Lászlóffy Aladár: Milói sors

Azokkal kéne tartani
akiknek vannak karjai.
Akiknek lírája szerelmi,
azokkal kéne énekelni.
Milyen tág júniusi tájak,
ilyenkor kéne kiabáljak,
hogy sorsom alap délisarkán
ne politizáljon a sárkány.
De görcsbe, ökölbe szorultam:
levágott kuruckar a múltam,
és vonzalmamra ült a hon:
kofám a közöspiacon.
Elúsztak, mint a műfajok
a kolumbuszi fő hajók,
s két követ akik összecsapnak,
más emberiséget avatnak.
Így se szobor, se buja dal.
Milói sors. Mely mást akar.
Csak lehet késő. Hellász messze.
Túl messze már, hogy ne eressze.
Így leszek önnön veszteségem.
Alkony a napkeleti égen.

Örmény gyökerek

Miután a településről informálódtam, az örmények Kárpát- medencei múltját tanulmányoztam.
Két unokatestvérem is arról számolt be, hogy szülei arról meséltek, az Áncsánok örmény származásúak:
Hagyományosan a betelepedés évének az örmények – bár előtte is utána is érkeztek a Kárpát-medencébe – 1672-t tartják. Apafi Mihályfejedelemtől ekkor letelepedési engedélyt és kiváltságokat nyertek.
A nagyobb arányú betelepülésre – Moldvából – a 18. század második felében került sor. Korábban keresztény vallásuk és a magas adóterhek miatt kerültek nehéz helyzetbe, de emiatt nem hagyták volna el a lakóhelyüket. 1671-ben a Gheorge Duca fejedelem elleni felkelésben örmény vezetők is részt vettek. A megtorlástól és a töröktől való félelem késztette őket, hogy Erdélybe települjenek át. Ennek viszonyait ismerték, az erdélyi fejedelmeknek gyakran tettek diplomáciai szolgálatokat. Az örmény hagyomány szerint az Erdélybe települt örmények, mintegy hatszáz család, a Bagratida királyok fővárosából, Ani-ból menekültek el. A határ melleti városokban telepedtek le: Csíkszépvíz, Gyergyószentmiklós, Marosfelfalu, Petele, Görgényszentimre, Kanta, Ebesfalva területére. Ez utóbbira azért, mert itt már élt örmény lakosság. a város kereskedelmi útvonalon fekszik, a az erdélyi fejedelem garantálta a védelmet. Besztercén is megpróbálkoztak a letelepedéssel, de onnan a szász iparosok és kereskedők féltékenysége miatt Szamosújvárra kellett vándorolniuk. Erdélyben – csekély létszámuk ellenére – a kereskedelem és ipar egynegyede örmény kézen van. Foglalkozásukat tekintve iparosok:szűcsök, tímárok és kereskedők. A bőrfeldolgozásban olyan szakmai tudásuk volt, hogy szinte az egész magyarországi piacot a kezükben tartották. Majdnem minden jelentősebb erdélyi városban lett boltjuk, vásárok idején sátorállítási joguk. A betelepedés után hat osztályát tartották számon az örmény kereskedőknek. A hierarchia csúcsán a gazdag marhakereskedők, a legalsó fokán a ládás kereskedők (kikidsárok) álltak. Az örmények felismerték a török kiűzése utáni nagy, üres alföldi puszták jelentőségét. Ezeket kibérelték, a Moldvában vásárolt olcsóbb jószágot itt feljavították, majd lábon hajtották Pestig, Bécsig, Varsóig, Gdańskig. Eljutottak Nürnberg ésAugsburg piacaira is. A meggazdagodó kereskedők a kor divatjának megfelelően barokk stílusú emeletes házakat emeltek maguknak és templomokat is építtettek.
Beilleszkedés a magyar társadalomba, az asszimiláció kezdetei [szerkesztés]
Mária Terézia idején már nemesi címet is tudtak vásárolni, mert a háborúk miatt kiürült a kincstár, viszont nyelvüket csak kevesen használták, mert így elszakadtak a kolóniától. 1760–60 között 13, 1760–63 között 38 örmény család vásárolt nemességet. Később ez a folyamat folytatódott, 1780–1840 között 33 örmény vett kutyabőrt. Ezek a családok magyar neveket vettek fel, fiaik jogi, katonai (Kiss,Lázár, Czetz) vagy hivatali pályára (Jakabffy, Gorove) mentek. Hamarosan jelentős vármegyei tisztségekhez is juthattak. Torontálban a Gyertyánffyak, Dánielek, Krassó-Szörényben a Jakabffyak, Bács-Bodrog megyében a Karátsonyiak vezető pozíciókat töltöttek be
A 18. század végén Karátsony Deodatus és Jakabffy Kristóf a bécsi udvartól kérelmezte, hogy Arad közelében hozhasson létre egyErzsébetváros mintájára működő örményvárost, de ebből semmi nem lett.
A legtöbb örmény család anyagilag megengedhette magának gyermekei taníttatatását. Mivel általános volt körükben a gyermekek magas száma, azok, akik nem örökölték az apa egzisztenciáját közpályára kerültek. A középrétegek értelmiségi pályákra (ügyvéd, orvos) kerülve, illetve a helyi kereskedelemben pozícióikat megtartva elkezdtek szétszóródni Erdélyben és a Partiumban. Asszimilációjuk jelentősen megindult, anyanyelvükké a magyar vált. Gazdagabb társaik segélyegyletek, árvaházak alapításával, tanulmányi ösztöndíjakkal segítették a leszakadókat. Elmondhatjuk, hogy az örmény társadalom minden rétege integrálódott a magyar társadalomba.

