2010. október 3., vasárnap

Segesd, Kecskemét és Debrecen is emlékezik a barátokra


Ferences emlékszobát avattak október 3-án a Somogy megyei Segesden a rend egykori kolostorában a szerzetesek elhurcolásának hatvanadik évfordulója alkalmából. Az ünnepi szentmisén közreműködött és az avatóbeszédet mondta a ferences rend részéről Rácz Piusz. A kiállításon a Szent Ferenc élete képekben című képeslapgyűjtemény látható.
Kecskeméten október 4.-én 15.30-kor a barátok templomának udvarán emléktáblát állítanak az elűzött ferencesek tiszteletére, melyet Bábel Balázs érsek áld meg. Emlékbeszédet mondKálmán Peregrin ferences egyháztörténész. A templomkertben lévő Szent Ferenc-szobor környékét – régi kecskeméti hagyomány szerint – gazdagon megrakják zöldséggel és gyümölccsel, mert termény megáldást is tartanak. Ezt követően a műkertvárosi Szent Ferenc-templomban lesz a búcsúi nagymise, melyen az érsek mond beszédet.
Debrecenben október 5-én 17 órától a Szent Istvánról nevezett egykori ferences templomban emlékeznek az 1950-ig itt szolgáló ferencesekre. Emlékbeszédet mond Varga Kamill Szeged-alsóvárosi ferences plébános, 18 órakor Bosák Nándor püspök vezetésével koncelebrált szentmisét mutatnak be és emléktáblát avatnak.
Kecskemét ferences vértanúja. A kecskeméti rendházból elhurcolt Károlyi Bernát (ő látható a képen) 1954-ben a börtönben halt meg. Ő 1929 és 1938 között a magyar rendtartomány kínai missziójának alapító vezetője volt. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolta, árvaházat alapított, iskolát, orvosi rendelőt létesített, megszervezte a környék lelkipásztori szolgálatát. 1938-ban visszajött Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozott, újságkiadással foglalkozott. A kecskeméti rendházban szolgált, ahova a háború alatt zsidó üldözötteket fogadott be, szerzetesi ruhába öltöztette őket, hogy a feltűnést elkerülje. A szovjet front előretörésekor a város vezetői elmenekültek. Ő irányította a várost, vezette a kórházat, ingyenkonyhát nyitott a Délvidékről érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozott a kommunista rendőrség embertelenségei miatt, ezért 1945 júliusában letartóztatták. Zsidóellenességgel, izgatással vádolták. 1949 végén végleg elhurcolták. 1950-ben államrend elleni szervezkedés ürügyén elítélték. A börtönben kínozták, de P. Bernát mindig megőrizte emberségét. Titokban gyóntatta rabtársait, mindenkit bátorított. 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. A vértanú szerzetes boldoggá avatási eljárása 700 kecskeméti hívő támogató aláírásával megkezdődött.

Ferences Klub a Ferenciek terén


Szent Ferenc napján, október 4-én tarja első összejövetelét a Ferences Klub a pesti ferencesek nagytermében. Célja összegyűjteni a Budapesten élő, tanuló, dolgozó fiatalokat, akik a ferences iskolák, templomok, zarándoklatok által kötődnek a rend szellemiségéhez.

A szervezők nem akarják elcsábítani az egyes plébániákról a fiatalokat, hanem olyan, a ferencesekhez kötődő személyek megszólítása a céljuk, akik eddig nem kapcsolódtak közösséghez, plébániához. Azt szeretnék, ha a klub kötetlen találkozási hely lenne, szellemi táplálékkal és ismerkedési lehetőséggel.

A klub hétfőnként 19 órától várja az érdeklődőket szerény vacsorával, előadással és utána borozással egybekötött beszélgetési lehetőséggel. Belépő egy villamosjegy ára.

A klub vezetői Kiss Didák és Fejes István ferencesek. Honlap: www.klub.ofm.hu
Helyszín: A pesti ferences templom melletti Szent Ferenc-terem (1053 Budapest Ferenciek tere 3.). Bejárat az udvar felől.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Emlékezzünk!

Puszta Sándor: Áldassék


Áldassék ez alkonyóra,
Simogass meg Istenem.
Szórd kegyed kis lázadódra,
Összeteszem két kezem.

Legyen békéje a szóknak,
Lehunyom a két szemem,
Könnyezôknek és síróknak.
Simogass meg Istenem.

Minden harc és minden lárma
Csituljon el szívemen.
Te lakjál benn, te légy álma.
Simogass meg Istenem.

