2010. június 14., hétfő

Ferences arcképcsarnok: Tamás Alajos


született. Ferences szerzetes, tanár, karnagy, zeneszerző Öregcsertőn.. Gimn. tanulmányait Kalocsán, Pécsett és Jászberényben végezte. 1933-tól mint ferences rend Kapisztrán Rendtartomány tagja bölcseleti és teológiai főiskolát végzett Gyöngyösön. 1941-ben Kodály Zoltán bíztatására Budapestre jön és a Zeneművészet Főiskola egyházzenei, később egyházkarnagyi és zeneszerzési tanszékére iratkozott be, s mint ennek hallgatója megkezdte a 1945-ben a Kapisztrán Kórus , 1947 –től a zenekar, majd a Kapisztrán Gyermekkar és gyermek-zenekar szervezését azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő nevelésének a nehéz esztendőkben. 150 tagú együttesét Kapisztrán Szent Jánosról, az 1456 évi világraszóló nándorfehérvári győzelem hőséről nevezte el. Csodálatos pedagógiai tehetségével maga köré vonzott fiatalt, felnőttet egyaránt. Hallatlan színes egyéniség volt, nyílt emberségével mindenkit meghódított aki a közelébe került. 1948-tól a Magyar Rádióban havonként felléptek és évenként többször a Zeneakadémia nagytermében oratórium hangversenyt adtak.. A Magyar Rádió a Kapisztrán Együttest annyira értékelte, hogy annak előadásában külföldi rádióadók számára hanglemez műsort vett fel. (Párizs, London, Zürich). 1949. május 24-től Liszt: Via Crucisának és Stravinszky: Miséjének bemutatása után a Zeneakadémiai és Rádiószereplési lehetőségek megszüntek. 1952 – től főleg a budapesti belvárosi Főplébánia templomban és a Margit körúti ferences templomban, sok vidéki templomban oratórium hangversenyeket adott az Operaház művészeinek közreműködésével.

Nincsenek megjegyzések: