó, a kölcsönös megismerésről, amely által az Atya teljesen ismeri a Fiút és a Fiú az Atyát. Ez az ismeret arra utal, hogy Jézus, a megtestesült Fiú lénye mélységében tökéletesen egyenlő az Atyával. Talán ez az, az evangéliumi szakasz, amely a legvilágosabban állítja Jézus istenségét. Míg a bölcsek és okosak, az akkori és a mai írástudók és farizeusok, csupán embert látnak Jézusban, „az ács fiát” (Mt 13,55), az akkori és mindenkori egyszerű emberek mindig felismerik benne Isten Fiát: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus pedig pontosan ezeknek nyilatkoztatja ki, mutatja be önmagát és az Atyát.
Az Úr Jézus egyidejűleg gondol a szenvedés és a szorongatás földi körülményeire is, hiszen a kicsinyeknek, a szegényeknek és a megalázottaknak gyakran ezek közepette kell vergődniük, így hívogatja őket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Felüdíti őket szeretetével, kinyilatkoztatva nekik az Atya szeretetét, és megtanítva őket arra, hogy gyermekként viszontszeressék Őt. A kinyilatkoztatás itt elsősorban nem értelmi és szóbeli közlést jelent, hanem azt, hogy Jézusban látható lett az Isten, akit csak Jézusban érthetünk meg igazán, vagyis akkor, ha elsajátítjuk Jézus életét és tanítását. S amennyire Jézushoz hasonlóak leszünk lelkületileg, gondolkodásban és magatartásban, annyira ismerjük meg az Atyát. Így senki sem részesedhet Isten közelségének vigasztalásában, felemelő boldogságában, csak az, aki közel kerül Jézushoz.
Kt. A győzedelmes Isten Fia nemcsak Jeruzsálembe vonult be szelíden és alázatosan, mint ahogy a próféta előre megjövendölte, hanem titokzatos módón a mai szentmisén is bevonul az Egyház ünneplő közösségébe, az átváltoztatás csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban! – s majd a szentáldozás pillanatában betér mindazok szívébe, akik készek őt befogadni, hogy szelídségébe és alázatába, sőt isteni életébe részesítse őket.
A szent, erős és halhatatlan Isten szelídsége abban nyilvánult meg, hogy sebezhetővé vált, amikor szabad akarattal ruházta fel az embert, s amikor elküldte és kiszolgáltatta a teremtménynek Szent Fiát. Ezért Jézus szájából a kijelentés, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, nem csupán emberi tulajdonságára vonatkozik, hanem az isteni lényeg kinyilatkoztatása.
Az emberi lélek is sebezhető, de leggyakrabban úgy keres sebére gyógyulást, hogy viszonozza az őt ért megbántást. Ha megbántanak, megsértődöm, és nem beszélek, ha erélyesebben szólnak ránk, visszaszólunk, ha megütnek visszaütünk, hogy ne tűnjünk gyáváknak: amilyen a mosdó olyan a törölköző – mondjuk olykor, de a lelkünk ennek következtében békétlenné, nyugtalanná válik. Ilyenkor, ha érzékeny a lelkiismeret, lelkiismeret furdalást érzünk: miért nem tudtam hallgatni, miért is viszonoztam a rosszat rosszal?
Az Úr Jézus a Zakariás próféta által megjövendölt Messiásként mutatja meg magát (9,9): szelíd és alázatos király, aki nem a földi nagyságok pompájával és hatalmával lép fel, nem karddal oszt igazságot, hanem mindenhova békét visz: „Békét hirdet a népeknek” (10). Arra tanítja az embereket, hogy úgy viselkedjenek, mint ő, szelíden, alázatosan, szeretettel hajoljanak Isten akaratának igája alá, amint ő is meghajolt a kereszt súlya alatt…
Kt. hogy, mindezt hogyan kell érteni, s még inkább megélni a hétköznapi életben, a szentek és boldogok életéből olvashatjuk ki, akiket az Egyház elénk állit követendő példaként.
Az igazak is sokszor elbátortalanodnak. Lesz-e erejük kitartani a jó úton? Szent Ágoston biztatja őket: „Nem szakadt le a híd, amelyen az egykori szentek átmentek. Nem apadt ki az a forrás, amiből ők ittak. Ők példájukkal vonzzanak, bátorítanak bennünket és imáikkal közbenjárnak értünk.”
