Mise Mpeg1

HON Alapítvány - Megrendelhető előadások

HON Alapítvány - Megrendelhető előadások

Meghívó

Megint játsszák (sajnos csak egyszer, előzőleg tavasszal) ezt a kiváló színdarabot.
Körösztös Krizosztóm, Újvidéken 66 éve meggyilkolt mártír ferencesnek állít emléket. Még a ferencesek is keveset tudnak róla.
A darabot délvidéki színészek játsszák, Budapesten nagyon ritkán. A rendező, Andrási Attila is délvidéki.
A téma azért is érdekes, mert a (tudtommal) ma is élő Kamarás Mihály atya (Margit körút) onnan szerencsésen megmenekült.
A történet megható és megdöbbentő....

Nagyon jó lenne, hogy minél többen, ferences kötődésűek is hírt kapjanak erről és elmenjenek az elődásra.
Kérlek, segíts ebben, és küldd tovább a hírt.

Részletek, írás, kritika, interjú, filmrészlet lejjebb....

Köszönettel:

Schön György
20-828-0070
Esztergom, 1979/b
www.halo.hu
___________________________________________________________________________

Egy színdarab a hűségről és a hűtlenségről:

Körösztös Krizosztóm ferences szerzetesről
(akit Újvidéken a partizánok 66 éve, 1944 okt. 28-án meggyilkoltak)
és a 2004. dec. 5-i népszavazásról.

Síposhegyi Péter - Andrási Attila: Magyar Piéta
Előadja: a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a Délvidékről

Vigyázó Sándor Művelődési Ház (XVII. Ker. 1173, Pesti út 113.) Tel: 256-4626
http://www.dozsamuvelodesihaz.hu/egyprg.php?cikkid=5913

2010. október 15. péntek, 18:00 óra (Belépőjegy: 1500 Ft, diákoknak kedvezmény)

Bővebben a színdarabról: http://www.honalapitvany.hu/megrendelheto.php?sz=1&MKUK=a4fd5fc63f48d2f6f3611a513d517beb#r
Rádió interjú: http://www.honalapitvany.hu/data/2008-05-13.mp3

Meghívó

Kedves Testvéreim az ország minden szegletében!

A Belvárosi Ferencesek Az életvezetés etikája címmel szabadegyetemet indítanak a
Ferenciek Terén. Lehet környezetedben olyan fiatal (akár idősebb) akinek a téma érdekes lehet
hirdessétek!


Október 6.
- Az életvezetés fontossága, az élet alapvető beirányítása.

Október 20.
- A nagy döntések meghozatalának módja, konkrét tanácsok.

November 3.
- A stratégikus életvezetés: a nagy döntések végig vitelének módja,
a célnak megfelelő életstílus.

November 17.
- Hogyan rontjuk el az életünket? - a lejtőn való lecsúszás
lépései.

December 1.
- Hogyan kell a lelki gödörből kijönni? - a talpra állás lépései.

Előadó:
Dr. Papp Miklós
görög katolikus lelkész,
a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Erkölcsteológia Tanszékének vezetője


Az előadások szerdánként 18 órától kezdődnek a Belvárosi Ferences Templom (Bp. Ferenciek tere 9.)
Szent Ferenc termében. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

fr. Lovász László Rajmund O. F. M.: Assisi Szent Ferenc természetfelfogása

Bevezetés

A katolikus egyház hivatalos dokumentumai világosan megfogalmazzák az egyház álláspontját és a hívek feladatait a környezeti válság kezelésében. E szerint az Isten által teremtett világ jó, és az ember meghívása a világgal való felelős sáfárkodásra szól. Napjaink ökológiai krízishelyzete az ember önhittségéből és az isteni meghívástól való eltávolodásából származik. A problémák megoldásában való részvétel olyan felelősség, amelyet egyetlen hívő ember sem háríthat el magától, és ebben a tevékenységben - túllépve az idegenkedésen és távolságtartáson - valamennyi más vallású vagy nem hívő emberrel, a civil szervezetekkel, a médiával és a kormányzatokkal is együtt kell működni. Mindez szervesen származik a Teremtő Istenben való hitből, az emberiség és a jövő nemzedékek javára. És ha így cselekszünk, talán méltóvá válhatunk Krisztus szavaihoz: ,,Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet,”[1]

Ferences hagyomány
Ez a hagyomány Assisi Szent Ferenc természetfelfogásában bontakozik ki aztán a maga teljességében. Szent Ferenc abból indult ki, hogy minden élőlény és élettelen jelenség, az egész világegyetem Isten teremtménye.[2] A teremtmények Isten "követei" tőle eredő jelek, amelyek az Úr jelenlétét fedik fel a hívő számára, és áttetsző tisztasággal tartalmazzák, élik és kifejezik teremtőjüket, anélkül, hogy birtokba vennék. Isten jelen van ugyan teremtményeiben, melyek szeretetét és akaratát hordozzák, s melyeken keresztül a hívő számára üzen, nem azonos azonban velük, el is különül tőlük. Szent Ferenc felfogása tehát korántsem panteista, a természet nem maga az Isten, csak hordozója szellemének, és nyelv, melyen a teremtő alkotásához, az emberhez szól. Ugyanakkor az Úr maga "rejtőzik mindenben" a fényben, a teremtményekben, az egész világban, s így a világ tagadása egyben Isten tagadása is. Az ember alapvető közösségben él a többi teremtménnyel, mely közösséget Isten lényekben rejtőzöttsége, kegyelme és szeretete hoz létre, amely valamennyi teremtményre egyformán árad.

A Naphimnusz születése
Ferenc e legnépszerűbb és legismertebb művének, "a Naptestvér énekének" keletkezését a Perugiai Legenda meséli el minden részletével együtt. Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett.
Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál. "Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék."[3]
Az utolsó két strófa kivételével 1225 áprilisában született. Az olasz irodalom umbriai dialektusban írt egyik első emléke ez, csak két régebbi szövegemlékről tudunk. A fordítót ezért szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a per szó fordítása: Áldott légy, Uram, minden alkotásod-ért - által. Sík Sándor fordítását az eredeti szerint két helyen módosítottuk. A 12. versben Sík S. "testvérünk" -et fordít "nővérünk" helyett; a 14.-ben pedig "az Urat", "Uramat" helyett.


1 „Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
2 Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
3 Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a te világosságod.
4 És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
5 Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
6 Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.
7 Áldjon, Uram, tégedet Víz hugunk,
oly nagyon hasznos ő,
oly drága, tiszta és alázatos.
8 Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
9 Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,
füveket és színes virágokat.
10 Áldjon, Uram téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
11 Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
12 Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
13 Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
14 Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok”.[4]

(Sík Sándor fordítása, módosítással)

Ferenc számára a szél a dolgok mozgékonyságának jele, kifogyhatatlan ösztönzés az Isten keresésére, a tűz Isten szavait jelzi. Ferenc azonban ezeket a középkor mindinkább rutinossá és kiüresedetté váló allegóriáit új tartalommal tölti meg, az allegóriák a ferenci felfogásban valóban hordozzák magukban azt az isteni szubsztanciát, amelyet jelképeznek és megmutatnak. Nem pusztán jelképei, hanem tényleges hordozói Istennek. Az alapvető különbség, hogy a közömbös jelek, melyek valamely magasabb rendű jelentésről szólnak, Szent Ferencnél maguk is megtelnek jelentéssel, és Istennek tényleges rejtekhelyeivé, ezáltal szentté, a teremtésben az ember testvéreivé válnak.
Szent Ferencnél az imádság is új tartalommal telik meg. Az ima során az imádkozó a világegyetem középpontjába kerül, a virágok, madarak, a csillagok mind köréje gyűlnek, és együtt dicsérik Istent. Ferenc költői műve, a Cantico del Frate Sole, Laudes creaturarum, aNaphimnusz, a világegyetem közös imádsága a Teremtő dicséretére. A teremtmények együtt, univerzális közösségben szólnak az Úrhoz, ez az imaközösség pedig valós isteni közösségükön alapul, hisz valamennyien ugyanannak a teremtőnek a jelei. Minden teremtmény Istenhez vezet, ha Krisztus fényében szemléljük azokat. Szent Bonaventúra az egész teremtett világot az Isten önkinyilatkoztatása könyvének nevezi. A teremtményeket - aszerint, hogy mennyire mutatják Istent - umbra (árnyék), vestigium (nyom), illetve imago(kép) nevekkel illeti.
Ugyancsak a természeti világ megóvását támasztja alá az Úr jelenléte a teremtésben. A teremtett világ Isten szándékának megjelenése, és magán hordozza Isten szeretetét, a Kozmosz, a világmindenség a Logosz, az isteni ige megtestesülése. A teremtés nyelv, melyen keresztül az Úr teremtményéhez, az emberhez beszél. Ráadásul Isten nincs távol az általa teremtett és szeretett világtól. Nemcsak tekintetét veti rá, hanem ,,az Úr lelke (...) betölti a földkerekséget, s (...) egybefogja a mindenséget,”[5]. Pál apostol az athéniekhez szólva ezt így fogalmazza meg: ,,keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.[6] Minthogy Isten a teremtmények legmélyén jelen van, és rajtuk keresztül jelenik meg (jóllehet a maga teljességében nem nyilvánul meg bennük), a helyes hozzáállás a teremtéshez a megbecsülés, a szeretet és a rácsodálkozás. És mivel minden teremtmény Isten adománya, az Isten képmására teremtett ember felelősséggel tartozik értük.[7]
Szent Ferenc és az állatok

