Itt a farsang

Farsangolunk

Az évnek ezt az időszakát nehezen viselem.
Fizikai, lelki tartalékaink kimerülnek, ha nem vigyázunk, legyűrnek félelmeink, gyengeségeink.
A világ ilyenkor kifordul magából.
A magyar néphagyományban a farsang az az ünnepkör, amiben ez megnyilvánul.
Hatalmas evés- ivások, mulatságok, majd a „ Kisze- báb elégetésével” megszabadulunk félelmeinktől, elűzzük a telet.
Engem is hívtak farsangi mulatságra, de már rég elkerülöm az ilyen vigasságokat.
Helyette ezt a bejegyzést teszem.

Beszéljük meg

Közösségünk lapja ezzel a címmel indított rovatot a közelmúltban.
Témája:
„ Jézus több alkalommal, a példabeszédekben is tanított, hogy segítsünk felebarátainkon.
Hogyan, milyen formában éljük meg ezt a tevékeny, szolgáló szeretetet?
Kötelességünk- e minden kéregetőnek adni az utcán?
A napokban riasztó adatok, jelenségek ösztönöztek arra, hogy írjak.
„ Közel egymillió koldus” között nem mindegy, hogyan gondolkodunk saját- és embertársaink nyomorúságáról.
Amikor kéregetővel találkozom, felteszem magamnak a kérdést:
Mit tudok segíteni?
Magam is mindennapi megélhetési problémával küzdök.
Pénzt nem tudok adni.
A köztéri padokon italozó hajléktalanok látványa is megfogja a zsebbe nyúló kezem.
Korábban határozottan elfordítottam a fejem, ma gondolkodóba esem.
Ha tehetem, segítek élelemmel, feleslegessé vált ruháim, értékeim odaajándékozásával.
Egy régi történet jut eszembe:
Szinte napi rendszerességgel megfordultam Beregszászon, ebben a határunkhoz közeli Kárpátaljai városban.
Riasztó volt látnom az utcán kéregető koldusokat.
Ott találkoztam Sanyikával.
Tizenéves fiúcska volt.
Kitűnt örökké mosolygó tekintetével, kedves modorával, rendezett külsejével.
Hamar megismerkedtünk, megbarátkoztunk.
Megtudtam Tőle, hogy édesanyjával és tucatnyi testvérével él, nagy szegénységben.
Parkoló gépkocsikra vigyáz, az ezért kapott néhány fillérrel édesanyját segíti.
A következő látogatásainkon már kerestük Sanyikát, ha nem láttuk, már hiányzott.
Kenyeret, kiflit vásároltunk Neki, olykor használt ruhákat, cipőket vittünk.
Hálás volt, mi is örültünk, hogy segíthettünk.
Legutoljára, amikor találkoztam vele, büszkén újságolta, hogy tanul, dolgozik, keresetével édesanyját segíti.
Ha rá gondolok, tudom, hogy fontos a mások bajai iránti érzékenység, odafigyelés.
Az aprónak tűnő segítség is lehet életmentő, vagy legalább segít elviselhetővé tenni mások sanyarú életét.
Fellapoztam az Újszövetséget és az alábbi idézetet találtam:
Az igazi kincs/Mt6, 19-21/
Adjátok el, amitek van, és osszátok szét alamizsnaként szerezzetek magatoknak meg nem avuló erszényeket, elfogyhatatlan kincseket a mennyben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, sem a moly meg nem emészti.
Ahol a ti kincsetek, ott a szívetek is.”
Nekem ma ez mutatja az utat.

