1208 és 1211 között valahol itt a környéken lakott egy szegényes kunyhóban (istállóban) szent Ferenc első társaival. A három Társ legendája erről így ír: „ A boldogságos atya akkoriban fiaival egyetemben Assisi közelében egy Rivo Tortónak nevezett helyen tartózkodott, ahol egy mindenektől elhagyott pajta állott. A pajta olyan szűk volt, hogy állni vagy ülni alig lehetett benne. Itt igen gyakran még mindennapi kenyerük is hiányzott, és kénytelenek voltak beérni répával, melyet itt-ott sikerült összekoldulniuk. Isten embere a pajta gerendájára felírta mindegyik testvér nevét, hogy ha pihenni vagy imádkozni akarnak, megtalálják helyüket, és így semmi fölös zaj, ami egyébként a hely szűk volta miatt alig volt elkerülhető, ne zavarja a lélek csendjét. „
Ennek az emléknek az ápolására létesült ez a szentély, amelyet a konventuális (minorita) ferencesek tartanak fenn. 1854 februárjában egy földrengés pusztította el a korábbi létesítményt. Ezután épült a mostani templom, neogótikus stílusban, úgyhogy a templom viszonylag újnak számit.
A templomban egy kunyhót – istállót őriznek. Ehhez hasonlóban lakhattak az első testvérek, amíg egy szamaras gazda ki nem űzte őket innen.
„Egy napon azonban, mikor a testvérek éppen a mondott helyen tartózkodtak, odajött egy szamaras parasztember azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy szamarának a pajtában készítsen helyet. Hogy pedig a testvérek meg ne akadályozzák szándékában, egyenesen behajtott szamarával, s közben így beszélt hozzá: "Lépj be, lépj be csak bátran, itt jól érezzük majd magunkat." A szent atya, amikor hallotta a paraszt szavait és megértette szándékát, egy kissé felindult ellene, főleg azért, mivel nagy lármát csapott szamarával és zavarta a testvéreket, akik valamennyien mély csendben imádkoztak. Azért az Isten embere így szólt a testvérekhez: "Tudom, testvéreim, hogy Isten nem azért hívott bennünket, hogy istállót készítsünk egy szamárnak, vagy hogy az emberek látogatásait fogadjuk, hanem hogy prédikálással és üdvös tanácsok adásával megmutassuk az embereknek az üdvözülés útját, főleg pedig, hogy ne szűnjünk meg imádkozni és hálát adni."
A pajtát tehát otthagyták a szegény leprások használatára, maguk pedig a Sancta Maria de Portiuncula templom mellé költöztek át, ahol egyszer -még mielőtt a templom birtokjogát megkapták volna -már laktak az ott levő nyomorúságos viskóban.” (A három társ legendája 53)
A Rivo Tortoi közösség életének egy kis epizódja jól bemutatja, hogy a testvérek kemény bűnbánatban éltek, de egyben szent Ferenc gyöngédségét és finomságát is ecseteli. „A rend kezdetén, amikor tudniillik Szent Ferenchez kezdtek csatlakozni a testvérek, Rivo Tortóban tartózkodott velük. Egyik éjszaka éjfél körül, míg mindenki aludt a saját helyén, valaki felkiáltott: "Meghalok! Meghalok!" A testvérek csodálkozva és megrettenve valamennyien fölriadtak. Szent Ferenc tüstént fölkelt és így szólt: "Keljetek föl, testvérek, és gyújtsatok gyertyát!" Miután meggyújtották, Szent Ferenc megkérdezte: "Ki mondta azt, hogy meghalok?" Az illető testvér pedig válaszolt: "Én." Szent Ferenc azt mondta neki: "Mi baj van, testvér? Hogyhogy meghalsz?" Erre az: "Meghalok, mert olyan éhes vagyok." Szent Ferenc ekkor, mint szeretettel és gyöngéd tapintattal eltelt ember, tüstént megteríttette az asztalt, és hogy a testvér ne szégyenkezzék egyedül étkezni, valamennyien együtt ettek vele. Mert ez a testvér meg a többiek is csak nem régen tértek az Úrhoz, és módfelett sanyargatták testüket. Az étkezés után pedig így beszélt Szent Ferenc a többi testvérhez: "Testvéreim, én amondó vagyok, hogy ki-ki vegye figyelembe saját testi adottságait, mert lehet, hogy valamelyikőtök kevesebb kenyérrel beéri, mint a másik, de azt mégsem akarom, hogy aki bőségesebb táplálékra szorul, azt igyekezzék utánozni az étkezésben, akinek kevesebb is elég, hanem mindenki, saját természetével számot vetve, adja meg testének azt, amire szüksége van. Mert ahogy a mértéktelen evéstől, mint a test és a lélek számára ártalmas dologtól, óvakodnunk kell, ugyanígy a túlzott böjtöléstől is. Annál is inkább, mert az Úr irgalmasságot akar és nem áldozatot." (Perugiai Legenda 1-2)
Bejegyezte: Bőjte Mihály dátum: 19:16
Címkék: Assisi, Rivo Torto