Ferenc állatokhoz való viszonya is ugyanezen a közösségérzésen alapul. Szent Bonaventúra assisi Szent Ferencről írt életrajzában egy egész fejezetet szentel ennek a témának ezzel a címmel: „Jámbor érzülete és hogyan vonzódtak hozzá az esztelen lények”[8]. Az állatok nemzedékeken keresztül az ember ellenségességét, agresszióját tapasztalták meg, ezért öröklik a félelmet az embertől, és hallgatnak előtte. Ha azonban Krisztus szeretetével és alázatával fordulunk hozzájuk, megnyílik előttünk az egész univerzum extatikus törekvése az Isten felé. A madarak önkívületben csiripelnek és csapkodnak szárnyaikkal, így dicsérve az Urat az emberrel együtt. Ezzel Ferenc számára kitágulnak Isten Országának dimenziói. Napokon át felváltva imádkozik a Porziuncula ablaka előtti fán lakó tücsök, amíg Ferenc imádkozik, a tücsök hallgat, s ha abbahagyja, azonnal ciripelni kezd teremtőjét dicsérve. Amikor hazaér, megsimogatja a tücsköt, és így szól: ”Énekelj, tücsök, nővérem!”[9] Látható, hogy Ferenc gondolkodásának középpontjában a laudáció, a dicséret áll, Isten dicsérete, aki ezt a csodálatos világot, s benne az embert megteremtette. Ahhoz, hogy az ember megértse a természetet, és felfogja küldetését Isten dicséretére a teremtmények közösségével, felül kell emelkednie ember voltán, ennek módja pedig az alázat. Csak a kicsinyek képesek megérteni Isten titkait, akik ezzel az alázattal fordulnak a teremtés és a teremtmények felé. Az embernek a legkisebbektől, a madaraktól, a kabócáktól kell megtanulnia az alázatot. Minden teremtmény Istenhez vezet, ha Krisztus alázatával szemléljük őket, és élőlénytársaink, húgunk, a Víz, bátyánk, a Szél, nénénk, a Hold rávezetnek erre a szemlélődésre. Assisi Szent Ferenc legfontosabb üzenete a teremtmények testvérisége, és az, hogy a teremtett világ egésze Istentől eredő jel, mely az ő jelenlétét fedi fel. Ha pedig így van, az ember kizárólag szeretettel, alázattal és az isteni jelenlétből fakadó örömmel fordulhat felé. A világ bántalmazása szembefordulás a benne lakozó Istennel is. A természet megőrzése és szeretete nem másodlagos, haszonelvű parancsolat, hanem, mint az Isten dicsérete, az ember legfőbb küldetése ezen a Földön. A természet védelme a hit cselekedete: auto-da-fé - s ha az autodafé klasszikus jelentésére gondolunk, különösen élesen mutatkozik meg Szent Ferenc forradalmian új felfogása az ember feladatáról a teremtésben. Assisi Szent Ferenc jelentőségének felismerése vezetett oda, hogy II. János Pál pápa 1979-ben Ferencet az ökológiával foglalkozók égi patrónusává nyilvánította.[10]

Bíró László püspök levele

Az Európa Tanács igen tisztelt képviselőjének





Tisztelt Képviselő Úr, Képviselő Asszony!