Újfehértóról indulok

Kiindulási pontom Újfehértó, hiszen apám, nagyapám is itt születtek.
Sorsuk összefonódott a településsel.
Gondoltam, ha többet tudok Róla, többet tudok Róluk, rólunk.
A város határában talált leletek közel ötezer éves múltról tanúskodnak. Uj Fejertho néven írásos forrás 1608-ban említi először a települést. A korábbi oklevelekben a falu még Fejértó, Rácz-Fejértó neveken szerepelt. A Báthory család - mint a falu földesurai - 1349-ben hetivásárjogot nyertek a község számára. A 19. század elején több mint hétezren éltek a településen, a legnépesebb felekezet (4 ezer fő) a református volt. 1836. április 26-án mezővárosi rangot kapott, 1839-ben a lakosság több, mint 7000 fő volt. A mezővárosi ranggal járó évi négy vásártartási jog még inkább fellendítette a nagy átmenő forgalom miatt egyébként is élénk gazdasági életet. Gazdasági fellendülés vette kezdetét. Megépült a „sorbót” nevű városias épület és üzletsor, ekkor épültek a helyi nemesek kúriái, kastélyai is. A település 1886-ban a többi mezővároshoz hasonlóan (XXII. törvénycikk)- elveszítette mezővárosi rangját, de a városiasodás, és a kulturális fejlődés folytatódott. A XX. század elején megépült a községháza, megnyílt az első közkönyvtár, kávézó. 1941-ben majd 15 ezer fő volt Újfehértó népessége.
A II. világháborúban 750 újfehértói halt meg, és közel ugyanennyien hadifogságba estek. A város demográfiai tetőpontját 1960-ban érte el, ekkor a népesség több, mint 15 500 fő volt. Ez azóta folyamatosan csökken, ma már a 14 ezret sem éri el. 1992-ben a település ismét városi rangot kapott.
A település a Nyírség Hajdúság felé tekintő peremén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dél-nyugati részén fekszik, két nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között.
A város 14 ezer hektárt kitevő határában előkerült régészeti leletek több mint ötezer éves múltról tanúskodnak, ám a mai település lényegileg egyidős a hajdúvárosokkal. Az írásos források 1608-ban említik először az Uj Fejertho-nak nevezett falut, melynek népessége a XVI-XVII.század fordulója táján szerveződött a törökkori pusztításoknak áldozatul esett Árpád-kori előtelepülések - Bolt, Micske és Szegegyháza - elmenekült lakosaiból.
Az ezen a helyen való megtelepedést a kiváló földrajzi adottságok motiválták, hiszen az erre alkalmas észak-déli irányú homokhátat minden oldalról tavak övezték, melyek egyúttal kiváló rejtőzködési, védelmi lehetőséget nyújtottak. Fontos szerepet kaphatott a település megszervezésében az is, hogy itt ágazott el az Erdélyből Debrecenen át Kálló, illetve Tokaj felé vezető úgynevezett Sóút, melyen jelentős kereskedelem bonyolódott. A legelső lakók magyar etnikumú reformátusok voltak, akik a falu középső és déli részén telepedtek meg. E településrészt a köznyelv ma is "Magyarvég" elnevezéssel illeti. 