„Minden keresztény meghívatott az életszentségre, amelyet nem pusztán rendkívüli tettekkel lehet elérni. Egyetlen igazán fontos feltétele van a szentté válásnak: Jézus Krisztusra kell hallgatnunk, Őt kell követnünk, akkor is, amikor súlyos gondjaink vannak, akkor is, amikor ez nehéz feladat. A tragédiák és a boldogtalanság oka mindig az, hogy az ember eltávolodott Istentől” – mondta XVI Benedek pápa.
Nagyon jól tudta ezt vértanú püspökünk Scheffler János, akit ma emel az egyház Szatmárnémetiben, volt püspöki székhelyén a boldogok sorába. Mivel nem akart boldogtalan életet élni, látszólag hatalommal rendelkezve, ezért inkább hallgatott keresztre feszítet Mesterére, s követte őt a keskeny, göröngyös és meredek úton a golgotára és onnan a boldog mennyországba.
Amikor 1942. március 26-án Scheffler Jánost XII. Pius pápa a szatmári egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, a világban nehéz idők jártak. Mindenfele mérhetetlen szenvedést okozott a háború. Amikor pedig véget ért a háború, mindenki egy jobb életben reménykedett. De csakhamar bebizonyosodott, hogy egy másik nehéz idő következik, a kommunista terror ideje.
A visszatérő közigazgatás szabad kezet adott a szovjeteknek, akik egyházmegyénk híveinek egy jelentős részét elhurcolták a dicső Szovjetunióba kényszermunkára. Rövidesen megszüntették a romániai katolikus püspökségeket, feloszlatták a szerzetesrendeket, elvették iskoláinkat, és kidolgozták a Rómától való elszakadás forgatókönyvét.
Püspökeink és papjaink egy része börtönbe került. Itt mérhetetlen szenvedés és megaláztatás várt rájuk. Ezekben a nehéz időkben a Sátán Scheffler püspök elé állt és miután megmutatta neki „a világ valamennyi kincsét”, így szólt hozzá: „Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem!” De János püspökünk megtanulta Mesterétől azt, hogy hogyan kell egy Krisztust követő főpásztornak viselkednie, ezért így válaszolt: „Nem tehetem!” Takarodj Sátán.
Vagyis, a kommunista hatalom el akarta szakítani a romániai Katolikus Egyházat Rómától. Azt szerette volna elérni, amit a kínai kommunistáknak sikerült megvalósítani és fenntartani mind a mai napig, vagyis leválasztani a „hazafias” katolikusokat Rómától. Valószínűleg biztosra vették, hogy itt is menni fog. Ennek érdekében a püspököket börtönbe zárták, megalázták és megkínozták. Scheffler püspöknek felajánlották: ismét hatalmat kaphatsz a kezedbe és learathatod a nép dicsőítését, ha elvállalod a Rómától elszakított Katolikus Egyház vezetését. Újból püspök lehetsz, szabad és mindenki által tisztelt, ha vállalod, hogy kiszolgálod az istentagadó és emberi jogokat semmibe vevő hatalmat. Az is nyilvánvaló volt mindenki számára, mi vár rá, ha mégis nemet mond.
Talán meg is magyarázhatta volna magának is, másoknak is, hogy azért fogadja el Erdély bebörtönzött püspökének Márton Áronnak a székét, hogy majd új kapcsolatait felhasználva előnyöket alkudjon ki az egyháznak, hogy a pásztor nélkül maradt nyájakat, püspökségeket összefogja, kormányozza. De ő, nem így tett. Erre a csábításra válaszolta, Uraim: „Nem tehetem!”
Ma, amikor egy kis kényelemért, szórakozásért, anyagi előnyökért, olyan könnyen megalkuszunk, felhagyunk a vallás gyakorlásával, az imával, templomba járással, ma amikor egyéni, vagy politikai érdekekért háttérbe szorítjuk hitbeli meggyőződésünket és készek vagyunk a másik ember becsületébe belegázolni, képesek vagyunk egy kanál vízbe megfojtani, csakhogy céljainkat elérjük, akkor emberi ésszel nehéz felfogni, hogyan tudta visszautasítani a látszatra nagyszerű ajánlatot és választani a kényszerlakhelyt, majd a börtönt a „földalatti pokolba”, a kényszermunkát és a vértanúhalált.