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése várhatóan 2010. október 7-én tárgyalja, majd szavazásra bocsájtja a brit képviselő, Christine McCafferty által beterjesztett «A nők hozzáférése a törvényes orvosi ellátáshoz: a lelkiismereti alapon történő elutasítás szabályozatlanságának problémája» című jelentését. Kérem Képviselő Urat/Asszonyt, hogy a vitában és szavazatával utasítsa el ezt a Jelentést.



A Jelentés szövegéből ugyanis kiderül, hogy több fontos és általánosan elismert alapelvet nem vesz figyelembe, sőt ezeket meg is sérti. Ilyenek:



- Sérül a szubszidiaritás elve, az Európa Tanács ugyanis nem illetékes lelkiismereti kérdések szabályzására orvosi területen



- Sérül a lelkiismereti szabadsághoz való jog elve, amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. fejezete rögzít, és amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának állásfoglalása megerősített azzal, hogy biztosítani kell e jog érvényesülését.



- Sérül a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog azáltal, hogy a Jelentés az abortuszhoz való jogról beszél, holott ilyen jog nem létezik. Ellenkezőleg, minden emberi jog az élethez való jogon alapul, az abortusz pedig az élet
kioltása.



- Sérül az élethez való jog azáltal is, hogy a végső stádiumban lévő betegek esetében a fájdalomtól való megszabadítás
érdekében az élettartam rövidítését, azaz az aktív eutanázia gyakorlatát nem tekinti lelkiismereti okból megtagadhatónak. Elfogadhatatlanok a Jelentésben foglalt, a tagországok jogi szabályozására vonatkozó javaslatok, nevezetesen, hogy



- kötelezzék az egészségügyi dolgozókat arra, hogy lelkiismereti álláspontra tekintet nélkül a páciens által kért, kezelést (pl. az abortuszt) elvégezzék;



- kötelezzék az egészségügyi dolgozót, hogy bizonyítsa, hogy esetleges tartózkodása valóban lelkiismereti vagy
vallási nézetein alapul és hogy a beavatkozás elvégzésének visszautasítása jóhiszeműen történik;



- fosszák meg teljesen és kizárólagosan a köz- illetve állami intézményeket és kórházakat, rendelőintézeteket attól a joguktól, hogy garantálhassák dolgozóik lelkiismereti alapon történő döntési jogát egyes beavatkozások
elvégzését, ill. az ezekben való közreműködést illetően;



- vezessenek nyilvántartást a lelkiismereti alapon bizonyos beavatkozásokat el nem végzőkről.



- állítsanak fel hatékony panasz-mechanizmust a lelkiismereti alapon egészségügyi beavatkozásokat megtagadók ellen.



Nyomatékosan kérem Képviselő Urat/Asszonyt, szavazatával utasítsa el a Jelentést.



Tisztelettel üdvözli

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kaplonyi Barátok Márton Áronról