1630-ban Rákóczi Pál országbíró Hajdúböszörményből 100 rác (szerb) lovashajdút telepített családjukkal együtt újfehértói pusztabirtokára, akik kezdeti kiváltságaikat elveszítve maguk is jobbágyokká lettek, miközben megtartották görögkeleti vallásukat. A betelepülés a XVII. században folytatódott a görögkeleti ruszinok, majd az 1760-as években érkező görögkatolikus románok megjelenésével. Ez a vegyes összetételű, nem magyar származású népesség képezte a település északi részén kialakuló úgynevezett "Oláhvég" lakosságát. Az 1740-es években jelentek meg az első Galícia felől érkező zsidó családok, akiknek szerepe a későbbiekben különösen a kereskedelemben vált meghatározóvá.
A reformátusok ma is álló és országos műemléki védettséget élvező templomukat 1754-ben emelték. A római katolikusok kőtemplomát 1812-ben szentelték fel, az 1820-as években készült el a zsidók zsinagógája, 1832-ben pedig a görögkatolikusok is megépítették az akkora már elenyésző számban jelen lévő görögkeletiekkel közös templomukat.
A település történetének legintenzívebb szakasza a mezővárosi időszak volt. Ezt a címet 1836-ban nyerték el az évi négy rendbeli vásártartási joggal egyetemben, amely az addig amúgy is jelentős átmenő kereskedelmi forgalmat még tovább erősítette. Az anyagi gyarapodás létszámbeli növekedéssel is járt, hiszen a lélekszám megduplázódott (1818-ban 3069 fő, 1839-ben 7226 fő).
A fellendülés a mezőváros küllemében is megmutatkozott. A helyi zsidó polgárság ízlését és életmódját tükrözve a múlt század derekára megépült a városias hangulatot kölcsönző üzlet- és épületsor, az úgynevezett "sorbót", de ebben az időszakban épültek a tehetős földbirtokosok kúriái, kastélyai is. Bár a település a XIX. század végére elveszítette mezővárosi címét, a polgári stílusú építkezés, valamint a kulturális intézmények szervezése tovább folytatódott. 1905-re felépült az új községháza, a 20-as évek elejére pedig a helyi kulturális élet színvonalát jelképező Kaszinó, melyben létrehozták az első közkönyvtárat és az ugyancsak a kulturálódás színhelyéül szolgáló kávéházat, de fenntartottak egy hatalmas színháztermet is, ahova előszeretettel jártak a nagyvárosok színtársulatai.
Újfehértó népessége a II. világháború előtti utolsó népszámláláskor, 1941-ben 15 154 fő volt . Közülük közel 1500 zsidót deportáltak 1944. áprilisától júniusáig. A világháború végére Újfehértónak 750 halottja volt, 780 férfi pedig hadifogságban sínylődött.A demográfiai csúcsot 1960-ban érte el a település, ekkor 15 650 fő élt itt. A népességszám azóta folyamatosan csökken.
1992-ben Újfehértó ismét városi címet kapott. Az itt élők a két nagyváros közé ékelődve is talpon tudtak maradni, s kialakítottak egy olyan települést, mely a városi lét miden előnyét magába ötvözte, miközben a falusias küllem változatlanul tükrözi lakosainak életformáját. Ez pedig évszázadok óta alig változott valamit, hiszen a megélhetést a föld és annak jövedelme biztosítja ma is.