Úgy tűnt, hogy a börtönből nincs menekvés, mindennek vége, világi szemmel nézve a helyzet reménytelen volt, úgy tűnt, hogy ő veszített… De valóban így volt? Ki volt a győztes és ki a legyőzött? Ki volt az erős és ki a gyenge? Hol vannak a győztesek és hol a legyőzött?
Vértanú püspökünknek a mai napon történő boldoggá avatásával a Jó Isten válaszol ezekre, a kérdésekre. Isten szolgája Scheffler János messze elnyomói fölé emelkedve, „hegyen állva” várta az ellenséget, és mindvégig, még a „földalatti pokol” celláiban, kihallgató termeiben is magasan elnyomói fölött állt a megpróbáltatások napjaiban. Olyan megrendítő életrajzában az a mozzanat, amikor felültetik a rabszállítóra, mellyel a Jilava-i börtönbe szállították, rabtársait arra kéri, hogy énekeljék el vele együtt az „Ó Mária, drága név” kezdetű éneket. A püspök érezte, hitte, hogy Isten vele van, még ha a látszat mást is mutat. Egy evilági, Isten és Egyházellenes sereggel szemben, a hite legyőzhetetlenné tette a püspököt.
És ez az, amiért a mai napon a boldogok sorába, azaz oltárra emeli az egyház és ez az, amiért mi a szatmári egyházmegye hívei, papja és szerzetesei büszkék lehetünk rá, és életpéldáját bátran követhetjük.
Mert ma – sokkal inkább, mint korábban – fennáll az a veszély, hogy az ember egyedül a téveszmék hálójába kerül – mondta a szentatya nem régen. A keresztények ezért tekintsék példaképüknek a szenteket és boldogokat, akik megmutatják, hogy mi is az emberi lét valódi célja.
Mert a szentek olyan személyek, akik végsőkig megélik emberi mivoltukat, tökéletesen megvalósítják önmagukat. A siker nem egy bajnokcsapat, egy film hírneve, hanem az életszentségben maradéktalanul megvalósuló emberség. Ezért hívja Jézus boldogoknak a szenteket. A nyolc boldogság nem más, mint a szentek jellemzője. A lélekben szegények azok, akik nem rabjai a pénznek, a hatalomnak, a sikernek, a mítoszoknak, az erőszaknak, akik irgalmasak, nem gyűlölködnek, tiszta szívűek és boldogok. A szentek azok, akik hitelesen megvalósították Isten tervét, vagyis saját emberségüket. Vajon ki teljesebb ember, mint Assisi Szent Ferenc, mint vértanú püspökünk: Scheffler János vagy melyik nő valósította meg jobban önmagát, mint kalkuttai Teréz anya? A szentek és boldogok személyében olyan példaképekről van szó, akik megmutatják, hogy melyik úton járjunk, ha el akarunk jutni az életszentségre”.
Kt. Visszatérve az evangéliumi szakaszhoz: nyugalmat, békét talál a lelketek, ígéri Jézus azoknak, akik tőle akarnak tanulni. Természetesen egészen másfajta nyugalom az, amelyről Jézus beszél, mint az igazság érzetünk pillanatnyi kielégülése. De ez csak úgy érhető el, ha vállalom azt az olykor már-már kibírhatatlan feszültséget, mely abból fakad, hogy visszautasítom a nagy kísértő csábításait, hogy megválaszolatlanul hagyom az engem ért sérelmet.
Ez a test szerinti élet, az úgynevezett Ádámi, megváltás előtti, önistenítő emberi magatartás elutasítását jelenti és a lélek – az istengyermeki, az elkötelezett, tudatos hit szerinti élet vállalását. Tehát, ahelyett, hogy a könnyebbik részt vállasztanánk, vagy éppenséggel visszavágnánk – akár fizikailag, akár szellemileg – lemondunk az elégtétel vételéről és felkínáljuk a bocsánatot, a békét, miként Tanító Mesterünk, Jézus Krisztus is tette a kereszten.
Kt. Krisztus hívása mindenkinek szól, aki fáradt és terhek súlya alatt görnyedezik, éppen ezért vegyük fontolóra fölszólítását, és valóban tanuljunk tőle. De ne csak úgy, hogy megpróbáljuk őt utánozni, hanem még inkább azzal, hogy belőle élve, az Ő testével táplálkozva, engedjük megvalósulni magunkban az ő szelíd és alázatos uralmát, a Lélek szerinti életet, azaz engedjük, hogy szentté tegyen bennünket.