Kedden múlt 30 éve annak, hogy a földi életből visszatért az örök hazába, Isten Szolgája, boldog emlékű Márton Áron, Erdély nagy és szentéletű püspöke.
Épen ezért mai elmélkedésünkben, nem az évközi 27. vasárnapról, nem is Szent Ferenc atyánk tranzitusáról, boldog haláláról szeretnék szólni, hanem a szentéletű püspök személyéről, az ő tanúságtevő életéről és tetteivel alátámasztott tanításáról.
1896. augusztus 28-án született Csikszentdomokoson. Ebben a faluban nevelkedett és élte egyszerű életét a gyermek Márton Áron. Ezekről az évekről így vall püspökké szentelésekor: „Itt hallottam először, hogy vannak, akiknek fáj az élet. De azt is, hogy az emberek felett van az Isten, aki részükre törvényt szabott és ezeknek a törvényeknek az útján kell járni.”
A természetjárás, a fára mászás, minden falusi gyermek élményvilágának ékessége. De egyszer ez a falusi kis diák messze nézett. Belenézett az Isten szemébe és érezte, hogy Isten hívja őt. Ott kell hagynia a szülőföldet, de nem azért, hogy végleg kiszakadjon abból, hanem hogy Istennek szolgálva népét is szolgálja.
Csíksomlyón és Csíkszeredában végzett diákévei után a gyulafehérvári kisszemináriumba került. Érettségi után, 18 éves korában a világháború küzdőterén találjuk, ahol katonái rajongásig szerették a közülük való, a megpróbáltatásokat keményen viselő és önfeláldozó kicsi hadnagyot. Az olasz frontról három sebbel tér haza, de nem dönt azonnal, hanem egy ideig éli a kétkezi munkások életét.
De a korábbi Isten élmény mély nyomot hagyott lelkében és a döntést nem odázhatta, hanem követnie kellett a hívó szót. 1919-ben jelentkezett a gyulafehérvári teológiára. Majláth Gusztáv Károly püspök 1924-ben pappá szentelte. Néhány évi káplánság után, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium hittan tanára lett. Majd rövid plébánosság után püspöki levéltáros és titkár lesz. Ilyen minőségben kíséri el Majláth püspököt római útjára. Püspöke bemutatja XI. Piusz pápának, aki külön áldását adja a fiatal papra: „Szeresd az ifjúságot, mert annak szeretete és nevelése korunk legfőbb feladata. Erre a munkára adom külön áldásomat”. Ezzel a pápai indítással kezdte meg Kolozsváron egyetemi lelkészi működését. 1932-től – 1936-ig dolgozott ebben a munkakörben. Ezután a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa lett.
1938-ban gyorsan követték egymást az események. Majláth püspök úr visszavonult, utóda Vorbuchner Adolf a püspökké szentelés után rövidesen meghalt. Halála után, 1938 őszén a Szentszék Erdély apostoli kormányzójává nevezi ki Márton Áront, majd XI. Piusz pápa ugyanez év Karácsonyán őt találja alkalmasnak a megyéspüspöki szék betöltésére.
Püspökké szentelését 1939. február 12-én a pápai küldött végezte Kolozsváron. Ekkor választotta jelmondatául: „Non recuso laborem”- vagyis – „Nem utasítom vissza a munkát!”
A gondviselés nem adhatta volna jobb kezekbe a pásztorbotot, mint neki. Amikor püspök lett utat kellett keresnie. Az utat kereste és mutatta. Mutatta híveinek, mutatta papjainak. Sokszor nagyon nehéz volt, de nem futott meg a munka elől. Voltak nehéz idők, a II. világháború nyugtalan, majd a börtönben töltött békeévek és kényszer lakhelyre ítélt, s majd betegségtől fogvatartott évtizedek. Ilyenkor a költővel mondta: „Most tél van, és csend és hó és halál”- és oltárra tett áldozat.
Hatévi börtön után, 1955-57 között Márton Áron egyházmegyéjében szabadon mozoghatott. Prédikált, bérmált, látogatta a plébániákat. Bérma-útjain hatalmas volt a lelkesedés. Körleveleiben, beszédeiben igazi programot hirdetett, az igazság és a szeretet elveinek megvalósítását tűzte célul híveinek.
A béke angyalaként járt körül, a hatóság emberei mégis veszélyt sejtettek. Ezért ismét megfosztották szabadságától, elvették személyi igazolványát, titkos rendőrök állandó őrizete mellett házi fogságra kényszerítették. Egyházi rendelkezéseinek végrehajtását gáncsolták. Dolgozószobájába, az egész püspöki palotába, a püspöki kertbe lehallgató berendezéseket rejtettek el.
A pártvezérek látták, hogy addigi akciójuk hiábavaló volt, magyar és román nyelven körlevelet szerkesztettek Márton Áron népellenes tevékenységéről, és szétküldték a Székelyföld párt-szervezeteihez és tanáraihoz. Mindezen diverziók ellenére a Főpap megmaradt bölcsnek és szentnek, hajlíthatatlannak és magatartásában méltóságteljesnek. Nem veszítette el szavainak hitelét és súlyát. Megfontolt megnyilatkozásaira odafigyeltek az emberek.