A Luganói tanulmány utószava

Akárhogyan is vélekedünk a könyvrõl, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bõrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentésérõl, az egészségügynek juttatott csökkenõ támogatásról, a lakosság fejlõdõ országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetébõl fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intõjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a "tervet", ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejezõ gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár

(Repost az elveszett Euroastra adatbázisból : az eredeti 2006. január 22. 0:00 rovat: Imperium America Unus rovatban jelent meg)

Új Áncsánok Klubja

A napokban az alábbi levelezést folytattam.
Közreadom, mert a klub létrehozásában ez motívált:

Szia Józsi!
Az újév első napjaiban arról tudósítalak, mire jutottam őseink kutatásában.
Azon a nyomon indultam el, amit Tőled kaptam.
Nagypapád szavaiból az derült ki, Csíkszeredából indult a család.
A múlt év májusában felültem a vonatra, elutaztam Csíkszeredára, Csíksomlyóra.
Csodás zarándokút volt.
Közeli kapcsolatba kerültem Böjte Csabával, alapítványával.
Erdélyi elhagyott gyerekeket patronálok Debrecentől ötven kilométerre, Gálospetriben.
Arra a meggyőződésre jutottam,hogy őseink Csíkszeredáról előbb Bácskába, majd onnan vissza Nyíregyháza környékére kerültek.
Bukovinai csángó ősöktől származónak vallom magam.
Jövőre tervezem, hogy újra ellátogatok Csíkszeredára.
Őseink tisztelete, történelmi múltunk megismerése példát ad, hohyan élhetünk túl minden nehézséget.
2010 első napjai azt mondatják velem, szükség lesz erős kapaszkodóra.
Szeretettel üdvözöl druszád
Szia Józsi !
Amit írlál az ősökről olvastam, de roppant szűk szavú.Írod : Arra a meggyőződésre jutottam,hogy őseink Csíkszeredáról előbb Bácskába, majd onnan vissza Nyíregyháza környékére
> kerültek. - De ! erről lehetne bővebben ? Pl:: hol milyen helyen kutattál a név eredete után? Pl van olyan infóm : Korábban nevünket : Antsán - nak írták. Tehát majd a szó kiejtéséből lett az átírás Áncsánnak. Úgy mint a Takáts, mely később lett csak Takács - nak írva.
Őseink Hajdúdorogon telepedtek le. És az 1850 es évek körül " nősültek út Fejértóra! Nem elírás Fejértó!!!Később lett Fehértó, majd Újfehértó a község neve.
Legfontosabb , döntő lépés, ez kell , hogy legyen mikor kb . :. melyik évben volt a sok fiút szülő családban a " szétválás " - elágazás. az ősök körében. Ugyanis: Pl. az apai nagy apám D. Áncsán Mihály nolt. ( Magassága miatt hosszú Áncsánnak nevezték az Áncsánok között. Ő 1899 okt. 05 én született. A Farkasnyári úton lakott valamennyi Áncsán akkoriban . Pl . volt az alacsony nővésű Áncsán , őt " topa " - Áncsánnak ( Mihály ) nevezték.Suszter volt. - Előtte lakott ( a hétkereszt út felé az útkaparó Áncsán )( János ) - aki az árkorat, az utakat tartotta karban, ezért kapta ezt a jelezőt akkoriban. Volt az Áncsán Sándor , ős a század forduló táján kb.' 905 körül születet. Sanyi bácsi gyors beszédű volt. Rá a hadri , dadri nevet ragasztották. (( ő huszár volt ) 1918 ban. Buczkó Józsi múzeum igazgató könyvet írt a fehértói huszárokról. Ebben szerepel is a Sanyi bácsi neve. (( Egyébként ez a Buczkó József az anyámnak keresztfia. Mivel az anyám Buczkó lány. ))
Tehát Józsi barátom a fő - fő kérdés mikor volt az első " szétválás őseink között " ? Kik voltak az ELSŐ unokatestvérek ? - Mert már nagyapáék is unoka testvérek voltak!!! Hogy az első vagy már a II. ez itt a kérdés !! Ezután már apáinkról " közelibb "" információval rendelkezünk. Ezután következik a Mi generációnk!!
S máris a mi huszon éves gyerekeink nyomulnak, de piszkosul!!!
S földi életünk , pályánk nőttön fogy. Gyorsan kell (( ne )) ezeket megtudnunk.