Áldassék ez alkonyóra,
Összeteszem két kezem.
Szemem húnyom, figyelj szómra.
Simogass meg Istenem.

2010. október 2., szombat

Reményik Sándor: A sors- váró madár


A nap leszállt, rá megzendült az erdő
Alkonyi kórusa
Egyszer, utolszor még, az éj előtt.
Halk szárnysuhogás kelt a fák között,
Kerengve, lassan
Fészekre rebbentek a madarak.
Egy fenyőágon ült egy kis madár
Némán, kő-mereven,
Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt.
És meg se moccant
Közelgő lépteimnek dobajára.
Előtte álltam, lehajoltam hozzá:
Vajjon mi lelheti?!
Így, ültőhelyében meghalt talán?
Kitellett tőle,
Oly döbbenetes, olyan furcsa volt.
De élt. Kicsi szeme
Ha bágyadtan, ha tompán is, de fénylett,
S nézett, nézett merőn valahová, -
A sorsát várta tán,
S én jöttem, mintha sorsa lettem volna.
Ó, sose volt még sors ily tehetetlen,
Ilyen ügyefogyott.
Tanakodtam, hogy mit is kezdjek véle:
Ha fészekből hullt, hogyan tegyem vissza?
Ha szárnya törött, szárnyra hogy kapassam?
Elpusztul, hogyha magammal viszem,
Elpusztul akkor is, ha itt hagyom.
Keserves volt nekem e sors-szerep.
Félénken kinyujtottam a kezem.
Úgy véltem, ha már egyéb nem telik
Tőlem, - legalább megsímogatom.
Akkor rezzent - s elugrott.
Két lépést ugrott csak a fűbe el,
Ott gunnyasztott tovább,
S a sorsát nézte, nézett engemet.
Szent Ferenc zengő, hallelujás nyelvén
Szerettem volna hozzá szólani -
S nem jött ajkamra szó.
Legyintettem lemondón, szomorún.
Otthagytam kis madár-testvéremet,
Sorstalan sorsa voltam én neki,
De sorstalan sors az én sorsom is:
Sem elzúzni, sem fölemelni nem tud
A tehetetlen, az ügyefogyott,
A gyáva kéz!