Elmélkedésünket Léon Bloy francia konvertitának egy mondatával szeretném befejezni: „Csak egy fajta szomorúság létezik, mégpedig az, ha nem vagyunk szentek. Én azt szeretném, hogy senki ne ismerje ezt a szomorúságot, szeretném, ha mindenki szent lenne”.
Isten megtagadja önmaga megismertetését a tudásuk miatt felfuvalkodott bölcsektől, akik meg vannak győződve arról, hogy mindent tudnak, és azoknak az egyszerű embereknek nyilatkoztatja ki magát, akik a gyermek készségével nyílnak meg előtte, mivel tudatában vannak egyszerűségüknek, kicsinységüknek. Az ő számukra tartotta fenn azt a csodálatos megismerést, ami Jézus és a mennyei Atya között fennáll, s amit kizárólag Isten tud közölni az emberrel: „nem ismeri a Fiút senki más, mint az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (27)
Itt a szeretetben gyökerező megismerésről van szó, a kölcsönös megismerésről, amely által az Atya teljesen ismeri a Fiút és a Fiú az Atyát. Ez az ismeret arra utal, hogy Jézus, a megtestesült Fiú lénye mélységében tökéletesen egyenlő az Atyával. Talán ez az, az evangéliumi szakasz, amely a legvilágosabban állítja Jézus istenségét. Míg a bölcsek és okosak, az akkori és a mai írástudók és farizeusok, csupán embert látnak Jézusban, „az ács fiát” (Mt 13,55), az akkori és mindenkori egyszerű emberek mindig felismerik benne Isten Fiát: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus pedig pontosan ezeknek nyilatkoztatja ki, mutatja be önmagát és az Atyát.
Az Úr Jézus egyidejűleg gondol a szenvedés és a szorongatás földi körülményeire is, hiszen a kicsinyeknek, a szegényeknek és a megalázottaknak gyakran ezek közepette kell vergődniük, így hívogatja őket: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Felüdíti őket szeretetével, kinyilatkoztatva nekik az Atya szeretetét, és megtanítva őket arra, hogy gyermekként viszontszeressék Őt. A kinyilatkoztatás itt elsősorban nem értelmi és szóbeli közlést jelent, hanem azt, hogy Jézusban látható lett az Isten, akit csak Jézusban érthetünk meg igazán, vagyis akkor, ha elsajátítjuk Jézus életét és tanítását. S amennyire Jézushoz hasonlóak leszünk lelkületileg, gondolkodásban és magatartásban, annyira ismerjük meg az Atyát. Így senki sem részesedhet Isten közelségének vigasztalásában, felemelő boldogságában, csak az, aki közel kerül Jézushoz.
Kt. A győzedelmes Isten Fia nemcsak Jeruzsálembe vonult be szelíden és alázatosan, mint ahogy a próféta előre megjövendölte, hanem titokzatos módón a mai szentmisén is bevonul az Egyház ünneplő közösségébe, az átváltoztatás csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban! – s majd a szentáldozás pillanatában betér mindazok szívébe, akik készek őt befogadni, hogy szelídségébe és alázatába, sőt isteni életébe részesítse őket.
A szent, erős és halhatatlan Isten szelídsége abban nyilvánult meg, hogy sebezhetővé vált, amikor szabad akarattal ruházta fel az embert, s amikor elküldte és kiszolgáltatta a teremtménynek Szent Fiát. Ezért Jézus szájából a kijelentés, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, nem csupán emberi tulajdonságára vonatkozik, hanem az isteni lényeg kinyilatkoztatása.
Az emberi lélek is sebezhető, de leggyakrabban úgy keres sebére gyógyulást, hogy viszonozza az őt ért megbántást. Ha megbántanak, megsértődöm, és nem beszélek, ha erélyesebben szólnak ránk, visszaszólunk, ha megütnek visszaütünk, hogy ne tűnjünk gyáváknak: amilyen a mosdó olyan a törölköző – mondjuk olykor, de a lelkünk ennek következtében békétlenné, nyugtalanná válik. Ilyenkor, ha érzékeny a lelkiismeret, lelkiismeret furdalást érzünk: miért nem tudtam hallgatni, miért is viszonoztam a rosszat rosszal?
Az Úr Jézus a Zakariás próféta által megjövendölt Messiásként mutatja meg magát (9,9): szelíd és alázatos király, aki nem a földi nagyságok pompájával és hatalmával lép fel, nem karddal oszt igazságot, hanem mindenhova békét visz: „Békét hirdet a népeknek” (10). Arra tanítja az embereket, hogy úgy viselkedjenek, mint ő, szelíden, alázatosan, szeretettel hajoljanak Isten akaratának igája alá, amint ő is meghajolt a kereszt súlya alatt…
Kt. hogy, mindezt hogyan kell érteni, s még inkább megélni a hétköznapi életben, a szentek és boldogok életéből olvashatjuk ki, akiket az Egyház elénk állit követendő példaként.
Az igazak is sokszor elbátortalanodnak. Lesz-e erejük kitartani a jó úton? Szent Ágoston biztatja őket: „Nem szakadt le a híd, amelyen az egykori szentek átmentek. Nem apadt ki az a forrás, amiből ők ittak. Ők példájukkal vonzzanak, bátorítanak bennünket és imáikkal közbenjárnak értünk.”
„Minden keresztény meghívatott az életszentségre, amelyet nem pusztán rendkívüli tettekkel lehet elérni. Egyetlen igazán fontos feltétele van a szentté válásnak: Jézus Krisztusra kell hallgatnunk, Őt kell követnünk, akkor is, amikor súlyos gondjaink vannak, akkor is, amikor ez nehéz feladat. A tragédiák és a boldogtalanság oka mindig az, hogy az ember eltávolodott Istentől” – mondta XVI Benedek pápa.
Nagyon jól tudta ezt vértanú püspökünk Scheffler János, akit ma emel az egyház Szatmárnémetiben, volt püspöki székhelyén a boldogok sorába. Mivel nem akart boldogtalan életet élni, látszólag hatalommal rendelkezve, ezért inkább hallgatott keresztre feszítet Mesterére, s követte őt a keskeny, göröngyös és meredek úton a golgotára és onnan a boldog mennyországba.
Amikor 1942. március 26-án Scheffler Jánost XII. Pius pápa a szatmári egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki, a világban nehéz idők jártak. Mindenfele mérhetetlen szenvedést okozott a háború. Amikor pedig véget ért a háború, mindenki egy jobb életben reménykedett. De csakhamar bebizonyosodott, hogy egy másik nehéz idő következik, a kommunista terror ideje.
A visszatérő közigazgatás szabad kezet adott a szovjeteknek, akik egyházmegyénk híveinek egy jelentős részét elhurcolták a dicső Szovjetunióba kényszermunkára. Rövidesen megszüntették a romániai katolikus püspökségeket, feloszlatták a szerzetesrendeket, elvették iskoláinkat, és kidolgozták a Rómától való elszakadás forgatókönyvét.
Püspökeink és papjaink egy része börtönbe került. Itt mérhetetlen szenvedés és megaláztatás várt rájuk. Ezekben a nehéz időkben a Sátán Scheffler püspök elé állt és miután megmutatta neki „a világ valamennyi kincsét”, így szólt hozzá: „Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem!” De János püspökünk megtanulta Mesterétől azt, hogy hogyan kell egy Krisztust követő főpásztornak viselkednie, ezért így válaszolt: „Nem tehetem!” Takarodj Sátán.
Vagyis, a kommunista hatalom el akarta szakítani a romániai Katolikus Egyházat Rómától. Azt szerette volna elérni, amit a kínai kommunistáknak sikerült megvalósítani és fenntartani mind a mai napig, vagyis leválasztani a „hazafias” katolikusokat Rómától. Valószínűleg biztosra vették, hogy itt is menni fog. Ennek érdekében a püspököket börtönbe zárták, megalázták és megkínozták. Scheffler püspöknek felajánlották: ismét hatalmat kaphatsz a kezedbe és learathatod a nép dicsőítését, ha elvállalod a Rómától elszakított Katolikus Egyház vezetését. Újból püspök lehetsz, szabad és mindenki által tisztelt, ha vállalod, hogy kiszolgálod az istentagadó és emberi jogokat semmibe vevő hatalmat. Az is nyilvánvaló volt mindenki számára, mi vár rá, ha mégis nemet mond.