S TALÁN ILYEN IZGALMAS : AZ APAI ÁGON A NAGYMAMÁK NEVE IS !!!!! HISZ azok a rokonok is UGYANOLYAN vérszerinti rokonaink !!!!!!!!!!- - A nyehézséget ( nem elírtam : nyehézséget ) tetézi akkoriban 8 - 12 élő gyermek született, és ' hál ' Istennek sokan megérték a felnőtt kort. Számos utóduk él ma is !!!!
Csak HAB a tortán: ugyan ez pepitában:: az anyai ág természetesen ugyan így mindkét oldalról. Tehát nem piskóta mondanák falusiasan!!!!!!!!!
Rejtélyek garmadával nézünk szembe !!!
Ezért is kellene a Tornyospálcai Áncsán Laci- féle vonal. Tudod Ő alakította ki - hozta életre az Áncsánok klubját ! Rejtély miért tünt el a netről !!!!!!!
Ő is tanár , feleségestől. Talán ezen a vonalon is kell aktívan nyomoznunk.
Kérlek írj erről , hogy mit tudtál meg Erdélyben.
Van " alattam " egy Áncsán János rokon , Ő is érdekes ág. Neki az anyukája volt Áncsán! különös történet, megér egy jó pohár finom bor mellet való netes beszélgetést Jánossal. - Jó munkát
Papi Dzsó!

Bocsi uri barátom ! De! bizony hagytam volna levágatni kis újjam . A téves infók miatt.De nem ez a lényeg, hanem az, hogy tovább lépünk a majdnem megmerevedett téma fölött. (( Mementó: mint kis gyerek a ' 60 as években , még lehettem a Misi bácsi nagyapád tmeteésén, - akklor még házi temetés volt az udvaron volt a temetési szertartás. - Más, mégis " talán jobb " világ volt, de ez neeeeemm biztos . Ez egy nagy téma kezdete lehetne.

Más : Neked kik is vannak élő testvéreid ? Én is felveszem velük a kapcsolatot. Mondhatni az idő sürget Bizony mi élő rokokok nem is ismerjük egymást. Akkor mit is mondjanak gyermekeink?

Soha nem feledem , amikor lányom úgy 3 - 4 éves korában , ha megálltam egy uncsi tesóval 1 - 2 percre beszélni és unta, - kérdezte későb - apa ez v. az ki volt. S én csak magyarázkodhattam , hogy kivel beszéltem 1 - 2 percet. Azt szeretném mondjuk életem egyik fő művének , ha egyszer LÉTRE JÖNNE egy álom találkozó ÚJFEHÉRTÓN mondjuk : úgy 2 - 300 fő ÁNCSÁN összejövetelén !!!!

S mi ezt megérnénk !!! Na ezért érdemes fáradoznunk. Kérlek téged hozzuk létre. Mi értjük ennek fontosságát. Ez egyben ÓRIÁSI KAPCSOLATI TŐKE !!!

MONDJUK: 2012 nyarán !!! egyetértesz vele?

Most elköszönök üdv,- a rokon

---------------------------------------------------------
> Kedves Józsi!
> Örülök, hogy egy kicsit megmozgattalak.
> Természeresen én igazából nem kutattam, csak zarándokoltam.
> Amit leírtál, roppant érdekes, sokat jelent számomra.
> Én az útkaparó, suszter Mihály unokája vagyok.
> Pohánka Ivánné, Bereczki Marikának is elküldöm leveled, Ő
> is közülünk való, sok információval rendelkezik.
> Osszuk meg egymással, amíg lehet, Ha másért nem,
> gyermekeinkért, unokáinkért, magunkért, családunkért.
> Puszi Nektek:
> Józsi
> Keresek tovább