Házi őrizete alatt csak a székesegyházba mehetett, de ott híveinek, jövendőbeli papjainak világító fáklya volt, derűt és reményt sugározva. Szavait itták a hallgatói. „Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hívatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”
De voltak napsugarasabb idők is, amikor Áron főpap, fölkereste híveit, mint nyájáért aggódó, s róla gondoskodó jó pásztor. Nyomában szinte foghatóvá vált a Lélek járás. Túl a hetvenen végig járta mintegy félmilliót számláló egyházmegyéjét. Mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadták. Köszöntötték gyermekek és felnőttek. Ő pedig hirdette az Igét, kiszolgáltatta a bérmálás szentségét és osztotta az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust.
Az erdélyi népnek gondos főpásztora volt 42 éven át.
1980. szeptember 29-e délelőtt fél kilenc óra. Megszólalt a gyulafehérvári székesegyház Szent Mihály harangja és hívta a híveket, hogy Szent Mihály, a székesegyház és az erdélyi egyházmegye védőszentjének tiszteletére, és egyben az ő hathatos közbenjárásával bemutassák a legszentebb áldozatot, a minden jó harc és nemes küzdelem jutalmazójának, a mindenható Istennek.
Áron főpap földi életének utolsó perceit éli. Míg a székesegyházban előkészülnek az ünnepi szentmisére, ő is készül, hogy Szent Mihály oltalma alatt meghozza a legnagyobb áldozatot. Míg az ünnepi szentmiséhez másodszor szólal meg a Jézus Szíve harangja, ¾ 9-kor Áron főpap szíve utolsót dobban, mert Szent Mihály főangyal elhívta az ő harcos bajtársát és testvérét, hogy az örök Főpap szívére ölelhesse és az ünnepi harangszóra, 9 órakor Áron főpap, Szent Mihály, az összes angyalok és szentek segédletével megkezdhesse a glóriát, az ünnepi liturgiát, az örökké tartó hódolatot a mindenség oltár trónusa előtt.
A székesegyházban ravatalozták fel, ahová a hívők sokasága zarándokolt el. Temetése október 4-én, Szent Ferenc ünnepén volt, amelyen hívei nagy tömege mellett, több főpap, papjainak nagysokasága és más vallások képviselői vettek részt. Földi maradványait a Székesegyház kriptájában helyezték öröknyugalomra.
Ki volt Márton Áron? Főpap, aki az emberek közül választatot és értük élt, aki együtt tudott érezni velük. Pásztor, aki feladatát hűségesen és maradéktalanul teljesítette. Pásztor, aki ismerte övéit, s akit ismertek övéi, és hallgattak szavára. Fáklya volt, amely világított. Világított jellemével, világított hitével, világított józanságával. Szikla volt, melyet a viharos idők nem tudtak elsodorni. Szikla, mely mindig szilárdan állt és mutatta a biztos célra vezető utat. Fenyő volt, mely az erdélyi anyaföldből nőtt ki. Az éltető táplálékot innét szívta magába, de ugyanakkor kemény gyökereivel mindenhova elért, hogy az omladozó talajnak szilárdságot biztosítson.
Kt. Az emberkatedrális életéről és munkáságáról hallottunk, őt halványan megközelítő beszámolót. A gondviselés olyan emberrel ajándékozott meg minket abban a zűrzavaros időben, aki utat mutatott, tanított és vezetett. Egész élete áldozatvállalással együtt járó példamutatás volt.
Egy emberről beszéltünk, aki sohase vétette el a hangot, mert az örökérvényű krisztusi igazságok fényében ítélt meg mindent. Neki csak a vetés, a verejtékes munka, és a kereszthordozás jutott, hiszen nem érhette meg a kommunizmus bukását, de annál inkább el kellett szenvednie annak átkos következményeit. Sorsa a földbe eset mag sorsa volt.
Befejezésül szeretném idézni az 1947. január 1-én mondott beszédének egy kis részletét, amely ma is aktuális, amit érdemes magunkkal vinnünk és annak minden sorát megfontolnunk: „Rosszak az idők, mert rosszak az emberek... Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők. Ez az idők parancsa és ez számunkra az újév parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányosodtunk, s pogány szenvedések szakadnak ránk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságot kell elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap-nap után dolgunk.
Komolyan kell tehát vennünk, és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett, és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedő lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatni, vagyis újból kereszténynek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, s a földön emberi életet élhessünk, hogy Isten áldására méltók legyünk.”