Talán meg is magyarázhatta volna magának is, másoknak is, hogy azért fogadja el Erdély bebörtönzött püspökének Márton Áronnak a székét, hogy majd új kapcsolatait felhasználva előnyöket alkudjon ki az egyháznak, hogy a pásztor nélkül maradt nyájakat, püspökségeket összefogja, kormányozza. De ő, nem így tett. Erre a csábításra válaszolta, Uraim: „Nem tehetem!”
Ma, amikor egy kis kényelemért, szórakozásért, anyagi előnyökért, olyan könnyen megalkuszunk, felhagyunk a vallás gyakorlásával, az imával, templomba járással, ma amikor egyéni, vagy politikai érdekekért háttérbe szorítjuk hitbeli meggyőződésünket és készek vagyunk a másik ember becsületébe belegázolni, képesek vagyunk egy kanál vízbe megfojtani, csakhogy céljainkat elérjük, akkor emberi ésszel nehéz felfogni, hogyan tudta visszautasítani a látszatra nagyszerű ajánlatot és választani a kényszerlakhelyt, majd a börtönt a „földalatti pokolba”, a kényszermunkát és a vértanúhalált.
Úgy tűnt, hogy a börtönből nincs menekvés, mindennek vége, világi szemmel nézve a helyzet reménytelen volt, úgy tűnt, hogy ő veszített… De valóban így volt? Ki volt a győztes és ki a legyőzött? Ki volt az erős és ki a gyenge? Hol vannak a győztesek és hol a legyőzött?
Vértanú püspökünknek a mai napon történő boldoggá avatásával a Jó Isten válaszol ezekre, a kérdésekre. Isten szolgája Scheffler János messze elnyomói fölé emelkedve, „hegyen állva” várta az ellenséget, és mindvégig, még a „földalatti pokol” celláiban, kihallgató termeiben is magasan elnyomói fölött állt a megpróbáltatások napjaiban. Olyan megrendítő életrajzában az a mozzanat, amikor felültetik a rabszállítóra, mellyel a Jilava-i börtönbe szállították, rabtársait arra kéri, hogy énekeljék el vele együtt az „Ó Mária, drága név” kezdetű éneket. A püspök érezte, hitte, hogy Isten vele van, még ha a látszat mást is mutat. Egy evilági, Isten és Egyházellenes sereggel szemben, a hite legyőzhetetlenné tette a püspököt.
És ez az, amiért a mai napon a boldogok sorába, azaz oltárra emeli az egyház és ez az, amiért mi a szatmári egyházmegye hívei, papja és szerzetesei büszkék lehetünk rá, és életpéldáját bátran követhetjük.
Mert ma – sokkal inkább, mint korábban – fennáll az a veszély, hogy az ember egyedül a téveszmék hálójába kerül – mondta a szentatya nem régen. A keresztények ezért tekintsék példaképüknek a szenteket és boldogokat, akik megmutatják, hogy mi is az emberi lét valódi célja.
Mert a szentek olyan személyek, akik végsőkig megélik emberi mivoltukat, tökéletesen megvalósítják önmagukat. A siker nem egy bajnokcsapat, egy film hírneve, hanem az életszentségben maradéktalanul megvalósuló emberség. Ezért hívja Jézus boldogoknak a szenteket. A nyolc boldogság nem más, mint a szentek jellemzője. A lélekben szegények azok, akik nem rabjai a pénznek, a hatalomnak, a sikernek, a mítoszoknak, az erőszaknak, akik irgalmasak, nem gyűlölködnek, tiszta szívűek és boldogok. A szentek azok, akik hitelesen megvalósították Isten tervét, vagyis saját emberségüket. Vajon ki teljesebb ember, mint Assisi Szent Ferenc, mint vértanú püspökünk: Scheffler János vagy melyik nő valósította meg jobban önmagát, mint kalkuttai Teréz anya? A szentek és boldogok személyében olyan példaképekről van szó, akik megmutatják, hogy melyik úton járjunk, ha el akarunk jutni az életszentségre”.
Kt. Visszatérve az evangéliumi szakaszhoz: nyugalmat, békét talál a lelketek, ígéri Jézus azoknak, akik tőle akarnak tanulni. Természetesen egészen másfajta nyugalom az, amelyről Jézus beszél, mint az igazság érzetünk pillanatnyi kielégülése. De ez csak úgy érhető el, ha vállalom azt az olykor már-már kibírhatatlan feszültséget, mely abból fakad, hogy visszautasítom a nagy kísértő csábításait, hogy megválaszolatlanul hagyom az engem ért sérelmet.
