A Magyar Katolikus Kultúra Napjai

A Magyar Katolikus Kultúra Napjai

Meghívó

Puszta Sándor: Estima

Kint hold lebeg
Itt lámpám fénye
Ont glóriát a fejemre
Egy munkás nap után
Szelíd jó éjt kíván

Lombok közt szundiz a csend,
Fönt bóbiskoló csillagok
Összeteszem kezemet,
Ugye Uram alhatok?

Álld meg kiket szeretek
S kiket szerettem engedd meg
Örök játszótereden
Mind a gyermeked legyen.

Vess ágyat öledben majd
Hova lehajtom fejem
Ez éjszakán vagy egyiken
Ha rendelésed hozzád hajt
S oly békén puhán alhatok
Mint bennedfénylô csillagok...

Vigyázz, kész röhej

Odakinn, a szeptemberi Nap kétkézzel szórja sugarait a földi halandókra.
Optimista, derűs hangulat kerekedett felül bennem, mint nyugdíjasnak, huszadika környékén, nyugdíj fizetéskor.
Felelevenednek bennem legutóbbi utazásaim vidám pillanatai.
Amióta a tömegközlekedést vagyok kényszerű igénybe venni, vidáman utazom.
A Nyugati Pályaudvarról át kellett utaznom a Déli Pályaudvarra.
Irány a Metró!
Utazótáskámat alaposan megtöltöttem.
Abba kapaszkodtam a jobb, jobbik kezemmel.
Bal kezem autóstáskám fülén pihentettem.
Az volt a bénább.
Ijedten ugrottam fel a mozgólépcső suhanó szalagjára.
Mi lesz itt?
Hasított belém a kérdés, mert harmadik kezem nem maradt, amivel kapaszkodhattam volna.
Murphy szerint, amitől félünk, előbb, utóbb bekövetkezik.
Így történt.
Útitársam, Kata, ugyancsak megrakodtan minden földi jóval, előttem haladt.
Landoláshoz közeledtünk.
Kata kerekeken gördülő bőröndjének kereke beszorult a mozgólépcső szalagjának illesztékébe.
Röpülni láttam Őt.
Azután kritikus tömeget láttam röpülni, amíg láttam.
Röpültem feléjük, mint rég nem látott anyám.
Petőfi idillje elmaradt, mert ordítanom kellett.
Emberek zuhantak rám.
Így nem maradt, aki megnyomta volna a vészleállító gombot.
Az ügyeletes, bizonyára más kereskedelmi csatornára volt hangolva, mert kínos percek következtek.
Szétszóródtam, mint közös parcellában a szegény ember hamvai.
Utastársaim segítségével összeszedtem magam.
Bár kezem vérzett, folytattam utam.
Lányos zavaromban elveszítettem ujjaim között szorongatott, érvényesített jegyemet.
Naná, hogy kiszálláskor kiemeltek az ellenőrök a sorból.
Felmutatni csak vérző kezemet tudtam, szerencsére érvényesnek fogadták el.
Hazautazáskor ugyancsak a Metró szolgáltatását vettem igénybe, mint elégedett fogyasztó.
A mozgólépcsőn idős bácsika haladt előttem.
Egyik kezében a szalagkorlátot szorongatta, a másikban háromlábú botját.
Mögöttünk lihegő fiatal toporzékolt, rohant volna.
Rossz sorba álltál!
Gondoltam, mert sem én, sem a bácsi nem állt félre.
Szerencsésen partra szálltunk a túlsó oldalon.
A fiatal szitkokat szórt az öregre, aki magasba lendítette botját.
A kritikus tömeg magával ragadott, úgy láttam, szétszedték a békétlenkedőket.
Találkoztam még anyázó vén piással, bűzös, koszos aluljáróban fetrengő koldusokkal.
Közlekedési morállal a tömegközlekedésben sem.
Pestet megúsztam.
Vonattal igyekeztem Debrecenbe.
Leszállásnál gyöngyözött a homlokom.
Az ajtót eleve nem tudtam kinyitni.
Csomagjaimat mázsás tehernek éreztem.
Már szürkület volt, amikor begördültünk a Nagyállomásra.
Épp a kritikus napszakom, amikor látásom erősen korlátozott.
Az előttem álló fiatal kislány feltépte az ajtót.Megkezdtem a leereszkedést.
Fél kezemmel erősen kapaszkodtam, másikkal a csomagokat fogtam.
Nyújtottam a lábam lefelé, de mivel nem láttam, a felső szintről egyből az utolsó lépcsőt próbáltam elérni.
Elképzeltem a látványt.
Csak azért nem fogtam a hasam a röhögéstől, mert megint nem volt több kezem.

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

Hárs

- Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

Szeptember 20. a Gyermekek világnapja

1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁt, elsősorban a fejlődő országok gyermekeinek támogatására. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Puszta Sándor: Tégy félre valamit

Tégy félre valamit
Csendedbôl s tégy félre
Lármádból, nyárból is,
Mi elég lesz télre.

Tégy félre valamit
Örömbôl is, ha van,
Jó lesznek morzsái
Majd a bánatodban.

De bánatodból is
Tégy félre valamit,
Kell a súly, mi ajzza
A lélek szárnyait!

Tégy félre mosolyból
S a könnyeidbôl is,
Egyetlen drágagyöngy,
Mely soha nem hamis.

Szíved, mindent, felezz!
Emberséged soha.
Ha az kell: tékozolj!
Egészbe add oda!