Márton Ferencről

Márton Ferenc grafikus és festőművész 1884. december 15-én született Csíkszentgyörgyön. Apja Márton Zakariás, édesanyja András Borbála, hét gyermek közül a legnagyobb Márton Ferenc volt. Szülei Csíksomlyóra adták tanulni, ahol már kisdiák korában feltűnt rajztehetségével.
A két utolsó évet Kézdivásárhelyen végezte, ott érettségizett. 1903-ban a budapesti rajztanárképző főiskolán a felvételi vizsgán 120 jelentkező közül az elsők egyike volt. Székely Bertalan és Hegedűs
László is tanította. A rajztanárképző elvégzésében Csík vármegye évi 300 korona tanulmányi ösztöndíjjal segítette. Elsőnek is végzett. 1908-ban harmadik díjat nyert egy londoni plakátpályázaton. Neve elsősorban az Érdekes Újságban megjelent illusztrációival vált ismertté. A Magyarság című napilapnál portrérajzoló, majd a két világháború között az Új Magyarság című lap munkatársa.
1912-ben tette közszemlére a városligeti Műcsarnokban a Csíki székely gátkötők című festményét. A következő évben Münchenben rendezett nemzetközi képkiállításon több magyar festőművész részt vett. A helyi lap Márton Ferenc Csíki székely gátkötők című munkásképét a kiállítás legbecsesebb darabjának titulálta, és a legnagyobb dicsérettel emlékezett meg a műről. Abban az évben Budapesten mutatta be a gátkötőknél méretében sokkal nagyobb vásznát, az Erdőirtás Csíkországban című festményét (fotó). Az első világháború idején az olasz, a szerb és az orosz harctéren működött mint hadi festő, mintegy háromezer rajzot és képet készített a harctéren. Több festményével jelent meg tárlaton, de nem tudta őket eladni. Ezért kényszerből rajzolt, díszített, illusztrált regényeket és lapokat, festett kisebb műveket, freskókat, templomokat, számos köz- és magánépület díszítését vállalta.
A gyöngyösi templomban két freskót festett. A szegedi Fogadalmi templom bejárata feletti két apostol mozaikja a magyar egyházművészet páratlan értéke. Később ő készítette a főoltár fölé, a kupola mennyezetére a nagyszerű mozaiktervet. Élete utolsó éveiben a festőművészet terén elért sikerei után tért át a szobrászatra. Alkotásai: a rákoskeresztúri hősi emlék, a ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművésszel együtt a kecskeméti temetőben található Katona József-síremlék és a budapesti első népfelkelő honvéd emlékműve.
A művész utolsó szobrát egyedül tervezte és készítette el, ez a debreceni honvéd bronzszobra. 1940. június 8-án Budapesten halt meg, a Kerepesi temetőben tartott temetésén mintegy ezerötszázan jelentek meg. Múlt héten, a temető 41/1-es számú parcellájában, sajnos, nem találtam meg a sírkövét. A kutatást folytatjuk.
Erőss Vilmos
Csíki Hírlap

Vízöntő haváról

Január, számomra születésről szól.
A vízöntők csillagképéhez kötődő valamennyi általános tulajdonságot magamon viselem.
Legjobb barátaim is közülük kerülnek ki.
Józsi, Záhonyban néhány nappal utánam született.
De Böjte Csaba születésnapja is csak két nappal előzi meg az enyémet.
Arról nem is beszélve, hogy én és Apa ugyanakkor ünnepeltük születésnapunkat.
Kicsit utánanéztem a Vízöntő havának:
A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a IV. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Ezen a napon emlékezünk meg a napkeleti bölcsekről (Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt), valamint Jézus megkeresztelkedéséről.

E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés.

Fényességén e mai napnak,
Éneket mondjunk a mi Urunknak.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Ült a földön keserű homály,
Négyezer évig úr volt a halál.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

S csillag gyulladt a komor egen,
Mennyei fénnyel messze keleten.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Nézvén nézte három bölcs király:

Gáspár és Menyhért, öreg Boldizsár.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
,,Csillag támad Izrael felől!''
Bálám próféta szólott e felől!

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
,,Izraelben király született!
Menjünk imádni a szent kisdedet!''

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Mennek, mennek a csillag után,
Gyermeki hittel megy a karaván.

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Három szent bölcs hozza a szívét,
Hozza a váró nemzetek hitét.

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Áll a csillag egy kis ház fölött,
S ők leborulnak a Kisded előtt.

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Hoznak tömjént, mirha-kenetet,
Aranyat, s hozzá aranyszívüket.

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Szívünk hozzuk mi is ma, hívek,
Gyermeki szívet, színarany hitet!

Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.
Tömjén módra száll fel énekünk,
Csorduló mirha szent szeretetünk.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

Vízkereszt napjának népszokásai a templomban megszentelt vízhez kötődnek. Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól.

Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kisérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték.

Vízkereszthez kapcsolódik a következő időjóslás: ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél, ha viszont erős a fagy, akkor soká fog jönni a tavasz. A régiek Vízkereszttől farsangoltak már, vízöntő hava vette ezzel „idő előtt" kezdetét, de a bak nem adja könnyen meg magát.