2010. október 1., péntek

Szent Ferenc boldog halála és tranzitusa


Szent Ferenc Alverna hegyéről visszatér az
Angyalos Sebhelyek Boldogasszony klastromába,
és elköltözik e világból
(Assisi Szent Ferenc virágoskertje, Fioretti - agapé 1999; részlet)
(...)
Amint (Alverna hegyéről) az Angyalos Boldogasszony kolostorába értek, a betegszobába vitték, hogy ott pihenjen. A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá:
- Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ebben a betegségben néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön azonnal.
A testvér megerősítette szavait:
- Nagyon jól mondod, Atyám, mert hűséges tisztelőd ő, nem volna hát rendjén, ha nem lehetne jelen halálos ágyadnál.
- Menj tehát - folytatta Szent Ferenc - hozz tintát, tollat, papírost, és írd, amit mondok.
A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt a levelet diktálta neki:
"Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, e levelem vétele után azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába, mert ha néhány napon belül nem érkezel ide, már nem találsz életben. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam."
Ám a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már útban van, sőt közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá, a papírt meg tegye félre. Nagyon meglepődtek a testvérek, vajon miért nem fejezi be, és miért nem akarja elküldeni a levelet. Némi idő elteltével aztán erősen zörögnek, Szent Ferenc küldi a kapust, s amikor az kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel.
Jacopa asszony egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttén Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló frátereknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan.
Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: "Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a teremtésnél szükség lesz." Én pedig - fejezte be -, így cselekedtem.
Ott maradt Jacopa asszony mindaddig, mígnem Szent Ferenc elköltözött e világból, és eltemették. A temetésen kíséretével együtt nagy tisztelettel adózott neki, és az összes költségeket vállalta. Azután visszatért Rómába, és rövid idő múlva maga is szentül halt meg. Szent Ferenc iránt való tiszteletből úgy végrendelkezett, hogy az Angyalos Boldogasszony templomába vigyék, és ott temessék el. Így is történt.
Szent Ferenc halála alkalmával nemcsak Jacopa asszony, fiai és kísérete, hanem számos assisi polgár is látta és megcsókolta a dicsőséges sebhelyeket. Köztük egy Jeromos nevű, híres és tekintélyes lovag, aki, mint Szent Tamás Krisztus sebeiben, kételkedett és hitetlenkedett. Jeromos úr, hogy meggyőződjék és másokat is meggyőzzön, a testvérek és a világiak szeme láttára nagy merészen megmozgatta Szent Ferenc kezén és lábán a szögeket, és megtapintotta az oldalsebet is. Ennélfogva később állhatatos tanúja lett az igazságnak, megesküdött a Bibliára is, hogy ő a sebeket látta, és kezével érintette. A dicsőséges sebhelyeket Szent Klára is látta és megcsókolta apácáival, akik vele együtt Szent Ferenc temetésén jelen voltak.
Krisztus dicsőséges hitvallója, Szent Ferenc Atyánk az Úr 1226. esztendejében október 4-én, szombaton költözött el e világból, és másnap, vasárnap volt a temetése.
Ez volt huszadik esztendeje megtérésének, vagyis amióta megkezdte a vezeklő életet. A szent sebhelyek elnyerése óta két év, születése óta pedig negyvenöt esztendő telt el.
(...)
Jézus Krisztus dicséretére. Amen.
Tranzitus - ünnepi liturgia
Áldjuk a Földön Isten szegénykéjét,
Kései társak saruszíjat oldva,
Ő már a mennyben követi a Bárányt
Akármerre jár, akármerre jár.
Nyíltszívű gyermek, nem italtól részeg,
Társai nézik Isten bolondjának,
Egykori rongyos koldustarisznyája
Színig tele már, színig tele már.
Áldott az Isten, igazán ítélő,
Karja a gőgöst méltán megalázza,
Ám a szelídre, az alázatosra
Kitárt karja vár, kitárt karja vár.
Antifóna: Ó, csodálatos alkonyat! Áldott jó Szent Ferenc! Angyali énekszó száll feléd! Szép mennyország indul már elibéd nagy vígan. Karjába vár már a Szentháromság. A földi bánat már messze. Maradj köztünk örökre!
141. zsoltár
Szavammal az Úrhoz kiáltok,
szavammal az Úrhoz könyörgök.
Kiöntöm színe előtt az én siralmamat,
és nyomorúságomat előtte feltárom.
Mert megfogyatkozott bennem a lélek,
pedig ismered az én ösvényeimet.
Az úton, amelyen járok
tőrt rejtének el nékem.
Jobbra tekintek és nézek,
és nincs, ki megismerjen engem.
Elveszett a menekvés éntőlem,
és nincs, ki megkeresse az én lelkemet.
Hozzád kiáltok, Uram, †
s mondom: Te vagy az én reménységem,
osztályrészem az élőknek földjén.
Figyelmezz az én könyörgésemre,
mert igen megaláztak engem.
Szabadíts meg üldözőimtől,
mert elhatalmasodtak rajtam.
letérdelünk
Börtönéből szabadítsd ki lelkem,
szent nevedet, Uram, hadd dicsérjem.
Örömmel várnak az igazak már,
tudom hogy énrám jutalom vár.
Velem együtt szentek mondják ott fenn:
dicsőség néked, Istenem. Amen.
Antifóna: Ó, csodálatos alkonyat! Áldott jó Szent Ferenc! Angyali énekszó száll feléd! Szép mennyország indul már elibéd nagy vígan. Karjába vár már a Szentháromság. A földi bánat már messze. Maradj köztünk örökre!
/ országúti ferencesek után/

Szárnyaszegetten


Gyönyörködve nézem, a Debrecen felett lebegő hőlégballonok szárnyalását.
Nem tudok felhőtlenül örülni, amióta fizikai képességeim legjavát elveszítettem.
Pedig magam is kipróbáltam, megtapasztaltam az érzést: Lebegni ég és föld között.
Tiszadobon, Kocsis Zoltánnal és családjával versengve szálltunk egy ilyen léghajó kosarába.
Csodás volt felülről szemlélni a Holt – Tisza ismert képét.
Láttam udvarunkat, házunkat, állataimat.
Micike és Bubu kutyáinkat, vadkacsáinkat, galambjaimat.
Mára már fotóm sem maradt róluk.
Csak emlékük.
Földhöz ragadtam.
Már annak is örülnöm kell, ha nem esek el az autóbuszon, ha emelni tudom a lábam.
Jó visszagondolni, hogy valaha repülni tudtam.
Ma már csak elmém, gondolataim szárnyalnak.
Azok nem lettek szárnya szegettek.