Az én Pál- fordulásom

Amióta az asztalomon heverő naptár már nem vaskos teendőimmel van tele, gyakran fürkészem a névnapokat.
Barátaimmal, hozzátartozóimmal való kötődésemben fontos szerepet tulajdonítok a rendszerességnek.
Legalább névnapjukon igyekszem jelezni, élek, gondolok Rájuk.
Ma, szemem Pál napjára vetődött.
Amióta korábbi példaképeink megfakultak, semmivé lettek, egyre többet tanulmányozom a szentek életét.
Az Ő példájuk tud számomra követhető utat mutatni.
Ma Szent Pálról olvastam.
Egyházunkban a 2009. esztendőt Szent Pál évének választották.
Korábban róla csak a „ Pál- fordulás” kifejezés jutott eszembe, bár eredetéről, pontos jelentéséről keveset tudtam.
Ma ezt ismertem meg:
Tarsus városában született 1 körül, hellenizált zsidó családban.
Eredetileg Saulnak hívták.
Római polgárjoggal rendelkezett, de zsidó neveltetésben részesült.
Foglalkozása sátorkészítő volt.
Részt vett a korai keresztények üldözésében.
Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben a „ damaszkuszi úton” csodás jelenségben volt része, Ő is Jézus Krisztus követőjévé lett
Ezt nevezzük:
Pál- fordulásnak.
Balázs István így ír erről:
Üres a damaszkuszi út
Tolongás van a damaszkuszi úton - írta bő tizenkét esztendővel ezelőtt Esterházy Péter. S akkor valóban úgy tűnt. Akkor nagyot fordult a világ, egyszerre fény gyulladt - vagy legalábbis a világosság reménye ragyogott fel. Azt gondoltuk, itt a hajnal végre, pirkad az ég alja, de az is látszott, hogy sokan megrettentek a hirtelen támadt fényességben. Nagy tülekedés támadt, sok Saul nevezte magát Pálnak egyik napról a másikra. "Páldömping" volt, Sault csak mutatóban lehetett látni az út mentén.
Kétezer esztendővel ezelőtt egy Saul nevű ifjú, "gyűlölettől lihegve" Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse az Úr követőit. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte. Másképp, mint ahogy bárki képzelte volna. Tanítványnyá, apostollá, vértanúvá lett, az Úrért adta saját életét, az Úrért, aki miatt korábban kioltotta sokakét. Hosszú időbe telt, míg az Úr követői elhitték: Saul nincs többé, Pálként született újjá. S valóban újjászületett. A hiteles változásnak egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. "Igen, Saul voltam, de Pál lettem" - mondhatta az ifjú, és az Úr üldözött követői hittek neki.
Másképp is történhetett volna. Ha Saul csak ennyit mond: "Pál vagyok", egészen más módon folytatódott volna a história. "Hiszen nemrég még Saul voltál! Hogyan mondhatod magadról: Pál vagyok?" - szegezhették volna neki a kérdést. S ha Pál nem lett volna valóban megtérő, ha lelkében Saul maradt volna, minden bizonnyal így felel: "Rosszul gondoljátok. Mindig is Pál voltam, Saul csak álca volt." S magyarázná tovább: "Mindig is értetek cselekedtem. Mindig az Urat követtem. István megkövezése? Nem szeretem ezt a kifejezést. Mondjuk inkább úgy: a szomorú októberi események. Valóban ott voltam, de nem őriztem, bár láttam a gyilkosok ruháit. El akartam futni, csak azért maradtam, hogy közelebb férkőzhessem hozzájuk és megismerjem a gyengéiket. Már akkor is titeket védtelek. Üldöztem a keresztényeket? Dehogy, roszszul látjátok. Higgyétek el, csak a ti érdeketekben történt minden. Megóvtalak benneteket. Voltak ugyanis önjelölt tanítók, az Úr nevében hamisságot hirdetők. De én átláttam a szitán, és megtisztítottam az igaz hitet! Voltaképp nekem köszönhetitek, hogy vannak még követői a Mesternek. Damaszkuszba is azért jöttem, hogy figyelmeztesselek benneteket: veszély közeleg..." És így tovább, vég nélkül: ha Pál - lelkében - Saul maradt volna.
Mindez pusztán elmejáték, agyszülemény. A tanítványok hamarosan rájöttek volna a csalásra. Hiszen egyetlen Saul sem képes hosszú ideig Pálnak tettetni magát. Előbb-utóbb kibújik belőle a valós személyiség, és a páli álca úgy foszlik le róla, mint a kígyó levetett bőre.
De Saul valóban Pál lett. Megváltozott. Újjászületett. És nem titkolta el a régi Sault. Nem letagadta, hanem megtagadta. Ezért lehetett hiteles. Ezért lehetett belőle a legnagyobb hatású egyházszervező. Ezért gyilkolták meg később. Másképp lehetetlen volt elhallgattatni.
Tolongás volt a damaszkuszi úton. Nem is olyan régen még tömegek hömpölyögtek, és bizonygatták lázasan: Pál vagyok, én is Pál vagyok, mindig is Pál voltam, aki mást mond, hazudik... Aztán szépen lassan minden kiderült. Voltak - kevesen -, akik valóban levetették a régi Sault. És voltak, akikről a szemünk láttára szakadozik le a rosszul felragasztott páli maszk.
Legalább egyszer mindannyiunknak végig kell menni a damaszkuszi úton. Legalább egyszer mindenkinek megadatik a kegyelem, hogy végigmehet rajta. Sok Pállá váló az egyetlen, legfontosabb mozzanatot hagyja ki a nagy átváltozásból: mindent bevallani. Pedig a megtérés lehetséges. Tegnap, ma és mindörökké az. A feltétele: szembenézni, vállalni, újrakezdeni. Sokan még ma is azt hiszik, a legjobb mindent eltitkolni. Letagadni. S ha rákérdeznek, magyarázkodni. A (P)ál-arcot megőrizni, mosolyogni, a vicsorgó Sault visszagyömöszölni. Meddig még vajon?
Bár ki tudja: lehetséges, hogy egyre kevesebbeket érdekelnek a mélyben még mindig Sault hordozó ál-Pálok. Lehetséges, hogy azoknak van igazuk, akik letértek a damaszkuszi útról, akik bevetették magukat az erdőbe, és csak nagy sokára, csillogó ábrázattal bújtak elő. Lehetséges, hogy régi, ósdi hagyomány a damaszkuszi utat végigjárni. A stációkat sorra venni. Lehetséges, hogy nem eurokonform megtérni?
Ha körülnézünk, minden erre vall. Üres a damaszkuszi út. A nagy megtérők meggondolták magukat. Szépen, csendben, észrevétlenül akarnak Pállá változni. Hová lettek az egykori lovasok? Mi történt valójában? A régi tolongók másfelé vették útjukat. Arcuk árnyékban, hátuk mögött dereng még valami az egykori, rémisztő fényességből.
Csak ne borítaná annyi levedlett, szikkadó kígyóbőr ezt a Damaszkuszba vezető utat.
Nos, a mai napon elhatároztam, igyekszem többet megtudni Szent Pál életművéről.