Ez a test szerinti élet, az úgynevezett Ádámi, megváltás előtti, önistenítő emberi magatartás elutasítását jelenti és a lélek – az istengyermeki, az elkötelezett, tudatos hit szerinti élet vállalását. Tehát, ahelyett, hogy a könnyebbik részt vállasztanánk, vagy éppenséggel visszavágnánk – akár fizikailag, akár szellemileg – lemondunk az elégtétel vételéről és felkínáljuk a bocsánatot, a békét, miként Tanító Mesterünk, Jézus Krisztus is tette a kereszten.
Kt. Krisztus hívása mindenkinek szól, aki fáradt és terhek súlya alatt görnyedezik, éppen ezért vegyük fontolóra fölszólítását, és valóban tanuljunk tőle. De ne csak úgy, hogy megpróbáljuk őt utánozni, hanem még inkább azzal, hogy belőle élve, az Ő testével táplálkozva, engedjük megvalósulni magunkban az ő szelíd és alázatos uralmát, a Lélek szerinti életet, azaz engedjük, hogy szentté tegyen bennünket.
Elmélkedésünket Léon Bloy francia konvertitának egy mondatával szeretném befejezni: „Csak egy fajta szomorúság létezik, mégpedig az, ha nem vagyunk szentek. Én azt szeretném, hogy senki ne ismerje ezt a szomorúságot, szeretném, ha mindenki szent lenne”.
2011. július 1., péntek
Jézus szíve tisztelet
1. Története. A középkorban már kimutatható bizonyos körökben a kifejezett Jé-
zus Szíve tisztelet, különösen a “német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük
anyaga az Énekek éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthauziak átvették a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent Já-
nos is buzgólkodott ebben. Itt kapcsolódtak be a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque
Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlansá-
got fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A ~ terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a
jezsuita Colombière-nek A felvilágosodás, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus
Szíve tisztelet terjedésének. Az 1814: visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét
legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társad. szolidaritás és megbé-
kélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Az-
óta alig van templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete. - Az Egyház hivatalos liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt
kidolgozva. 1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek,
hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius
pápa. 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa
(1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. XI.
Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a
Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius pápa ( 1939-58) a Haurietis aquas
enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. - Főünnepe
a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó
változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június
hónap.
2. A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a
hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet
szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét,
úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. - A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenem-bert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A szemé-
lyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valósá-
gos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont
fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a
megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre
tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a
szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó
kultusz körébe soroljuk.
A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet,
Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsoló-
dás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az
ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irá-
nyuljon. Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok
és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába
ajánlotta.
Lédeczi Dénes
zus Szíve tisztelet, különösen a “német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük
anyaga az Énekek éneke: az Egyház, mint Krisztus jegyese. A jezsuiták és a karthauziak átvették a Jézus Szíve tiszteletet, és elterjesztették az Egyházban. Eudes Szent Já-
nos is buzgólkodott ebben. Itt kapcsolódtak be a Jézus Szíve tiszteletbe Alacoque
Szent Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlansá-
got fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A ~ terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a
jezsuita Colombière-nek A felvilágosodás, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus
Szíve tisztelet terjedésének. Az 1814: visszaállított Jézus Szíve tisztelet azonban ismét
legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társad. szolidaritás és megbé-
kélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg Jézus Szíve tiszteletét. Az-
óta alig van templom, ahol ne lenne jelen a Jézus Szíve tisztelete. - Az Egyház hivatalos liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt
kidolgozva. 1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek,
hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius
pápa. 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa
(1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. XI.
Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a
Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól. XII. Pius pápa ( 1939-58) a Haurietis aquas
enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. - Főünnepe
a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó
változó ünnepe). Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június
hónap.
2. A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a
hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet
szimbóluma. Ahogy Pál apostol arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét,
úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. - A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenem-bert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A szemé-
lyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valósá-
gos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont
fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a
megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre
tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a
szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó
kultusz körébe soroljuk.
A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet,
Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsoló-
dás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az
ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irá-
nyuljon. Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok
és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába
ajánlotta.
Lédeczi Dénes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)