Kaplonyi Barátok
FVR Minorita
Oldalak
2008. december 4., csütörtök
Advent Tiszadobon
Életem úgy alakult, hogy Advent első vasárnapját, az egész hétvégét Tiszadobon tölthettem.
Tegnap, kellemes élményekkel térhettem vissza Debrecenbe.
Az ünnepi szentmisét László Atya testvére, Péter vezette.
Sajnos nem találkozhattam Levente Atyával.
Szerettem volna, nem sikerült.
Szombaton, a nevelőotthon gyermekeivel együtt vehettem részt egy előadáson, amely a kastély képtermében került megrendezésre.
A Wol Élet Szava Magyarország Alapítvány tóalmási színjátszó csoportja adta elő a Reménység egy új életre című zenés előadást.
Élmény volt újra a gyermekek között lenni.
Debrecenben, feltöltődve készülődöm.
2008. december 3., szerda
Szent Borbála napján

Ma reggel ránéztem a naptáramra és az alábbi gondolat jutott eszembe.
Katonaként ekkor ünnepeltünk, mert Szent Borbála volt a tüzérek védőszentje.
Tüzér voltam magam is, apám is.
Öt évvel ezelőtt, az egykori „ Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola” ünnepelni hívott, ekkor volt avatásom negyedszázadik évfordulója.
Jól éreztem magam.
Ma a harmincadik évforduló kapcsán hiányérzetem van.
Ezzel a bejegyzéssel emlékezem.
A mai naphoz kötődik egy népszokás:
Ha egy cseresznyefa ágat ezen a napon a szobába viszünk, karácsonyra kivirágzik.
Erre nincs lehetőségem, de tudom, ha a szívem Jézus szeretete tölti be, egész lényem virágba borul.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