Nevetni kell!

A képet Franci barátomtól kaptam.
Amikor megláttam, jóízű nevetésben törtem ki.
Rég nem mulattam így.
Pedig egyformán érzékeny vagyok a világ szomorú és vidám dolgai iránt.
Barátom napról- napra küld hasonló mulatságos üzeneteket.
Ifjúkori barátság a miénk.
Jó időre kikerültünk egymás látóköréből, de néhány hónapja rendszeressé vált levelezésünk.
Hálás vagyok Neki, mert vidámságot lop hétköznapjaimba és emlékeztet arra, hogy a derű, a vidámság Istennek tetsző dolog, nélkülözhetetlen az ember számára.
Köszönöm.

Ígéretes ihjúság

A napokban meghívást kaptam a Medgyessy Gimnázium kiállításának megnyitójára.
Művészpalánták mutatták be alkotásaikat.
A megnyitóból, a bemutatott művekből áradt a jókedv, a derű.
Elgondolkodtam, vajon ezek a fiatalok rosszkedvű, sokszor kilátástalannak tűnő világunkban miből nyernek erőt?
Nekem mindenesetre erőt adtak, amit köszönök.

Szent Ágnes napjára

Ma az Ágneseket ünnepeljük és az ókori vértanú szűzre, Szent Ágnesre emlékezünk:
Szent Ágnes, az ókori Rómában élt.
A keresztények üldözése idején Diocletianus császár végeztette ki a 12 éves lányt, mert jobban ragaszkodott hitéhez, mint életéhez.
2009- ben a vértanú szűz üzenete számomra, hogy életünket hitünkért nem kell ugyan feláldozni, mégis oda kell adni, mert az örök életet így kaphatjuk meg.
Mindenható, örökkévaló Isten, aki a gyöngéket választod ki a világból, hogy az erőseket megszégyenítsed, engedd jóságosan, hogy akik szűz vértanúd, Szent Ágnes ünnepét üljük, mindig érezzük, hogy Nálad oltalmába vesz minket!